Dalmata Mentés

All posts in Kabai mentés (2013-2014)

Rege és Zazi próbaidős gazdisok

Comments Off on Rege és Zazi próbaidős gazdisok

Néhány héttel ezelőtt Regének, a nemrégen Füzesgyarmatról mentett, és azóta ideiglenes befogadónknak köszönhetően felerősödött dalmata kannak komoly érdeklődői akadtak.
A többszöri találkozó alatt megismerhettünk egy szimpatikus, kutyás tapasztalattal rendelkező családot, ahol sok foglalkozás, szerető otthon, tágas kert, közeli erdő-mező a minden napos mozgatáshoz, és sok-sok felelős szeretet vár az új családtagra. Az ismerkedések alatt közös sétákat is tettünk, Rege már előre üdvözölte látogatóit és néha Zazi, a kabai mentésből született kutyák utolsó gazdikeresője is velünk tartott.
Közös elhatározásként végül mindkét kutya együtt költözhetett! Az már korábban is látszott, hogy a két kutya teljesen össze van nőve! Zazi minden találkozón játékra invitálta Regét, akivel percekig együtt hemperegtek, birkóztak, látszott az összhang a két fiatal kan kutya között, így gondozójukkal együtt nagyon örültünk neki, amikor a gazdijelöltek felvetették, hogy bevállalnák mindkét kutyát.

20140606_125144  20140606_135959

Az elmúlt hétvégén személyesen szállítottuk a kutyákat új otthonukba, hogy az új környezetben lássuk a kutyák reakcióit. Rege kicsit izgága volt az autóban, és a kertben elengedve is fel-le rohangászott, hogy felfedezzen minden zugot. Korábbi életét valószínűleg láncon vagy szűk helyre bezárva tölthette, gyerekkora nem lévén érthető izgatottsága és neveletlensége. A kinti tűzhelyet, vagy a lepottyant szalonna bürkét persze azonnal megtalálta, nagy éhenkórász és kukázó a fiatalúr. Zazi is követte mindenhová nála még egyelőre kicsivel nagyobb társát. A gazdi természetesen felkészült érkeztükre, vacsora várta őket.

DSC06926 DSC_7443

Képeket is kaptunk azóta a fiúkról, valamint élmény beszámolót, ebből idéznénk néhány sort:

“Nos a srácok remekül vannak!!! Első este gyorsan elmentünk egy nagy sétára már, erdőn át a szántásra és erdőn keresztül vissza. Volt újdonság bőven, alig bírtunk loholni utánuk :D 

Zazi egy csoda, csak nézni kell rá, mindent tud, hogy mit akarsz mondani. Áldott jó kutya… egy kis bújós cica-mica. Mondjuk még mindig mindent megrágcsál, de nincs elől semmi, ami rossz lehet rá nézve. Most a rumlis kerti tóból kimentette a rég elfeledett kerámia békákat, kitette őket sorban napozni, van egy kis háncs rágcsálás az előkertben, de semmi extra.

Rege is bújik, nagyon tud hízelegni, beszélget, dünnyög, mormog, de ő mááán csintalan. Ugye nincs itt semmiféle orosz juhász domináns kutyus, aki leteremtené, azaz most ő a rangidős, a főnök. Néha pitbullnak érzi magát, kőkemény a “csávó”, nem annyira ártatlan már, mint azon a megviselt fotón :)
Valamiért aláássa folyton a medencét, biztos pancsolni akar, szerencsére még nem történt baj. Elsőre ásott, megszidtuk, betemettük. Aranyos azért, mert szidásnál is simán odajön – persze szemlesütve – ha hívjuk.
Másodszor kiásta, leszidtuk, betemettük. Fél óra múlva éppen arra járt, véletlenül egy teniszlabdával. Az a fránya teniszlabda nem pont ott esett ki a szájából?? És persze elsőre nem sikerült felvennie, ezért egyet túrnia kellett a labdán az orrával, no meg a mancsával rásegíteni, persze minden hátsó szándék nélkül, szóval harmadszorra is kitúrta így félig. Iszonyat esze van…:D
Ma egy lövés szerű hangra lettünk figyelmesek, aztán előre szaladtunk, hogy mi lehet az, hát a muskátlis láda ugrott le az ablakból, véletlenül persze ott járt Rege :D
Szóval rendre tanítanak minket,, le kell kövezni a medence körül, ahogyan azt már tavaly óta tervezzük és oda kell rögzítenünk a virágládát, ahogyan azt már régóta terveztük.

Viszont juti falat helyett, juti simi van. Így már cseppet sem cápák. Igyekszünk csak az edényükben etetni őket. Kint főzök a teraszon mellettük, nincs tűzhelyre ugrálás. Kint eszünk közöttük szintén a teraszon, nincs agresszív kunyerbálás. Nincs kukázás. Persze próbálunk okosabbak lenni náluk, nem nagyon elől hagyni semmit.
Egész nap “döglés” van. Hol a napon, hol az árnyékban. No meg játék. Velem is és ketten együtt is. Vacsi előtt egy jóóóó nagy séta minden nap. Persze szigorúan pórázon. 
Rendes gyerekek…
Vettem nekik egy jó vastag csomós kötelet, persze kettőt, kisebbet-nagyobbat, hát van vele hancúr. Húzzák két oldalról, Rege dobálja magának, olyanokat repül a kötél, hogy az csak na, aztán felugrik és elkapja a levegőben… nagyon szórakoztató. Zazi pedig gyönyörűen apportírozza a sajátját.”

DSC_7658  DSC_7652

A próbaidő alatt figyelemmel kísérjük, és igény szerint segítjük a gazdikat a kutyusok mielőbbi beilleszkedésében, bízva benne, hogy néhány hét múlva aláírhatjuk az örökbe fogadási szerződéseket is.

Zazi képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/zazi

Rege képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/rege


Szonja még mindig várja az igazit!

Comments Off on Szonja még mindig várja az igazit!

Gazdát keres ez a fiatal, egészséges dalmata szuka, akit fél éve mentettünk egy szaporítótól, aki kutyához nem méltó módon bánt vele. Előéletéből adódó félelmei miatt hamar olyan helyet kellett találnunk számára, ahol hozzáértő gondoskodásban részesülhet, rehabilitálódhat.
Szonja fél éve él ideiglenes befogadónál, egy olyan kutyapanzióban, ahol megtapasztalhatta, milyen a jó bánásmód, megélheti a napi sétáltatás, törődés, az emberi szeretet és gondoskodás élményét, még ha nem is teljes értékű családtag. Sokadik gondozott kutyaként is megkap mindent, elfogadta és felismerte fajtársaiban a játszópartnert, megtanult tőlük felszabadultan játszani, örülni. Kirándulni is járnak, Szonja behívható, ragaszkodó, követi az embert.
Rengeteget fejlődött, oldódott, már tényleg csak a saját gazdi hiányzik az életéből, akinek hű társa lehet egy hosszú életen át!

Gondozója tollából idéznénk, ami szinte mindent összefoglal:

“Szoni álom szép, hihetetlenül okos, rafinált csaj. Egyetlen “hibája”, hogy mielőtt hozzám került, két évig egy disznóólban szaporították, éheztették, és sokszor bántották, mert Ő nem hagyta szó nélkül, ahogy bánnak vele és a testvéreivel… Volt hogy gereblyével kapott….Rettegett mikor hozzám került, és harapott is félelmében, de szerencsére elfogadott engem, aztán szép lassan másokat is….csak hát neki udvarolni kell mielőtt valaki megérintheti, mert az ő bizalma bizony igazi kincs. Nagyon boldog kislány lett nálam, már csak az igazira vár! Reméljük hamar eljön az ő napja is!!” 

Szonja adatlapja itt érhető el:   http://dalmatamentes.hu/?portfolio=szonja

10371914_711024392292099_3310522201020317765_n   10440806_711024225625449_7453949506502882983_n


Kérjük, segítsetek adótok 1%-val!

Comments Off on Kérjük, segítsetek adótok 1%-val!

Adó 1% – támogass pénzkiadás nélkül!

Elérkeztünk az újabb adóbevallási időszakhoz, amikor mindenki rendelkezhet adójának 1%-ával.

Hálásan köszönjük a kabai mentvényekre érkezett kisebb és nagyobb összegű adományokat, mellyel támogattátok mentésüket! A 19 dalmata állatorvosi vizsgálatai és kezelése, valamint etetése és a kölyökneveléshez szükséges speciális tápok és egyéb felszerelések vásárlása hatalmas költségeket emésztett fel az elmúlt félévben. Az időközben gondozásunkba került Culival kiegészülve 20 kutyáról gondoskodtunk. A képeken látható állatorvosi számlák csak egy részét fedik a komplett oltási programok, mikrochipezés, többszöri féreghajtás, kullancs-bolha elleni védekezés és az ivartalanítások összegének. Mindezt a Ti önzetlen hozzájárulásotoknak köszönhetően tudtuk finanszírozni!

Tevékenységünk folytatásához továbbra is segítségre van szükségünk, hiszen jelenleg is több kutyus vár gazdira egyesületünk gondozásában. Az 1% egy olyan támogatási forma, amely szabadon felajánlható és csak egy kis odafigyelést igényel.

Amennyiben nem teheted meg, hogy számlaszámunkra juttass el pénzbeli adományt, itt a lehetőség, hogy segítsd a kutyusok ellátását! Ajánld fel adód 1%-át a Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesületnek és kérjük biztasd erre a családod, környezeted is!

Döntsd el te, hová kerüljön az adód 1%-a és ne hagyd bent az államkasszában, ha már rendelkezhetsz róla!

Kérjük, támogassátok Egyesületünket, hogy a jövőben is segíteni tudjunk az árván maradt pöttyösökön, és új esélyt adhassunk nekik egy szebb, egészséges és boldog gazdis életre!

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
Adószám: 18268991-1-41

Köszönjük!
Dalmata Mentés

ado1


Gazdit keres Szonja!

Comments Off on Gazdit keres Szonja!

Gazdit keres Szonja, a 2012-ben született dalmata szuka.

Szonja alig két éves, és máris az emberi kapzsiság, és kizsákmázsolás áldozata lett.
Két másik testvérével együtt egy disznóolban tartották, enni csak annyit kapott, hogy ne haljon éhen, verést és fenyegetést viszont annál többet….arra használták őt, és testvéreit is, hogy kiskutyákat szüljenek, és ezzel hozzanak pénzt az őket tartó “gazdáknak”…..
A bántalmazásnak köszönhetően támadott, oda kapott félelmében amikor hozzánk került.
Szerencsére ez már a múlt! Szonja nagyon sokat változott, és fejlődött, imád sétálni, kirándulni, energikus kutya, aki végre élvezheti a szabad életet.
Elkezdett nyitni az emberek felé, de óvatosan ismerkedik, elsőre bizalmatlan kissé, majd amikor bizalmába fogadta az embert, akkor el sem mozdul mellőle.
Kutyatársait szereti, imád játszani, kanokkal és szukákkal egyaránt játékos, akár második kutyának is tökéletes választás lehetne.
Szobatiszta, szeret az ember közelében, lakásban lenni, de azzal számolni kell, hogy mindent leellenőriz, és megrágcsálhat dolgokat, hisz most éli át az elvesztett gyerekkorát.
Lakásba vagy kertes házba szeretne költözni, de szigorúan bejárással, mert rövid szőrű, fázós és hajlamos a felfázásra. Gyerek és cica mellé azonban nem javasoljuk.

Szonja oltott (veszettségi, kombinált), microchipezett, féreghajtott, ivartalanított, a Dalmata Mentés gondozásában keresi végleges gazdiját!
Örökbe fogadása előzetes ismerkedéssel, és az örökbeadási szerződés aláírásával lehetséges.

Érdeklődni: info@dalmatamentes.hu (SZONJA) vagy 06303457051, 06703655276

Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Szonja/

Fényképes adatlap: http://dalmatamentes.hu/?portfolio=szonja

DSC05351  20140424_160836


Zack, Zira, Zora – próbaidőn gazdijelöltnél

Comments Off on Zack, Zira, Zora – próbaidőn gazdijelöltnél

Zira, Zora és Zack a kabai záró hatos 3 eleven kölyke számára új életszakasz kezdődik. Elválva testvéreiktől megismerkedtek gazdijelöltjeikkel, a többszöri találkozások alkalmával mindhárman ideális családban kezdhették meg a héten próbaidejüket.
Az ivartalanítási műtéten is átestek, mely komplikációmentesen, rendben zajlott. Mindhárman türelmesen vészelik át a tölcséres időszakot, melyet csak 10 napig kell kibírni Utána sok-sok játék és mozgalmas élet vár rájuk, új családjuk odafigyelve gondoskodik róluk és megkezdődik a nevelés is, hisz most vannak a legfogékonyabb időszakban
A próbaidős szerződések aláíródtak, egy hónap múlva, ha minden rendben megy, őket is véglegesítjük.
Sok-sok örömteli, boldog napot kívánunk az új próbaidősöknek!