Dalmata Mentés

Hírek

Pehely próbaidős gazdis!

Comments Off on Pehely próbaidős gazdis!

2018.01.26. – Pehely próbaidős gazdis

Pehely sorsa hamar jóra fordult. A pécsi mentés alatt január elején átvett 2 szuka közül ő már meg is kezdhette próbaidejét gazdijelöltnél. Társával, Pipaccsal pár napot panziós befogadónál töltött, ahol kezdeti félelmei elkezdtek oldódni, majd egy korábbi mentvényünk, Cliff (kabai mentés) mellé került ideiglenes befogadottként. Annamari segítségét ezúton is szeretnénk megköszönni, Pehely rengeteget fejlődött a náluk töltött néhány hét alatt. Pár sor az ott töltött időről:

“Tegnap estet egy kis nasival zartuk hogy boldog legyen a ketrecben is. Ejszaka vegig csendben volt, reggel egy minimalis farokcsovalassal koszontott.
Ma 14 km-es turan voltunk a Pilisben. Elejen meg be volt tojva, de hamar oldodott, meg a farkat is felemelte. Hazafele ulve elaludt ugy elfaradt.
Felénk mar nagyon nyitott. Mindenre erdeklodo a porszivot is szaglaszta egyaltalan nem felt tole. Cliffet es Revet meg szoknia kell mert ok nagyon hevesek neki. Ha elvagtatnak mellette megijed, visszahuzodik.”

Pehely

Pehely

“Az történt, hogy Cliff és Pehely “szerelmesek” lettek. Folyton puszilgatják egymás és hiába van több ágy ők inkább egybe fekszenek. Emellett Pehely folyton kötekszik mindkettővel, hívja őket játszani, bohóckodik nekik. Egyre ügyesebben sétál pórázon és szót fogad.”

Cliff és Pehely

Cliff és Pehely

Pehelynek hamar akadtak érdeklődői. A kezdetben kicsit tartózkodó, de kedves, kis termetű szuka néhány perc alatt feloldódott, nyitott érdeklődői felé, akik már az első találkozáskor nagy odafigyeléssel voltak Pehely iránt. A házaspár több alkalommal meglátogatta Pehelyt, a találkozók alatt egyre jobban kialakult a bizalom, így nem láttuk akadályát a költözésnek.

A szerződés aláírása után gazdijelöltjei el is mentek Pehelyért, akit Panka néven szólítanak már. Előtte alaposan felkészültek az új családtag érkezésére, minden szükséges felszerelést, még egy szállítóboxot is vásároltak a biztonságos autós közlekedéshez.

Pehely

Pehely

Pehely/Panka szépen kezd beilleszkedni, szokja az új környezetet, az új otthon szabályait, tanulja a lépcsőzést, melytől kissé megijedt az első napokban. Gazdijelöltjeivel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, hogy segíthessük a próbaidő első napjait, figyelemmel kísérhessük a fejleményeket. Eszterék sorai:

“Eltelt egy nap, Panka lassan oldódik már. Többször lefeküdt már, ami nagy szó, mert megérkezésünk után lefekvésig csak mászkált és álldogált. Vacsoráját (picit kapott) megette. Sokat nyüszögött. Az éjszaka vegyesen telt, boxába nem ment, kosarát sem akarta, inkább a mi szobánkban aludt a szőnyegen. Követ minket mindenhová, sokat beszélünk hozzá, és simogatjuk. amikor csak lehet. Nem szívesen használja a lépcsőt, nagyon fél. Pisijét “fejben” tartja, mert még csak egyszer pisilt, és háromszor voltunk kint vele. Reméljük, hogy ez a stresszes állapot enyhül, mert aggódunk az el nem végzett “dolgok” miatt. Családtagok jöttek megnézni Őt (hárman és nem együtt) mindenkihez barátságos volt. Reméljük, egyszer megérjük még a farokcsóválást is. Már most nagyon szeretjük, de mindig elszorul a szívünk, mennyire meg van rettenve minden újtól, ismeretlentől, mintha mindig menekülni akarna. Biztosan oldódik,mert napközben már nem is nyüszizett.”

Pehely

Pehely

Drukkoljunk együtt Pehely/Pankának a zökkenőmentes beilleszkedéshez!

Pehely története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pehely/
Képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Pehely/

Dalmata Mentés


Ideiglenes befogadót keres Fanta, 1 éves energikus kan dalmata!

Comments Off on Ideiglenes befogadót keres Fanta, 1 éves energikus kan dalmata!

Kutyás tapasztalattal rendelkező ideiglenes befogadót keresünk Fanta, a nagyon fiatal és neveletlen dalmata kan számára, amíg véglegesen megtaláljuk számára a neki való családot.

Fanta egy nagyra nőtt, energikus kamasz, akire ráfér a következetes nevelés és ehhez több figyelemre lenne szüksége, mint amennyi most a kutyapanzióban a falkában jut neki. Gazdásításához elengedhetetlen lenne, hogy még némi jómodort szedjen magára, ebben várjuk nagyon ideiglenes befogadó jelentkezését elsődlegesen Budapestről és környékéről!
További segítség lenne Fanta számára egy kiegyensúlyozott, méretben hozzá passzoló, jó természetű kutyatárs, akitől elleshetné a boldog de fegyelmezett viselkedést, azonban kisebb termetű ebek, macskák vagy más állatok mellé egyelőre nem adható.

Fanta

Fanta

Fanta oltott, egészséges, féreghajtott, ivartalanított 1 éves kan dalmata. Emberekkel végtelenül barátságos, bújós, szeretetre vágyik, de emellett következetes nevelésre lenne égetően szüksége!
Ha úgy érzed elbírnál vele és jó mederbe tudnád terelni Fanta habitusát kérjük jelentkezz, az ellátását biztosítjuk, a végleges gazdáját továbbra is keressük amíg vigyázol rá és kupálgatod, az ideiglenes befogadás részleteit előre megbeszéljük és szerződésbe foglaljuk.
Várjuk jelentkezésed a kapcsolat@dalmatamentes.hu email címünkre “Fanta ideiglenes” megjelöléssel!

Fanta története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/fanta/
Bővebb info: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/ideiglenes-befogadas/

Dalmata Mentés


Gazdát keres Molly, 4 éves dalmata szuka – Közvetített gazdikereső!

Comments Off on Gazdát keres Molly, 4 éves dalmata szuka – Közvetített gazdikereső!

Családi körülményeik megváltozása miatt kérték segítségünket Molly gazdái. Lehetőségeiket mérlegelve fordultak egyesületünkhöz, hogy szerető gazdikat találjunk kutyájuk számára, akire a külföldi munka és az utazások miatt nem tudnak elegendő időt fordítani, így Molly sokat van egyedül.

Molly

Molly

Molly barátságos, kedves fiatal kutya, aki nagyon szereti az ember társaságát. Fajtájából adódóan nagy mozgásigénnyel bír, kiegyensúlyozottságához igényli a mindennapos lemozgatást, foglalkozást. Jelenleg másik kutyával él együtt, szeret vele játszani, futkározni. Kölcsönös szimpátia esetén akár második kutyaként is jól érezné magát. Macskákkal jól kijön.

Kajlasága miatt kisebb gyermekek mellé nem ajánljuk. Kutyával szépen bánni tudó, nagyobb gyermeknek viszont hű játszópajtása lehet.

Lakáshoz szokott, szobatiszta, az éjszakát nyugodtan végigalussza. Dalmatához híven nagyon szereti a pocakját is (a szemetest a biztonság kedvéért jól el kell zárni), ugyanakkor az illemszabályokat is elsajátította: etetésnél leül és vár, mikor kezdhet neki a vacsorájának.

Molly

Molly

Molly oltott, féreghajtott és microchippel rendelkezik. Ivartalanítva fogadható örökbe.
Lakásba és kertes házba egyaránt örökbe fogadható, utóbbi esetében házban bentlakással.
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Molly_pecs) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
Kérjük olvassák el örökbefogadási rendszerünket webolalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogadas-feltetelei/
06303457051, 06208066919

Története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/molly_pecs/

Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Kozvetitett_szukak/Molly_pecs/

Dalmata Mentés


Pécsi mentés – újabb 8 kutya érkezett!

Comments Off on Pécsi mentés – újabb 8 kutya érkezett!

2017. júniusa óta dolgozunk együtt a Pécs Környéki Állatmentő Alapítvánnyal egy Pécs melletti szaporítótelep felszámolásán. A mentés keretein belül eddig összesen 10 kutyát vettünk át egyesületi gondozásba, többen közülük mára már gazdis kutyák, és vannak, akik még gazdikeresők, illetve további kutyák várnak arra, hogy szabadulhassanak a szaporítótelepről.

Pécsi mentés - 2 felnőtt és 6 kölyök

Pécsi mentés – 2 felnőtt és 6 kölyök

A Pécsi mentés azonban váratlan fordulatot vett: fény derült arra, hogy a szaporító a hatóságokat és az Alapítvány munkatársait megkerülve, félrevezetve több kutyát elrejtett, ellenőrzéskor hollétükről valótlant állítva titokban tovább folytatta tevékenységét. Így történhetett meg, hogy egyszer csak előkerült több leszült szuka és 6 kölyök kutya, akikről nem tudtak sem a hatóságok, sem pécsi kollégáink. Volt, akit több házzal arrébb találtak meg, vagy az utcán kóborolva, másokat saját otthonában rejtegetett a szaporító.

Azonnal cselekedni kellett, Pipacs és Pehely mellett erőn felül átvettük a 6 kölyökkutyát, a többiek maradtak, továbbra is átvételre várnak, róluk külön híradást teszünk közzé később.

Pécsi mentés - 6 kölyök

Pécsi mentés – 6 kölyök

Az átvett 8 kutya (Pipacs, Pehely és a 6 kölyök) tehát gondozásunkba kerültek, elhelyeztük őket, megfigyelésük, rehabilitációjuk megkezdődött.

A 6 kölyköt ideiglenes befogadóknál és napidíjas panzióban tudtuk elhelyezni. Alig másfél hét múltával egyikük beteg lett és most másik két kis társa is elkapta a vírusos bélgyulladást, hánynak, parvo gyanúsak. Köszönhető ez a szaporító hanyagságának és felelőtlenségének, aki oltatlanul, megfelelő ellátást nem biztosítva tartotta a kutyákat!

A kölykök állatorvosi kezelésben részesülnek, társaikat karanténba helyeztük, megfigyelés alatt állnak a tüneteket nem mutató állatok is, nem látogathatók.
Egyenlőre egyikük sem gazdikereső, oltási programjuk épphogy megkezdett, a vírusos betegség miatt tolódik.

Pécsi mentés - 6 kölyök felszerelése

Pécsi mentés – 6 kölyök felszerelése

Gondozásban lévő kutyáink ellátásához támogatásra van szükségünk! 
Ennyi kutya ellátásához felszereléseket kellett vásárolnunk és folyamatosan fogy a táp is amit biztosítunk az őket ellátó befogadók részére.

Ha a Civilshopról rendeltek tápot kedvenceteknek, a Dalmata Mentés metvényei is megkapják ugyanazt adományként! Táprendeléssel is támogathatsz így minket, részletek:
http://dalmatamentes.hu/lang/hu/hogyan-segitheted-a-mentest/civilshop-hu-segitsd-mentvenyeinket-tapadomannyal/

Pécsi mentés - kölykök számla

Pécsi mentés – kölykök számla

 

Mind a nyolc kutya microchipet, első oltást, féreghajtást kapott Pécsen, a Pipacs és Pehely átestek az ivartalanításon és a szív-és bőrféreg tesztjük mellett laborvizsgálatot is csináltattunk, csak ezen ellátások számlája 140.000.- Ft volt kedvezményes áron és minden kutya oltási programját folytatjuk, amint lehetséges.

Segítsétek a kis betegek felépülését, a többiek tartását és ellátását! Az első beteg kölyök csak két napot töltött kórházban, számlája 18.000.- Ft lett és most a másik kettőért aggódunk, akik szintén kórházba, folyamatos infúzióra kerültek, állapotuk válságos. 
Ekkora létszámnál nemcsak az állatorvosi számlák, hanem az etetési költségek is igen magasak! Minden kis összeg számít!

Pécsi mentés – 6 kölyök hírei: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pecsi-mentes-6-kolyok/

Pipacs és Pehely szívféregteszt

Pipacs és Pehely szívféregteszt

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
IBAN: HU57 1040 3923 5052 6590 8890 1008
BIC Code: OKHBHUHB
paypal-en keresztül: info@dalmatamentes.hu
http://www.dalmatamentes.hu (Donate gomb a weblapunk főoldalán található)
A közleménybe kérjük írjátok be: “Pécsi mentés”
Az adományok beérkezéséről és a kutyák állapotáról folyamatosan beszámolunk!
Köszönjük!

Dalmata Mentés


Pepita próbaidőre költözött!

Comments Off on Pepita próbaidőre költözött!

Pepita számára is elérkezett végre a megfelelő gazdijelölt! Rengeteget várt ez a fiatal, jó természetű kan kutya, hogy végre új családba kerülve megismerhesse, milyen jó dolga lehet egy gazdisodó kutyának.

Jelöltjei rengetegszer találkoztak Pepitával és módszeresen próbáltuk felépíteni az újabb és újabb alkalmakat annak érdekében, hogy bármilyen környezetben és helyszínen jól tudják majd kezelni a kutyát. Pepita igazi munkakutya, nem volt könnyű közel kerülni hozzá és figyelmét a feladatteljesítési vágyról, illetve a jutalomfalatról átirányítani érdeklődőire, de kitartóan dolgoztunk ezen.

Pepita ideiglenes befogadói, a korábbi pöttyös-mentvény Orion gazdái is rengeteg energiát és időt öltek bele abba, hogy Pepita jól viselje a városi életet és körülményeket, ezúton is nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy ilyen jól kezelték és gardírozták őt!

Pepita

Pepita

A sokadik sikeres találkozó után nem láttuk akadályát annak, hogy Pepita is próbaidőre költözhessen gazdijelöltjeihez, hiszen több, mint fél éve került Egyesületünk gondozásába és nagyon vártuk már, hogy ő is révbe érhessen. Aláírtuk a szerződést és néhány óra múlva már meg is kaptuk az első híreket:

“Zökkenőmentesen hazasétáltunk a közös séta után. Bemutatkoztunk menet közben a zöldségesnél, ahol minden zöldet végigvizsgált. A lakásba érve mindent körbejárt és körbeszaglászott. A fekhelyét is felfedezte, bele is ült. Nem kellett sok idő, hogy Andris felinvitálja a kanapéra, ahol azonnal bújt és folyamatos dögönyözést kapott. A vacsora másodpercek alatt elfogyott, és nagy örömünkre többször is ivott. Elmentünk még egy nagy sétára, ahol nagyon jól viselkedett, a visszafele úton már kevesebbet húzott. Kíváncsiak várjuk, hogy viseli az este további részét és az éjszakát.”

Pepita

Pepita

“Az első este meglepően jól sikerült, se sírás, se bármiféle hiszti. Bevittük a hálószobába az ágyát, hogy ne érezze magát magányosan és pár kérés után bele is feküdt. 
Végigaludta az éjszakát, reggel úgy kellett felébreszteni. Andrissal nagyot sétáltak, miután hazaértek, háromszor felugrott az ágyba, de nagy sajnálatára nem maradhatott fent. 
Napközben nagyokat aludt, és többször is felfedeztük a környéket. A hétvégén nagy sétákra indulunk, kíváncsian várjuk azt is.”

Gazdijelöltjei már kinézték a kutyaiskolát is, ahol tovább folytatják Pepita okítását és elmélyítik kötődését. Drukkolunk, hogy minden rendben menjen a próbaidő alatt!

Pepita története: http://www.dalmatamentes.hu/pepita
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Pepita

Dalmata Mentés