Dalmata Mentés

All posts in Gazdira talált

Maya próbaidős gazdis

Comments Off on Maya próbaidős gazdis

Maya az elmúlt hétvégén elkezdte próbaidejét egy szimpatikus családnál, ami azt jelenti, hogy ha az elkövetkező hetekben is ugyanilyen jól zajlik minden, akkor szerződéssel véglegesítjük az örökbe adást. Érdeklődtek rá néhányan, a jelentkezőkkel való ismerkedés mindig a beérkezett és feldolgozott kérdőívek sorrendjében történik. Két héttel ezelőtt sort kerítettünk néhány személyes találkozásra, és ez pozitív eredményt hozott, így a vele való ismerkedés jelenleg nem lehetséges.
Gazdijelöltjeinek minden körülménye megfelelő a kutya számára, egyedüli kutyusként sok figyelem és foglalkozás jut Mayának, aki már hozzászokott a lakás élethez és az első helyszíni ismerkedések alatt is példásan viselkedett, megvolt a kölcsönös szimpátia:) Az egyetlen nagy kérdés a család cicája Blue volt, hogyan jönnek ki egymással. Ugyan Maya korábban is élt cica mellett, de ez mindig az adott macskán is múlik. A hírek szerint eddig minden nagyon jól alakul, szorítunk Mayának, aki a képeken láthatóan egy percig sem volt stresszes, szorongó vagy bánatos, sőt nagyon élvezi, hogy a központban lehet, elégedetten nyúlik el a séta után és simogattatja magát amikor csak lehet.
Idézünk néhány sort is gazdijelöltjeitől:

“Ezen a hetvegen van nalunk Maya, cicaval probaljuk osszeszoktatani. Mindenre hallgat, ul marad nem stb, a helyet eleg volt egyszer megmutatni neki, es amikor kimentunk az erkelyre egybol odafekudt.
…..mérföldkőhöz érkeztünk kb 2 perce. A Blue odament Mayához és orron nyalta, aki hagyta neki!”

Maya topicja fórumunkon, ahol az előzmények is követhetőek:http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=185

DSC_1004 DSC_1018_ DSC_1023_1_


A kabai mentés végére értünk

Comments Off on A kabai mentés végére értünk

A kabai mentés végére értünk

Elérkezett az év utolsó hónapja. A legtöbb ember ilyenkor visszaemlékszik, mi minden történt vele az elmúlt év alatt, mit ért el, mi az, amin az Új Évben majd változtatni kell. Számot vetünk, tervezgetünk és természetesen készülünk a legnagyobb ünnepre: a Karácsonyra.
A Dalmata Mentés tagjai is emlékeznek. Van is mire: pontosan egy évvel ezelőtt, 2013. december 5-én utaztunk el Kabára, ahonnan 13 dalmatát (4 felnőttet és 9 kölyköt) hoztunk el a disznóólból, a hidegből, a bántalmazás és éheztetés szörnyű körülményei közül.

Ez az évforduló azért is nagyon fontos számunkra, mert összesen 3 fős apparátusunkkal nehéz helyzetbe kerültünk mi is, nemcsak a megmentett kutyák: a már 2-3 gondozásunkban lévő plusz kutya mellé nyakunkba szakadt majdnem 20 kutya a semmiből és ez meghatározta az egész 2014-es évünket! Lehet ez a szám más, nagyobb állatvédő szervezeteknek szinte nevetséges, nekünk azonban hatalmas feladat és óriási felvállalás volt.
Sokan ismerik a történetet, ennek ellenére érdemes visszaemlékezni Szejkére, a vemhes anyakutyára, akinél érkezésük éjszakáján, biztonságos, meleg helyen elindult a szülés. 6 újszülöttet hozott világra két nap alatt, így az elhozott létszám felduzzadt 19 kutyára. Sajnos Szejkét elveszítettük az év utolsó napján és ezután következtek csak az igazán erőt próbáló hetek-hónapok: fel kellett nevelni a kicsiket, közben a 3 felnőtt és a 9 különböző korú kölyök ellátását, egészségügyi kezelését, később a gazdikeresést, örökbe adásokat is meg kellett oldani. A kabai mentésnél egyetlen befogadó vállalta el ezt a nagy létszámot, egyetlen háztartás, otthon várta a sok szocializálatlan állatot azzal az ígérettel, hogy kapunk segítséget. Kaptunk is, beállt mögénk az Országos Állatvédőrség, akik minden eszközükkel segítették a mentést. Szerencsénkre több kutyakiképző és önkéntes jelentkezett ideiglenes befogadónak, így átvállalták terheink egy részét a felnőtt kutyák és a kutyababák átvételével, hálás köszönetünk Adriennek, Kittinek, Mariannak és Violának az azonnali helyekért, amelyet biztosítottak Carmennek, Samynek, Szonjának, Szejkének és az újszülötteinek. Tárgyi és pénzügyi adományokat is kaptunk magánszemélyektől, cégektől, amikre mind nagy szükségünk volt ennyi kutya felelős egészségügyi elllátásához és a több hónapon át tartó tartásukhoz, gondozásukhoz. Köszönjük továbbá az egyéb gyors segítő kezeket, a szállításokban, fürdetésekben, adománygyűjtésben részt vevőkét, és az online hirdetésben közreműködőkét is. Mind hozzájárultatok a mentés sikeréhez, a kilátástalan sorsú kutyák jövőjének megváltoztatásához!

Bizony, egy egész év kellett ahhoz, hogy mindegyik kutyát biztonságos, szeretettel teli családoknál tudhassuk, ahol soha többé nem kell a bántalmazást és éhezést elszenvedniük. Minden egyes kutyánk nagyon jó helyre került, meleg házakban, lakásokban, a családdal ünneplik a karácsonyt és reméljük, már nyomokban sem emlékeznek arra, hogy egy évvel ezelőtt még a huzatos disznóólban, saját ürülékükben ülve, dideregve rettegtek az embertől és egymáshoz bújva próbálták átvészelni a kilátástalan napokat. Néhány hete az utolsó kabai gazdikereső, Szonja számára is eljött az idő, így gazdijelölthöz adásával sikeresen zárhatjuk az évet és ez által a kabai mentést is.

Mikor számot vetünk az elmúlt évről, mi elsősorban erre emlékezünk. Emlékezünk a disznóólra, a botra, amellyel ütötték őket. A megmentett kis életekre, Szejkére, a szülésre és arra a sok rettegő kutyára. Az ijedt szemükre, a sebekkel teli, sovány kis testükre és saját kétségbe esésünkre is, hogy mi lesz most, hogy oldjuk meg. Arra a rengeteg állatorvosi vizsgálatra, a műtétekre, kezelésekre, amelyen végig kellett menni a gondozásunkban lévő több, mint 20 kutyával. A napról napra fáradtabb önmagunkra, amikor reggel 5-kor indult a napunk és este 11-kor még kint voltunk a kutyaszobában. A családunkra, akiket alig láttunk, a háztartásra, ami úszott, a főállásunkra, amelyet dekoncentráltan végeztünk, a karácsonyra, ami tavaly nekünk nem volt…
De emlékezünk arra a sok emberre is, akik adományaikkal elősegítették azt, hogy ezek a kutyák megtudhatták, milyen, ha párnán, puha takarókon alhatnak, nem pedig a disznóól hideg betonján. A támogatókra, akik nélkül nem tudtuk volna az állatorvosi számlákat fizetni. Az ideiglenes befogadókra, akik a szorult helyzetekben a legnagyobb segítséget nyújtották azzal, hogy egy-egy kutya átvállalásával csökkentették a terhet a vállunkon. Az Állatvédőrségre, a HopeOnline-ra, mindenkire. A sok boldog kutyaszemre, amikor elkezdtek kinyílni, először játszani, örülni az embereknek, a simogatásnak, annak, hogy végre normális ételt kaphattak. Az ismerkedésekre, melyek boldog gazdisodással zárultak, a boldog kutyákra, akik családtagokká váltak.

Egyenként emlékezünk a pöttyösökre, akiknek nagyon kemény munkával, de sikerült biztosítanunk a boldog gazdis életet, akikért időt, pénzt, energiát nem kímélve végignyomtuk az elmúlt egy évet! Büszkék vagyunk, hogy segíthettünk! Boldog Első Évfordulót, Kabai Mentés!!

Ma már boldog gazdisok:
Carmen, Szonja, Samy,
Szira, Silver, Star, Szikra,
Cherry, Chanel, Coco, Cliff, Casper
Zoé, Zira, Zora, Zazi, Zápor, Zack
A kutyákról részletesen saját topicjukban olvashattok fórumunkon: http://www.dalmatamentes.hu/forum

1492654_754568887904856_1684661452_o


Casper, a gazdis kabai kölyök riportja

Comments Off on Casper, a gazdis kabai kölyök riportja

Casper ismét médiaszereplő lett
A mostani riport szerető otthonában készült Casperről, a fiatal felnőtté cseperedett dalmatáról, akit gondoskodó családja egy évvel ezelőtt fogadott örökbe a Dalmata Mentéstől. Tavaly még a kabai mentésről készült riportban találkozohattak a kis Casperrel a tv nézők, most pedig vidám, gazdis életéről láthatnak életképeket, amely példásan mutatja fajtájának igényeit. Érdemes figyelmesen hallgatni a kisfilm alatti kutya szakértő javaslatait is!
Részlet a GYőr+ TV, Zooo+ magazin című műsorának 2014.10.21. számából.

https://www.youtube.com/watch?v=nus8HTz5Fz4


A 9 kabai kölyök gazdis!

Comments Off on A 9 kabai kölyök gazdis!

Szira, Silver, Star, Szikra, Cherry, Chanel, Casper, Coco, Cliff

A 9 kabai kölyök GAZDIS!!!!!

A “kezdő kilences” 3 hónappal ezelőtt még a disznóól hideg-rideg betonján feküdt a decemberi mínuszokban és reményvesztetten tekintett a jövőbe. Majd egyszer csak kinyíltak a nehéz vasreteszes ajtók és kezek ragadták meg és emelték őket a magasba. “Mi történik? Hova visznek? Megint bántani fognak?” – gondolták az akkor még alig 2 és 4 hónapos, didergő apróságok.
Az autóba kerülve remegve néztek körül és félve bújtak össze egymással és a felnőttekkel – Szonjával, Carmennel, Samyvel és Szejkével. Akkor még nem tudták, hogy többé nem kell már félniük és minden jóra fordul.
A több órás autóút után ismét nyíltak az ajtók és gondoskodó kezek puha párnákra tették mindannyiukat. Szétnézve meleg szobában találták magukat, ilyet még nem is láttak soha. Emberek sürgölődtek körülőttük, finom falatok lapultak tenyerükben, kezeik szeretettel teli simogást osztogattak és a picik értetlenül pislogtak: ilyen is létezik a világon?!
Hosszú hetek teltek el, mire elhitték, hogy már nincs okuk félelemre. Hosszú hetek alatt megtapasztalták, milyen az, ha rendes ellátást, minőségi ételt kapnak, megtudták, miért jó a simogatás és milyen az, mikor átölelik őket vagy hogy milyen az önfeledt játék. Megtanulták, mi az a jó szó, mi a szeretet és a biztonság, a bizalom.
1 hónapja mind a kilencen megtapasztalhatták azt, ami egy kutya életének legnagyobb csodája: szerető családba kerülve boldog mindennapokat élhettek meg, szeretettel, sok-sok foglalkozással, játékkal, finom falatokkal fűszerezve. A próbaidő mindegyik kölyök esetében kifogástalanul és problémamentesen telt, így elérkezett az idő, hogy jogilag is gazdis kutyákká váljanak.

A tegnapi napon elérkeztünk ehhez az időhöz, melyre egy különleges találkozót szerveztünk: meghívtuk a kabai mentvények új családjait, hogy együtt írhassuk alá a végleges örökbefogadási szerződéseket és a csapat újra együtt lehessen.
Csatlakoztak a találkozóhoz Samyék, ahol szintén aláírtuk a szerződést és a nemrég próbaidőre költözött Carment is elhozták. Ott volt Szonja, aki fantasztikus változáson ment át, kedveskedve ment oda mindenkihez és arcáról le sem lehetett volna törölni a boldog dalmata-mosolyt.
A találkozó fényét külön emelte Spike jelenléte, akinek a kabai mentés miatt csúsztatnunk kellett a szerződés aláírását.
Nagy látványosságként majdnem 2 órát sétáltunk összesen 13, egytől egyig mentett pöttyössel, kicsikkel és nagyokkal egyaránt, boldogan A séta végén megköttetett az összes szerződés és estére ember és kutya egyaránt elégedetten és boldogan pihent le.

DSC04291  DSC04477

Ezúton köszönjük meg ismét az Országos Állatvédőrségnek azt a sok segítséget, amit a kezdetektől folyamatosan nyújtottak nekünk és hogy megteremtették az alapot arra, hogy elhozhassuk a kutyákat a disznóólból. Köszönjük Csabának, hogy 3 hónapja elvitt minket Kabára és együtt elhoztuk a pöttyösöket a borzalomból, ezáltal reményt adott ezeknek a kutyáknak arra, hogy jó körülmények között elindulhassanak egy jobb jövő felé vezető úton. Köszönjük ideiglenes befogadóinknak, Kittinek, Mariannak (és családjának), Adrinak és Violának, hogy a felnőtt kutyákat és Szejke kölykeit befogadták és szeretettel ellátták őket, időt, energiát nem sajnálva. Köszönjük minden adományozónak az anyagi és tárgyi felajánlásokat, mely nélkül nem tudtuk volna megvalósítani a kutyák ellátását. Végül pedig köszönet illeti az örökbefogadó családokat azért, hogy egész életükben gondoskodnak és szeretetben nevelik majd a kutyákat, és boldog jövőt biztosítanak nekik, melyben soha többé nem kell semmit sem nélkülözniük.

Boldog gazdis éveket kívánunk a 9 kölyöknek, Samynek és Spikenak is!!!

Képek a találkozóról:

http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/Megjelenesek/Kirandulasok/2014_03_08_hajogyari_kabai/

DSC04347

Samy &Spike

DSC04425

Szonja

DSC04446

Zápor & Carmen

 


Szira gazdis!

Comments Off on Szira gazdis!

 Szira az első a kabai mentett kutyák közül, akinél aláírtuk a végleges örökbefogadási szerződést!

Szira nagyon jó kondiban van, izmos, szép, rengeteget nőtt és nagyon-nagyon kedves! Imádnivaló és közben szörnyen okos, minden szóra fülét felhúzva félrefordítja fejét, majd megcsinálja a tőle kért dolgot. Jól tudja a házban lévő szabályokat is, bár azért néha még elcsen dolgokat, főleg Süti barátja játékait, sőt, a helyét is mindig kinézi magának, de soha nincs összeveszés, szépen kijönnek egymással, osztoznak mindenen.
Nagyon kiegyensúlyozott, nyugodt, 100%-osan szobatiszta kutyalány lett Szira, aki szól, ha ki akar menni. Felmehet a kanapéra is, ilyenkor ha gazdija odaül, Szira rögtön az ölébe hajtja a fejét
Sétára induláskor leül a kapu előtt, úgy várja, hogy a gazdi felcsatolja a pórázt. Jól kezelhető, hamarosan kutyaoviba fognak járni vele, hogy az összes okosságot elsajátítsa.
Nagyon ideális kapcsolat alakult ki a gazdikkal és Sütivel is, igazi idilli család az övék, melyben mindenki boldog lehet.
Jobbat nem is kívánhatunk neki: BOLDOG GAZDIS ÉVEKET, SZIRA!! 🙂

Képek:  http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazdiratalalt/2014/Szira/ 

1656058_663447553716450_211502767_n 1898047_663447940383078_1804620577_n