Dalmata Mentés

Gazdát keres Pite, 5 hónapos dalmata keverék kan

Pite január első napjaiban került gondozásunkba másik 5 társával együtt a pécsi mentés keretein belül. A 6 kölyökkutyára pécsi kollégáink találtak rá a szaporítónál, aki sokáig rejtegette őket. Elhozataluk sürgőssé vált, egy állatorvosi kör után, ahol megkapták első oltásukat és chipjüket, egyből felszállították őket a fővárosba, ahol Egyesületünk szárnyai alatt, ideiglenes befogadóknál elhelyezve megkezdtük ellátásukat, fejlesztésüket, rehabilitációjukat. A 6 kölyök sajnos néhány hete beteg lett, Pite a szerencsésebbek közé tartozott, ő az enyhébb lefolyású vírust kapta el. Kikezeltettük, meggyógyult, így a múlt héten, folytatva a megkezdett oltási programot, megkaphatta 2 másik társával együtt a második kombinált oltást.

Pite

Pite

Pite gazdikereső státuszba került, keressük számára új családját!

Pite a kan kölykök közül a legnyugodtabb, aki figyelmes, kedves, szabálykövető, nagyon igyekszik megfelelni az embereknek. Szeret tanulni, jól képezhető, és könnyen motiválható, így kutyaiskola látogatását javasoljuk. A kezdeti iskolába járás nagyban elősegíti a kölykök egészséges szellemi és szociális fejlődését ebben a korban, amikor a legfogékonyabbak és könnyen formálhatóak. Megfelelő foglalkozással, kutyaiskola látogatásával stabil és kiegyensúlyozott kutyánk lesz.
Pite játékos, de a többiekhez képest visszafogottabb és óvatos. Kellő odafigyeléssel, következetes nevelés mellett első kutyának is ajánljuk.
A szobatisztaságot még tanulja, lakásban szépen viselkedik, kölyökhöz méltóan rosszalkodik, de nem rombol. Gyakorolja a pórázas sétálás szabályait.

Pite

Pite

Pite 5 hónapos dalmata keverék kan kutya, kivizsgált, egészséges, féreghajtott, microchippel rendelkezik, oltási programja folyamatban van. Ivartalanítása az új gazdi megtalálásakor lesz esedékes, a műtét után új családjában lábadozhat.
Lakásba és kertes házba is örökbe fogadható, kertes ház esetén bent lakással a házban.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Pite) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
További információ honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pite/
06208066919

Története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pecsi-mentes-6-kolyok/
Képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/pite/
Videói: https://www.youtube.com/playlist?list=PL7qUu_s7g9t3MDj94LJN7s1fZMv2MKR2l

Dalmata Mentés