Dalmata Mentés

Hírek

Treff gondozásunkba került

Comments Off on Treff gondozásunkba került
Tegnapi napon vettük át Treffet, az 5 éves fajtatiszta dalmata kant az ózdi gyepmesteri telepről, ahová többszöri szökdösés után került be. Előző tulajdonosai lemondtak róla.
Köszönjük az ózdi állatmentőknek a gyors intézkedést, a szállítás megszervezését!
Treff

Treff

Treff nagyon elhanyagolt állapotban van, nem csak a papírjai tanúskodnak arról, hogy nem bántak méltón ezzel a szerencsétlen kutyával már igen jelentős ideje! Ijesztően sovány!! Kilátszik az összes bordája, zongorázni lehet a gerincén, szinte csak a vékony bőr tapad a csontjaira! A szemei gyulladásosan váladékoznak, bundája is szörnyű állapotban van, korpás, sprőd, több helyen elszíneződés és felfekvések látszanak rajta, valamint több régi és újabb seb tarkítja a hátát, lábait, orrát, füleit. Az állatorvosunknál kezdtünk vele, ahol megvizsgálták, féreghajtót, bolha elleni kezelést és gyógysampont kapott. Egyelőre a fizikai kondícióját kell helyrehozni, fel kell táplálnunk őt.
 
Treff mindazok ellenére ahogyan kinéz, nagyon kedves és ragaszkodó, fél nap együttlét után már követi gondozóját, aki csak erre az egy éjszakára tudta vállalni. Zűrös volt a tegnapi napunk, mert a fuvar csúszott, és lévén a hét közepén munkaidőben érkezett, ezért sokat kellett szervezkednünk vele kapcsolatban. Neki is hosszú volt a napja, az éjszakát nyugalomban töltötte, fűtött lakásban, biztonságban.
Treff

Treff

Kicsit még zavart, óvatos a számára új emberekkel, de csóvál és barátságosan viselkedik, a többi kutya felé is érdeklődően viselkedik. Ma már osztotta a pacsikat, szerencsére jó az étvágya, egyelőre több adagra elosztva kapja az ételt néhány óránként. Ma este érkezik meg ideiglenesen befogadó családjához, ahol a következő hetekben feltáplálják és megkezdik rehabilitációját annak érdekében, hogy mihamarabb gazdikereső lehessen. Treff egyelőre nem keres gazdit. Hamarosan jelentkezünk a friss hírekkel.
 
Dalmata Mentés


Carmen üdvözletét küldi

Comments Off on Carmen üdvözletét küldi

Kabai mentvényünk, Carmen lassan két éve élvezi az örökbefogadott kutyák boldog mindennapjait. Az egykor félénk, visszahúzódó kutya kinyílt, igazi családtag lett. Olvassátok a gazdik sorait. 🙂

“Kedves Lányok,
Először is Boldog Új Évet kívánunk az egész család nevében!
Szeretnénk egy kis beszámolót adni, mert sajnos már rég találkoztunk.
Kari szerencsére változatlanul jól érzi magát nálunk, Baluval a másik kutyánkkal elválaszthatatlanok lettek, gyakorlatilag saját testőrre tett szert a személyében. Ha bármilyen eb egy rossz pillantást vet Karira, akkor Balu egyből a segítségére siet és a védelmére kel.
Februárban új családtaggal bővült a család, Sári személyében, aki fajtáját tekintve egy humanoid kislány. A kutyák és a baba kapcsolata is jól alakult, Karit rendszeresn fellépőként használja Sári a kanapé előtt, valamint újra előjött dalmatánk kleptomán énje…. azaz éjszakánként a gyerekszobából kilopkodja a játékokat. Sajnos nem minden tárgy úszta meg az esti kalandot, de ez legyen a legnagyobb baj a kapcsolatukban.
Mellékelünk pár képet a mindennapokból.

Üdv!
Carmen, Balu, Sári, Karesz, Évi”

carmen2016-02

 

Carmen története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/carmen/


Félix gazdira talált!

Comments Off on Félix gazdira talált!

November végén kezdtük el hirdetni kérésre Félixet, a csodaszép, fiatal dalmata kant. Hamarosan egy szimpatikus, megfelelő körülményekkel rendelkező érdeklődő jelentkezett az egyesületi telefonon, így össze is kötöttünk a hirdetést kérő családdal. A földrajzi távolságokat hamar leküzdötték, az első személyes találkozások is pozitívan zárultak, így az ivartalanítást követően (amelyben picit segédkeztünk) Félix új családjába költözhetett még karácsony előtt. Egy szintén örökbe fogadott, kissé félénk dog fiú lakótársa lett, akivel a műtéti tölcsér lekerülése után kezdtek el barátságot kötni.

Már meg is érkezett az első fotó az alábbi kommenttel:
” Félix vagyok,üzenem mindenkinek,hogy az új helyemen nagyon megszerettek! Minden jóval elhalmoznak s egy dog barátról is gondoskodtak…Gazdijaim képeket is csináltak,hogy mindenki láthassa a boldogságomat…Dalmatapuszi mindenkinek…”

Nagy örömmel tölt el minket, hogy a régi és új gazdikkal együttműködve ilyen gyorsan megoldódott Félix helye. Várjuk a további fotókat!
Boldog gazdis éveket kívánunk Félixnek és családjának!
Dalmata Mentés

12523069_10205729536386144_7109300254224922305_n


Maddy készen áll az örökbe fogadásra

Comments Off on Maddy készen áll az örökbe fogadásra

 Maddy nagyon sokat fejlődött az elmúlt két és fél hónapban, amióta ideiglenes befogadónkhoz átvettük, már csak egy saját család hiányzik neki!

Előéletéből adódóan még vannak szituációk, amikor megmutatkozik félénksége, de már sokkal nyitottabb az emberek felé is, a kutyákkal pedig kifejezetten jól kijön. Aktív életet él ideiglenes gondozóinál, ahol sokat foglalkoznak vele. A tágas kerten kívül minden nap sétáltatják a saját kutyáikkal együtt, és hamar beilleszkedett a napi rutinba is. Legújabb produkciója, hogy elleste négylábú lakótársaitól a labdázás tudományát, egyszer csak elkezdte boldogan visszahordani az eldobott zsinóros labdát! :)
Mivel a többi kutya jó hatással van rá, segítségükkel kezdett el kinyílni és felszabadult kutyaként viselkedni, ezért örülnénk neki, ha olyan családba kerülhetne, ahol kiegyensúlyozott kutyatársa is lehet.
Kondíciója is remekül alakul, megizmosodott, formásabb lett. Rendkívül gyorsan tanul, már elsajátított néhány alap feladatot, készen áll rá, hogy végleges családba költözzön, ahol folytatják türelmes tanítgatását, szükségleteinek megfelelően mozgatják és biztos pontot jelentenek számára!

Ideiglenes befogadója írta róla:

“Jó hírekkel tudok szolgálni megint pöttyösünkkel kapcsolatban.
Egyre aktívabb és igényli a foglalkozást. Az utóbbi két hétben megtanulta az Ül, Fekszik és Pacsi szavakat, illetve tegnap este Lili megtanította neki , ha azt hallja, hogy Vú, akkor ugat egyet. Olyan cuki, amikor kaját kunyerál, felvonultatja, az összes tudományát, hogy elérje a célját. Úgy gondolom a súlya most már jó, a mozgása egyre koordináltabb. A mezőn rendszeresen kergetőzik Hédivel és Nanával, bár nem mindig érti a” juhász kutyás játékstílust”. Mi vigyáztunk egy hétig egy egy éves mudi keverék kan kutyára és vele is jól kijött Maddy. Valójában, ha belegondolok, eddig minden kutyával kedves, barátságos és érdeklődő volt.
Karácsonykor hazautaztunk a nagyszülőkhöz, 180 km oda, 180 km vissza egy napon belül. Maddy-t magunkkal vittük és nagyon jól viselkedett mind az autóban, mind a szüleimnél, ahol négy idegen kétlábúval találkozott. Megmutattuk Neki a csirkéket is, de semmilyen érdeklődést nem mutatott irántuk. Voltunk Vele kirándulni is Pilisszentkereszten, de az erdőben nem mertem elengedni a pórázról, mert nagyon izgatott volt a sok érdekes szagtól.”

Maddy gazdit keres! Érdeklődni: 06303457051 vagy info@dalmatamentes.hu (MADDY)
Az örökbe fogadás menetéről részletes leírás található weboldalunkon: http://www.dalmatamentes.hu

Maddy fényképes jellemzése, története:  http://dalmatamentes.hu/portfolio/maddy/

12471248_1290285037655051_379793305_o

Maddy


Segíts, hogy hazataláljon!

Comments Off on Segíts, hogy hazataláljon!

Minden állattartó tudja, hogy mekkora károkat okoznak a szilveszter időszakban a petárdázók. Közvetlenül szilveszter előtt és után az Állatvédő szervezetek, önkéntesek és civil segítők ilyenkor átlagosan 72 órát dolgoznak egy huzamban világszerte.

findlost24

Többek között erre a problémára kíván megoldást nyújtani a Nemzetközi Állatmentő Mobil Közösség, amihez csatlakoztunk mi is. A közösséget technológiailag a findlost24 névre hallgató mobil alkalmazás szolgálja ki, ami helyi mobil közösségek erejét fogja össze világszerte, ezzel végül óriási területet átszövő információs hálót alkotva több 1000 kilométeres körzetben.

Kattints IDE a részletekért!

Csatlakozz okostelefonoddal a Szilveszteri Állatmentő Mobil Közösséghez!