Dalmata Mentés

All posts in Kanok

Gazdát keres Pite, 5 hónapos dalmata keverék kan

Comments Off on Gazdát keres Pite, 5 hónapos dalmata keverék kan

Pite január első napjaiban került gondozásunkba másik 5 társával együtt a pécsi mentés keretein belül. A 6 kölyökkutyára pécsi kollégáink találtak rá a szaporítónál, aki sokáig rejtegette őket. Elhozataluk sürgőssé vált, egy állatorvosi kör után, ahol megkapták első oltásukat és chipjüket, egyből felszállították őket a fővárosba, ahol Egyesületünk szárnyai alatt, ideiglenes befogadóknál elhelyezve megkezdtük ellátásukat, fejlesztésüket, rehabilitációjukat. A 6 kölyök sajnos néhány hete beteg lett, Pite a szerencsésebbek közé tartozott, ő az enyhébb lefolyású vírust kapta el. Kikezeltettük, meggyógyult, így a múlt héten, folytatva a megkezdett oltási programot, megkaphatta 2 másik társával együtt a második kombinált oltást.

Pite

Pite

Pite gazdikereső státuszba került, keressük számára új családját!

Pite a kan kölykök közül a legnyugodtabb, aki figyelmes, kedves, szabálykövető, nagyon igyekszik megfelelni az embereknek. Szeret tanulni, jól képezhető, és könnyen motiválható, így kutyaiskola látogatását javasoljuk. A kezdeti iskolába járás nagyban elősegíti a kölykök egészséges szellemi és szociális fejlődését ebben a korban, amikor a legfogékonyabbak és könnyen formálhatóak. Megfelelő foglalkozással, kutyaiskola látogatásával stabil és kiegyensúlyozott kutyánk lesz.
Pite játékos, de a többiekhez képest visszafogottabb és óvatos. Kellő odafigyeléssel, következetes nevelés mellett első kutyának is ajánljuk.
A szobatisztaságot még tanulja, lakásban szépen viselkedik, kölyökhöz méltóan rosszalkodik, de nem rombol. Gyakorolja a pórázas sétálás szabályait.

Pite

Pite

Pite 5 hónapos dalmata keverék kan kutya, kivizsgált, egészséges, féreghajtott, microchippel rendelkezik, oltási programja folyamatban van. Ivartalanítása az új gazdi megtalálásakor lesz esedékes, a műtét után új családjában lábadozhat.
Lakásba és kertes házba is örökbe fogadható, kertes ház esetén bent lakással a házban.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Pite) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
További információ honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pite/
06208066919

Története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pecsi-mentes-6-kolyok/
Képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/pite/
Videói: https://www.youtube.com/playlist?list=PL7qUu_s7g9t3MDj94LJN7s1fZMv2MKR2l

Dalmata Mentés


Gazdát keres Pierre, 5 hónapos dalmata keverék kan

Comments Off on Gazdát keres Pierre, 5 hónapos dalmata keverék kan

Pierre január első napjaiban került gondozásunkba másik 5 társával együtt a pécsi mentés keretein belül. A 6 kölyökkutyára pécsi kollégáink találtak rá a szaporítónál, aki sokáig rejtegette őket. Elhozataluk sürgőssé vált, egy állatorvosi kör után, ahol megkapták első oltásukat és chipjüket, egyből felszállították őket a fővárosba, ahol Egyesületünk szárnyai alatt, ideiglenes befogadóknál elhelyezve megkezdtük ellátásukat, fejlesztésüket, rehabilitációjukat. A 6 kölyök sajnos néhány hete beteg lett, Pierre a szerencsésebbek közé tartozott, ő az enyhébb lefolyású vírust kapta el. Kikezeltettük, meggyógyult, így a múlt héten, folytatva a megkezdett oltási programot, megkaphatta 2 másik társával együtt a második kombinált oltást.

Pierre

Pierre

Pierre gazdikereső státuszba került, keressük új családját!

Pierre az a kölyök, akiben benne van az a bizonyos plusz, ezért csak tapasztalt kutyásnak ajánljuk, aki megadja számára a határozott, következetes, tudatos nevelést, különben gyorsan elkanászodhat és az ember fejére nőhet. Nagyon okos kölyök, de nem túl figyelmes, elég önálló már ilyen fiatalon. Figyelmét ki kell vívni, dolgozni rajta, hogy ne legyen önfejű. Nagyon stabil lelkületű, magabiztos kutya, új, ismeretlen szituációkban is nyugodt marad és nem esik pánikba. Hozzáértő kezek alatt nagyon jó kutyává válhat. Szívesen dolgozik és nem is esik nehezére, falattal jól motiválható, bármilyen kutyás sportra alkalmas lehet.

Kutyaiskola látogatását kiemelten javasoljuk nála. Következetes nevelése elengedhetetlen a harmonikus és kiegyensúlyozott együttéléshez. A kezdeti iskolába járás nagyban elősegíti a kölykök egészséges szellemi és szociális fejlődését ebben a korban, amikor a legfogékonyabbak és könnyen formálhatóak. Megfelelő foglalkozással, kutyaiskola látogatásával stabil és kiegyensúlyozott kutyánk lesz.
A szobatisztaságot még tanulja, lakásban szépen viselkedik, nem rombol, de felügyelet szükséges mellé is. Gyakorolja a pórázas sétálás szabályait.

Pierre

Pierre

Pierre 5 hónapos dalmata keverék kan kutya, kivizsgált, egészséges, féreghajtott, microchippel rendelkezik, oltási programja folyamatban van. Ivartalanítása az új gazdi megtalálásakor lesz esedékes, a műtét után új családjában lábadozhat.
Lakásba és kertes házba is örökbe fogadható, kertes ház esetén bent lakással a házban.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Pierre) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
További információ honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pierre/
06208066919

Története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pecsi-mentes-6-kolyok/
Képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/pierre/
Videói: https://www.youtube.com/playlist?list=PL7qUu_s7g9t2N8UNWNXC7c5hHUOAJYyXU

Dalmata Mentés


Gazdát keres Pengő, 5 hónapos dalmata keverék kan

Comments Off on Gazdát keres Pengő, 5 hónapos dalmata keverék kan

Pengő január első napjaiban került gondozásunkba másik 5 társával együtt a pécsi mentés keretein belül. A 6 kölyökkutyára pécsi kollégáink találtak rá a szaporítónál, aki sokáig rejtegette őket. Elhozataluk sürgőssé vált, egy állatorvosi kör után, ahol megkapták első oltásukat és chipjüket, egyből felszállították őket a fővárosba, ahol Egyesületünk szárnyai alatt, ideiglenes befogadóknál elhelyezve megkezdtük ellátásukat, fejlesztésüket, rehabilitációjukat. A 6 kölyök sajnos néhány hete beteg lett, Pengő a szerencsésebbek közé tartozott, ő az enyhébb lefolyású vírust kapta el. Kikezeltettük, meggyógyult, így a múlt héten, folytatva a megkezdett oltási programot, megkaphatta 2 másik társával együtt a második kombinált oltást.

Pengő

Pengő

Pengő gazdikereső státuszba került, keressük új családját!

Pengő a kan kölykök legbújósabbika, emberközpontú, folyamatosan vágyik a foglalkozásra és ki is követeli magának a teljes körű figyelmet. A csapat egyik leghangosabb és leginkább bajkeverő tagja is egyben, aki minden rosszaságban nyakig benne van. Tipikus kíváncsi rossz kölyök, amire fel lehet, arra felmászik és sajnos ahonnan lehet, le is esik. Ami ehetőnek tűnik, azt megkóstolja, ami mozog, azt mindenképpen meg kell vizsgálnia. Más kutyákkal jóindulatú és nyitott, de kissé vehemensen közeledik társai felé, lepereg róla a többiek nem tetszése. Nagyon lelkes, könnyen motiválható, szívesen tanul és csinál meg egy-egy feladatot falatért cserébe.

Kutyaiskola látogatását javasoljuk, mely által megtanulhatja a helyes viselkedést. Következetes nevelése elengedhetetlen a harmonikus és kiegyensúlyozott együttéléshez. A kezdeti iskolába járás nagyban elősegíti a kölykök egészséges szellemi és szociális fejlődését ebben a korban, amikor a legfogékonyabbak és könnyen formálhatóak. Megfelelő foglalkozással, kutyaiskola látogatásával stabil és kiegyensúlyozott kutyánk lesz.
A szobatisztaságot még tanulja, lakásban megfelelően viselkedik, de fél szemmel mindig figyelni kell rá. Gyakorolja a pórázas sétálás szabályait.

Pengő

Pengő

Pengő 5 hónapos dalmata keverék kan kutya, kivizsgált, egészséges, féreghajtott, microchippel rendelkezik, oltási programja folyamatban van. Ivartalanítása az új gazdi megtalálásakor lesz esedékes, a műtét után új családjában lábadozhat.
Lakásba és kertes házba is örökbe fogadható, kertes ház esetén bent lakással a házban.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Pengő) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
További információ honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pengo/
06208066919

Története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pecsi-mentes-6-kolyok/
Képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/pengo/
Videói: https://www.youtube.com/playlist?list=PL7qUu_s7g9t0z6qXJocWBZMZqOKnYXUjm

Dalmata Mentés


Ideiglenes befogadót keres Fanta, 1 éves energikus kan dalmata!

Comments Off on Ideiglenes befogadót keres Fanta, 1 éves energikus kan dalmata!

Kutyás tapasztalattal rendelkező ideiglenes befogadót keresünk Fanta, a nagyon fiatal és neveletlen dalmata kan számára, amíg véglegesen megtaláljuk számára a neki való családot.

Fanta egy nagyra nőtt, energikus kamasz, akire ráfér a következetes nevelés és ehhez több figyelemre lenne szüksége, mint amennyi most a kutyapanzióban a falkában jut neki. Gazdásításához elengedhetetlen lenne, hogy még némi jómodort szedjen magára, ebben várjuk nagyon ideiglenes befogadó jelentkezését elsődlegesen Budapestről és környékéről!
További segítség lenne Fanta számára egy kiegyensúlyozott, méretben hozzá passzoló, jó természetű kutyatárs, akitől elleshetné a boldog de fegyelmezett viselkedést, azonban kisebb termetű ebek, macskák vagy más állatok mellé egyelőre nem adható.

Fanta

Fanta

Fanta oltott, egészséges, féreghajtott, ivartalanított 1 éves kan dalmata. Emberekkel végtelenül barátságos, bújós, szeretetre vágyik, de emellett következetes nevelésre lenne égetően szüksége!
Ha úgy érzed elbírnál vele és jó mederbe tudnád terelni Fanta habitusát kérjük jelentkezz, az ellátását biztosítjuk, a végleges gazdáját továbbra is keressük amíg vigyázol rá és kupálgatod, az ideiglenes befogadás részleteit előre megbeszéljük és szerződésbe foglaljuk.
Várjuk jelentkezésed a kapcsolat@dalmatamentes.hu email címünkre “Fanta ideiglenes” megjelöléssel!

Fanta története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/fanta/
Bővebb info: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/ideiglenes-befogadas/

Dalmata Mentés


Fanta, fiatal dalmata kan gazdát keres!

Comments Off on Fanta, fiatal dalmata kan gazdát keres!

Pár hete került gondozásunkba Fanta, a fiatal energikus kan. Az eltelt idő alatt megtörtént az ivartalanítása, teljes kivizsgálása és most már megismertük annyira a jellemét is, hogy gazdikereső státuszba léphetett.
Fanta egy sajnálatos karácsonyi ajándékozás “áldozata”, idős gazdái nem bírtak vele, így új gazdit kerestek számára, ahol szintén nem maradhatott, a már ott lévő kutyussal való összférhetetlensége miatt.

Most végleges, felelős gazdit szeretnénk számára, aki megmutatja Fantának, milyen egy falka tagjának lenni.

Fanta

Fanta

Nevelése igencsak hiányos, a leendő gazdi feladata lesz az alapszabályok felállítása és betartatása, ebben a kutyasuli sokat segíthet, egy képzés erősen ajánlott Fanta számára. Emberekkel végtelenül kedves, bújós, igényli a társaságukat. 

Rendkívül energikus, pörgős kutya, akinél szükséges a rendszeres lemozgatás, futkározás, játék és foglalkozás. Örömmel lenne leendő gazdija kirándulótársa. Gyerekekkel is barátságos, de heves természete miatt inkább nagyobb gyerek(ek) mellé lenne ideális választás.
A kutyákkal való viszonyán van még mit csiszolni, méretben hozzá illő kutyával összeszoktatható, kistestű kutyák és más kisállatok mellé nem javasoljuk. Erős kezű, határozott gazdit keresünk számára, kutyás tapasztalat előny!

Fanta

Fanta

Fanta 1 éves, oltott, ivartalanított, mikrochipezett, kivizsgált, jó kiállású, nagy termetű kan dalmata. Lakásba és kertes házba egyaránt örökbe fogadható, utóbbi esetében házban bent lakással.
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Fanta) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
Kérjük olvassák el örökbefogadási rendszerünket webolalunkon: http://www.dalmatamentes.hu/
06303457051, 06208066919, 06208066923

Története honlapunkon olvasható:http://www.dalmatamentes.hu/fanta
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/

Dalmata Mentés