Dalmata Mentés

Pehely – gazdit keres

2018.01.12. Pehely gazdit keres!

Pehely a pécsi mentés keretein belül az ötödik páros átvételével került Egyesületünk gondozásába. A félős szuka párost az Újév első napjaiban hozták el a pécsi kollégák és helyeztük el panziós befogadónál.
Pehely időközben ideiglenes befogadóhoz költözött, így Pipacsot elhagyva egy másik családnál folytatja a felzárkózást és tanulást.
Pipacs és Pehely szinte a megszólalásig hasonlít a legutóbb átvett Peggy-Perla párosra, mely nemcsak kinézetükben, hanem habitusukban is megnyilvánul. Félősségük, bizonytalanságuk azonban hamarabb elkezdett oldódni, mint elődeiknél, egészen kinyíltak és készen állnak arra, hogy új életet kezdjenek.

Pipacs és Pehely

Pipacs és Pehely

Pehely barátságos eb, aki idegenekkel is próbál nyitott lenni a maga kicsit visszafogottabb, félénkebb módján. Félénksége ellenére nagyon kíváncsi, új szituációkban is próbálja összeszedni magát és helytállni, séta közben mindent megszagol, érdeklődve tekint a világra. Nagyon ragaszkodó az emberhez, így a gazdi biztatására bármit hajlandó megcsinálni, falattal is jól motiválható. Befogadójánál most tanulja az alapvető szabályokat, a pórázon sétálást is, melyen még bizonytalan. Kicsit akaratos jellem, így olyan gazdit keresünk számára, aki erősebb kezű, következetes és nem hagyja, hogy Pehely a fejére nőjön.
Szobatiszta, lakásban szépen viselkedik, nem rombol, éjszaka is nyugodt.
Kutyákkal szemben megadó, egyelőre nem játszik négylábú társaival, inkább semleges a már ismerős ebekkel. Szocializációját a jövőbeli gazdinak is javasolt kutyaiskolában folytatni, hogy Pehely is kiegyensúlyozott és boldog kutya lehessen leendő családjában.

Pehely kivizsgált, egészséges, ivartalanított, microchippel rendelkezik, rendszeresen féreghajtott. Oltási programja hamarosan befejeződik. Már csak egy igazi családra vár, ahol boldogan élheti mindennapjait!

Lakásba és kertes házba is örökbe fogadható (kertes ház esetén bejárással, bent lakással).
Ha úgy érzed, hogy Te vagy Pehely számára a megfelelő Gazdi, írj bemutatkozó levelet a kapcsolat@dalmatamentes.hu e-mail címre! (Tárgy: Pehely) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
Pehellyel megismerkedni Budapesten lehetséges.
Többlépcsős örökbefogadási rendszerünkről bővebben itt olvashatsz: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogadas-feltetelei/

Telefonos elérhetőségeink: 06303457051, 06208066919, 06208066923

Története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pehely/
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Pehely/

Dalmata Mentés

2018.01.09. Pehely és Pipacs – újabb két szuka szabadult a szaporítótelepről

Gondozásunkba került Pehely és Pipacs, akiket a pécsi kollégák 3 hete hoztak el a Pécs melletti szaporítótelepről. Állatorvosi kivizsgálásukat elvégezték, megkapták veszettségi és első kombi oltásukat, laboreredményeik jók, szív- és bőrféreg tesztjük negatív. Féreghajtották őket és már az ivartalanításon is túlestek. Időközben letelt a karanténidejük is, így az Óév utolsó napjaiban felutaztak Budapestre és Egyesületünk gondozásába kerültek.

Pehely és Pipacs szinte megszólalásig hasonlít Peggyre és Perlára, a legutóbb átvett 2 szukára. Ők is egy év körüli, fiatal kutyák, társaikhoz hasonlóan kissé félősek, de jóval kedvesebbek és nem mutattak eddig félelmi agressziót, így velük reményeink szerint könnyebben tudunk előre lépni a rehabilitációban.

Pehely és Pipacs

Pehely és Pipacs

Pipacs panziós kiképzőnk keze alatt fejlődik, míg Pehely ideiglenes befogadóhoz költözött, ahol szintén hozzáértő kezek alatt szocializálódhat tovább. Az ideiglenes befogadókat Egyesületünk minden esetben támogatja (táppal, szükséges felszereléssel, stb.), így megfelelő minőségű tápadományt is szívesen fogadunk a kutyák ellátásának és tartásának anyagi támogatása mellett! Az adományokról szigorú elszámolást vezetünk, melyet folyamatosan közzéteszünk.

Pehely és Pipacs

Pehely és Pipacs

1 a kedvencednek, 1 a gazdikeresőknek! Miközben kutyusodról gondoskodsz, további költségek nélkül támogathatod mentvényeink ellátását.
Hogyan? Minden 1 kg megvásárolt táp után 1 kg tápadományt kapunk a Civilshop-tól!
Ha segíteni szeretnéd védenceink mindennapos ellátását, vásárolj Te is támogatónk, a CivilShop webáruházában:
https://civilshop.hu/?p_id=14770

Pehely és Pipacs

Pehely és Pipacs

Pehely és Pipacs gazdikereső státuszba lépnek, hamarosan külön-külön olvasható lesz hirdetésük pontos jellemzésekkel.

Addig is kérjük támogassátok Egyesületünket és a kutyák ellátását:

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
IBAN: HU57 1040 3923 5052 6590 8890 1008
BIC Code: OKHBHUHB
paypal-en keresztül: info@dalmatamentes.hu
http://www.dalmatamentes.hu (Donate gomb a weblapunk főoldalán található)
A közleménybe kérjük írjátok be: “Pécsi mentés” / “Pehely és Pipacs”

Köszönjük támogatásotokat!

Dalmata Mentés

Categories: