Dalmata Mentés

All posts in Kanok

Pepita ideiglenes befogadóhoz költözött

Comments Off on Pepita ideiglenes befogadóhoz költözött

Legutóbbi felhívásunkra sok érdeklődő emailt kaptunk, ezúton is köszönjük megosztásaitokat!
Pepita lett az egyik szerencsés, aki az ünnepeket már ideiglenes befogadók szerető gondoskodásában tölthette.

Tavaly gazdisodott korábbi mentvényünk, Orion gazdái úgy gondolták, szívesen segítenének és mivel Orion már teljesen beilleszkedett, jól nevelt városi eb lett, elérkezettnek látták az időt, hogy kipróbálják ideiglenesen milyen az élet két kutyával. Pepita számára ez egy nagy lehetőség, mert ugyan rengeteget fejlődött, tanult eddigi befogadójánál, de a panziós falkás tartás után újabb lépcsőfok szocializációjában, hogy családi körülmények között, a figyelmen egyetlen kutyával osztozva várja, amíg rá is rátalál az álomgazdi!

Orion és Pepita

Orion és Pepita

Köszönjük a rengeteg ráfordított időt és foglalkozást, amit fél éven át előző befogadója biztosított Pepita számára, ez mind előnyére válik, és bízunk benne, hogy hamarosan megtaláljuk Pepita végleges gazdáját, akinek dolgát nagyban megkönnyíti az ideiglenes befogadók áldozatos önkéntes munkája!
Új helyén az első napok rendben zajlottak, olvassátok az ideiglenes befogadói beszámolóját!

“Sziasztok,
Hazaérkeztünk épségben, megmutattuk a helyét és most bátran fedezi fel a lakást és az ágyunkat is próbálja  Kicsit sirdogál néha, de egyébként egy tünemény.
Küldök pár képet és később is jelentkezünk még.”

Pepita

Pepita

“Sziasztok,
Küldünk pár sort Pepitáról így az első pár nap tapasztalata alapján.

Az első pillanattól kezdve Pepita nagyon bátor és érdeklődő, semmitől nem riad vissza. Még a városi zajok sem zavarják, a busz, villamos és autók zaja megszokottnak tűnik számára.

Mi sem kíméltük, ugyanis jött velünk mindenhová a karácsonyi családozások közepette és így rengeteg emberrel találkozott, de mindenkihez nyitottan és barátságosan áll hozzá, szívesen fogadja a simiket. Meglepő módon egészen jól hallgat ránk, látszik, hogy foglalkoztak vele.
Nagyon fogékony, könnyen tanul, a “járdát” elkezdtük mondani neki és elég hamar rájött a lényegre, sokszor magától le is ül, ezt szeretnénk is ha minél előbb megtanulná, hogy biztonságos legyen számára a városi kutyalét.

Pepita

Pepita

Futtatóban jól megy a visszahívás, szépen rohan vissza, cserébe kapja a jutifalatokat. Más kutyákkal is szépen játszik, de a legjobb dolog (mi pedig ezzel tudjuk legjobban lefárasztani) a labdázás. Nagyon szeret labdázni, szinte mindig vissza is hozza.
Orionnal egyelőre semleges a viszonyuk, nem nagyon játszanak egymással, de jól megvannak, együtt is szoktak aludni.
Bkv-n szépen utazik, a lábunk közé szoktatjuk utazás közben.
Az egyedüllétet egyelőre nem viseli túl jól, eddig egyszer hagytuk magára egy órára, de abból kb. felet sírt. Mi skype-on követtük a történéseket és rászoltunk, ha nagyon rázendített, a helyére küldük. Egy idő után abbahagyta, megnyugodott és elaludt.
Betti, Kristóf”

Pepita

Pepita

Pepita továbbra is gazdikereső, bővebb infó: http://www.dalmatamentes.hu/pepita
Több kép: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Pepita/

Érdeklődéseteket elsősorban bemutatkozó emailben várjuk: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Pepita)
06303457051, 06208066919, 06208066923

Dalmata Mentés


Donnie nagyon szeretne saját gazdit

Comments Off on Donnie nagyon szeretne saját gazdit

Donnie a sok viszontagságot megélt dalmata-vizsla mix pöttyösünk lassan 1 éve várja az álomgazdát! Panzióban tudtuk csak elhelyezni, ahol jelenleg egy kinti kennelben várja, hogy eljöjjön érte egy család és megmutassák neki milyen igazi, gazdis kutyaként élni!

Segítsetek Donnie-nak egy megosztással, hogy az Újév Új gazdikat is hozzon! 

Donnie 1 éves dalmata-vizsla keverék kan kutya!
Olyan családot szeretne, ahol családtagként tekintenek rá, folytatják határozott nevelését, megfelelően mozgatják, játszanak, labdáznak vele, sétáltatják. Elsősorban kinti-benti tartással keres gazdát, stabil kerítéssel, zárt kennellel.
A kutyákkal jól kijön, játékos. Kiegyensúlyozott, méretben hozzá illő másik kutya mellé is ajánljuk. Oltott, féreghajtott, ivartalanított, kivizsgáltatott, microchippel rendelkezik.

Donnie

Donnie

Ideiglenes befogadók jelentkezését is várjuk! (minimális feltétel: kutyanevelésben jártas, budapest környéki befogadókat keresünk) http://dalmatamentes.hu/lang/hu/ideiglenes-befogadas/

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Donnie) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
Donnie története honlapunkon olvasható:http://dalmatamentes.hu/portfolio/donnie/
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Donnie/
06303457051, 06208066919, 06208066923

Dalmata Mentés

Ideiglenes befogadás (Dalmata Mentés)


Fanta, karácsonyra dalmata – NE ajándékozz állatot! 

Comments Off on Fanta, karácsonyra dalmata – NE ajándékozz állatot! 

2017.12.19. Fanta, karácsonyra dalmata – NE ajándékozz állatot! 

Gondozásunkba került Fanta, a fiatal dalmata kan. Története sajnos nagyon tipikus, kérjük olvassátok figyelmesen és jegyezze meg mindenki: élő állatot nem adunk ajándékba, a kutya egyáltalán nem jó ötlet a karácsonyfa alá, maximum ha játék plüssállatról van szó!

Fanta eddigi életének története tele van jóindulatú, de sajnos meggondolatlan szereplőkkel, kérjük mellőzzétek az ítélkezést, ez a helyzeten már nem változtat, bízunk benne, hogy azzal, hogy megosztjuk, mások előre tanulnak példájából.

Fanta

Fanta

Múlt héten érkezett egyesületünkhöz a segítség kérés, egy budapesti hölgy keresett meg minket, hogy egy hete befogadott egy fiatal (ivaros) kan dalmatát saját, fél éves (ivaros) szuka dalmatája mellé, lakótelepi albérletbe. A két kutya nem jön ki egymással, a szukája folyamatosan támadja a kant, nem bír velük, a két kutya fellármázza az egész házat, körbepisilték az egész lakást. Elkezdtek aggódni a szomszédok türelme miatt. Menhelyre nem akarta beadni, ezért keresett meg minket.

Vettük a segítségkérést és elkezdtünk megoldásokat keresni (szombat este!), ami nyilvánvalóan nem megy azonnal, menhelyünk nincs, de amúgy akinek van, annak sem állnak üresen a kenneljei, sőt!
Másnap (vasárnap) kora reggel már egy sms fogadott minket az egyesületi telefonon, hogy azonnal vigyük el a kutyát (hová is?), majd két órával később már azt mondták a telefonban, hogy megoldották a helyzetet és odaígérték “vidékre egy ismerősnek” egy másik ivaros fél éves szuka mellé, hogy majd pároztassák őket később (szaporítsák). 

Fanta

Fanta

Ez egy “roppant felelős” megoldásnak tűnt annak tudatában, hogy Fanta nem jött ki a hölgy fél éves szukájával sem, a kutya mindkét szeme kék (génhiba!!!), törzskönyve nincs, ahogyan betegségekre szűrt szüleiről sem tudunk, így ő maga nem minősül tenyésztésre alkalmas állatnak. Lépnünk kellett. Azonnal. A fajta és ennek a kutyának az érdekében!

A chip azonosító alapján felvettük a kapcsolatot a kutya eredeti gazdájával, aki írásos beleegyezését adta, hogy átvehetjük a kutyát, hogy felelős, gondoskodó gazdát találjunk számára. Annak megakadályozására, hogy a megígért “szuper helyre” kerüljön, egyik tagunk eldobva minden hétvégi munkáját és teendőjét elment érte, a panzióban helyet szorítottak nekünk kis logisztikai szervezést követően.

Mindeközben kiderült Fanta egy éves életének rövid története, miután beszéltünk a tulajdonosaival. Szeretnénk leszögezni, hogy teljesen jóindulatú, jó szándékú, a kutyának abszolút jót akaró és együttműködő emberekről van szó.
Aggódó, aktív, sokat dolgozó nyugdíjasok, akik tavaly kapták az akkor kölyök Fanta kutyát karácsonyra. Nem volt jó ötlet az ajándékozótól. Élő állatot nem szabad ajándékba adni!!

Fanta

Fanta

Fanta felcseperedett, és bizony ahogy egy rendes dalmata, nagyon aktív, emberközpontú, sok foglalkozást igénylő nagy termetű, erős kutya lett belőle. Igen, a kis cukeszmukesz pöttyös kölykökből mind ez lesz! Felnőnek! 

Sajnálatos módon gazdái nagyon sokat vannak távol otthonról, messzire járnak dolgozni nap mint nap, nem tudtak eleget foglalkozni a kutyával. Fanta unalmában kicsit rendezgette a kertet, és kárt tett az otthon maradt autóban is. Érthető okból viselkedett így. Éppen azért, mert gazdái szerették Fantát, megoldásnak azt látták, ha keresnek neki másik helyet, olyan gazdát, aki több időt tud vele tölteni, foglalkozni. Meghirdették és a fent említett budapesti hölgy fogadta be a saját kölyök kutyája mellé, vitte haza albérletbe elég meggondolatlanul, amire hamar rá is ébredt.

Fanta

Fanta

Az eredeti tulajdonos nyugdíjas pár nagyon röstelli a dolgot, még ők érezték magukat rettenetesen rosszul amiatt, hogy így alakult a dolog. Többször beszéltünk velük, így megtudtuk, hogy saját előző kutyáiktól sosem váltak meg, mind családtagként éltek velük, szép kort ért meg minden állatuk, felelős tisztességes emberek. Sajnos az ajándékba kapott kutya nem az ő döntésük volt, de próbálták legjobb szándékkal megoldani a kialakult helyzetet. Egyesületünkkel maradéktalanul és hatékonyan együttműködnek, tartjuk velük a kapcsolatot, nyomon követik a kutya sorsát, akiért most már mi tartozunk felelősséggel.

Fanta már biztonságban van, kutyakiképzőnél helyeztük el panzióban, nem került menhelyre, sem szaporítók kezére, és még ki tudja hány kézen keresztül váltott volna gazdát fiatalon, önhibáján kívül. Az első napokban nagyon meg volt szeppenve, de minket nem lehet könnyen átverni, láttunk már ilyet. Egy hét elteltével már nyiladozik is a kis csipája, egyre pofátlanabb, bizony elkezdte piszkálni a többi kutya közül a megadóbbakat, kezd kibontakozni a felnőtté váló ivaros dalmata énje. Mindazonáltal nagyon kedves, bújós, keresi az emberek társaságát, a simogatást, szóval jó kutya lesz belőle, csak elfér nála egy kis szocializáció és nevelés, ami előéletét tekintve érhető. Most már hozzáértő, jó kezekben van.

Fanta

Fanta

A héten megyünk vele az állatorvoshoz is. Oltási könyvvel vettük át, de azért kivizsgáltatjuk, mint minden mentvényünket.

Fanta egyelőre nem keres gazdát, még szükség van kis időre, hogy jobban kiismerjük őt és igazi jelleme alapján írhassuk meg gazdikereső hirdetését, így fogjuk csak megtudni, milyen körülményekkel rendelkező család lenne az ideális számára, ami neki a legmegfelelőbb és ahonnan nem kell többet tovább költöznie, hanem igazi családtag válhat belőle. Mint minden mentvényünket, őt is majd ismerkedés után lehet örökbe fogadni, ennek elérkeztét jelezni fogjuk.

Fanta további híreit megtaláljátok weboldalunkon, facebook oldalunkon és fórumunkon saját topicjában: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=1161

Fanta képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/

Fanta adatlapja: http://dalmatamentes.hu/portfolio/fanta/

A tanulság pedig az, hogy Ne ajándékozz kutyát!, mert ez saját, átgondolt döntés kell, hogy legyen, óriási és hosszú távú (10-15 évre szóló) felelősség! Nem döntheted el más helyett, hogy vállal-e új családtagot!

Ne fogadj be ismeretlen kutyát hirtelen felindulásból! A kutya “veszélyes üzem” is lehet, és amint a fenti példa mutatja, jó szándékod ellenére hamar bajba kerülhetsz. A menhelyek tele vannak, befogadót találni nagyon nehéz, megfelelő jó gondos gazdát még nehezebb, időigényes feladat. Nem tudunk megoldani minden magánakciós, félresikerült “mentést” mi sem. Fantának most szerencséje volt, és hajszálon múlt, hogy nem így lett.

Járd inkább körbe a témát, tájékozódj a fajtáról, amit kiszemeltél, gondold át alaposan, hogy hosszú távon ki tudod-e elégíteni az adott kutya igényeit, jó lesz-e ez mindenkinek…. a kutyának, a családodnak, a környezetednek, egy évre, kettőre, ötre, tízre…. kölyökként rágni, rombolni fog, idősnek egészségügyi gondjai lehetnek és támogatnod kell, sokba fog kerülni az állatorvos – tudod-e ezt vállalni? Ha segíteni szeretnél egy bajba jutott állaton, ismerd meg a konkrét ebet, szánd rá az idődet, mert az ő egész életére hozol döntést!

Dalmata Mentés


Pepita és Perla SOS ideiglenes befogadót keresnek!

Comments Off on Pepita és Perla SOS ideiglenes befogadót keresnek!

Pepita és Perla SOS ideiglenes befogadót keresnek!

Segíts,hogy segíthessünk! Legalább egy megosztással, hogy a szabadulni vágyó társaik se a hidegben töltsék a Karácsonyt! NÉLKÜLETEK NEM MEGY!

Kicsit fehérebb-kicsit feketébb: Pepita és Perla sokat tanult gondozójuknál, de már saját családot szeretnének, sorstársaik pedig az ő helyüket várják, hogy szabadulhassanak az éhezéstől, fagyoskodástól, rossz bánásmódtól!

Ideiglenes befogadókat keresünk gazdikereső kutyáinknak, mert a panziós kapacitásunk végét járjukés nekik is sokkal jobb lenne családi körülmények között tovább várni az igazira egyedüli vagy második kutyaként, egy saját kis kuckóval – mindannyian szobatiszták, barátságosak, az alapokat már tudják – jelentkezz ideiglenes befogadónak, gondozd valamelyiküket amíg megtaláljuk számukra az igazi családot! (minimális feltétel: kutyanevelésben jártas, budapest környéki befogadókat keresünk) http://dalmatamentes.hu/lang/hu/ideiglenes-befogadas/

Ideiglenes keresőinkről bővebben: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/ideiglenes-befogadot-keres/

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu– az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
06303457051, 06208066919, 06208066923

Dalmata Mentés


Donnie ortopéd specialistánál járt

Comments Off on Donnie ortopéd specialistánál járt

Ahogy korábban hírt adtunk róla, Donnie-nak csípődiszpláziája van. Az akkori lesújtó hírekből felocsúdva úgy döntöttünk, hogy Donnie-t alaposan kivizsgáltatjuk és megkezdjük kezelését, fizikai rehabilitációját. Donnie szerencsére nem küzd fájdalommal, így az eddig eltelt időben sem volt gond számára a mozgás, ízületvédő támogatást kapott jó kondíciója megtartásához. Új helyén a 2 méteres kerítést is többször gond nélkül átmászta, gondozójának tapasztalt szeme úgy látta, hogy akkora baj mégsem lehet Donnie-val, ezert úgy döntöttünk még alaposabban kivizsgáltatjuk.

Donnie

A korábbi leletekkel felszerelkezve időpontot kértünk ortopéd specialistához, ahol Donnie-t alaposan kivizsgálták. A vizsgálat alatt sem mutatott semmilyen fájdalmat a kutya, pedig alaposan megdolgozták. Az orvos csupa jó hírekkel szolgált: Donnie jó kondiban van, jól izmolt, nincsenek fájdalmai és sem műtétet, sem egyéb kezelést nem igényel. Extrém terheléstől és mozgástól természetesen tartózkodni kell a jövőben is, figyelni kell rá, hogy ne fusson sokat, de nyugodtan lehet vinni sétálni, játszhat a kutyabarátokkal, a hétköznapi mozgást nem szükséges korlátozni nála, aktív, fájdalommentes, boldog életet élhet. Ízületvédőket lehet alkalmazni továbbra is, de egyéb gyógyszert nem kell szednie.
Az orvosi szakvélemény szerint szinte biztosra vehető, hogy Donnie-nak a jövőben sem lesznek fájdalmai és csípője nem igényel majd semmilyen kezelést, beavatkozást később sem.

Nagyon örültünk a jó híreknek, Donnie annyi mindent megélt már, hogy igazán kijárt neki valami jó is. Most már csak az álomgazdira vár!

Donnie ortopéd specialistánál járt

Donnie 1 éves dalmata-vizsla keverék kan kutya!
Olyan családot szeretne, ahol családtagként tekintenek rá, folytatják határozott nevelését, megfelelően mozgatják, játszanak, labdáznak vele, sétáltatják. Elsősorban kinti-benti tartással keres gazdát, stabil kerítéssel, zárt kennellel.
A kutyákkal jól kijön, játékos. Kiegyensúlyozott, méretben hozzá illő másik kutya mellé is ajánljuk. Oltott, féreghajtott, ivartalanított, kivizsgáltatott, microchippel rendelkezik.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Donnie) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!

Donnie története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/donnie/
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Donnie/
06303457051, 06208066919, 06208066923

Dalmata Mentés