Dalmata Mentés

Hírek

Híreket kaptunk Pipacsról, a Pécsi Mentés fiatal szukájáról!

Comments Off on Híreket kaptunk Pipacsról, a Pécsi Mentés fiatal szukájáról!

Pipacs már több, mint egy éve élvezi a boldog gazdis kutyák életét. Gazdája, Zsófi az évfordulón levelet küldött nekünk, olvassátok sorait!

“Január 28, épp ma egy éve, hogy Pipacs hazaérkezett.
A mai napon sem tudnám jobban megfogalmazni, mint ahogy az első nap után Nektek küldött levelemben tettem:
“Egy csodakutyát kaptam Tőletek.”
Elképesztően sok mindent éltünk meg, tanultunk meg közösen ez alatt az év alatt.
Pipacs egy szuperérzékeny kis lény, akivel (ennek a tulajdonságának a tiszteletben tartása mellett) az első perctől kezdve csodálatos volt az együttélés.
Nagyon megszerette és elfogadta az egész családot, azt imádja a legjobban ha mind együtt vagyunk. 
A kutyavilágban is egész gyorsan elkezdett bátorodni és még mindig napról napra nyitottabbá válik. 
Kijártunk több osztály kutyasulit, így már a városi körülményeket is egyre ügyesebben, magabiztosabban és fegyelmezettebben kezeli.

A mai napon is nagyon köszönöm Nektek, hogy összehoztatok minket!
Küldök pár kedvenc képet is.”

A képekből szemezgettünk Nektek néhányat!

Pipacs

Pipacs

Boldog első évfordulót kívánunk Pipacsnak és egész családjának! Reméljük még sok ilyen levelet kapunk a jövőben!

Pipacs története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pipacs/
Képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Pipacs

Dalmata Mentés

Pipacs

Pipacs


2019.03.23. Fuss, hogy segíthess!

Comments Off on 2019.03.23. Fuss, hogy segíthess!

Kedves Támogatóink! Itt a lehetőség, hogy sporttal támogassátok munkánkat! 🙂

Ismét remek kezdeményezés a Hard Dog Race szervezőitől: 2019. március 23-án Pomázon a Magyar-várban rendhagyó módon mesterséges akadályok nélküli terepfutóversenyt rendeznek a felelős kutyatartás jegyében. A részvétellel akár a Dalmata Mentést is támogathatod.

A versenyen nincsen szintidő, a lényeg, hogy teljesítd a távot, ami a felnőttek esetében 6 km, a 12 éven aluliaknak 2 km. Több infó a versenyről itt: https://harddograce.hu/verseny/hdr-not-just-run/

Ez miért jó nekünk?
Ha nevezéskor a HDR Önzetlenül Partnerei közül, a Dalmata Mentést választod, akkor a nevezési díjad egy része hozzánk, ezáltal a pöttyösökhöz kerül. Nevezés: https://nevezes.harddograce.hu/chooseRace
Ezen kívül bízunk benne, hogy megtalálsz minket, ha szívesen lennél ideiglenes befogadó, mert a legnagyobb problémánk jelenleg is a helyhiány, pedig segítségkérés nagyjából havonta akad.

És miért jó Neked?
Szuper hangulatban tölthetsz egy napot, kipróbálhatod magad a kutyáddal közösen. A rendezvényre egyesületünk is kitelepül, és lehetőség lesz aktuális gazdikeresőinkkel is megismerkedni. Sőt, ha itt ismered meg négylábú társadat, akit örökbe fogadsz tőlünk, akkor a következő akadályversenyen ingyen indulhattok!

Vágj bele bátran és ne feledd: Minél előbb nevezel, annál kedvezményesebb! 😉
Köszönjük!

Dalmata Mentés

Hard Dog Race Wild - Dóri és Molly

Hard Dog Race Wild – Dóri és Molly


Donnie gazdis!

Comments Off on Donnie gazdis!

Hosszú ideje vártunk arra, hogy leírhassuk e két szót, Donnie pedig még nálunk is régebb óta vágyott egy szerető családra, ahol egy kutyapajtással együtt élvezheti a megérdemelt gondoskodást és szeretetet.

Donnie december első hétvégéjén kezdte meg próbaidejét leendő otthonában. Gazdijelöltjei imádják a kajla nagyfiút, de azért határozottan betartatják vele is a kialakított szabályokat. Kitartásukat és odaadásukat látva, beszámolóik ismeretében elérkezettnek láttuk az időt a végleges örökbefogadási szerződés aláírására. Látogatásunkkor Donnie örömmel, de nyugodtan fogadta önkéntesünket. A gazdik iránti bizalmának növekedésével biztonságérzete is mélyül, szökési hajlama halványul – már kezdi elhinni, hogy őt igazán akarják, szeretik, megbecsülik.

Donnie és családja

Donnie és családja

Donnie pár hónapos korában az utcán csavargott magányosan, mikor rátaláltak, s az elmúlt közel két évben kalandos utat járt be, befogadótól befogadóig. Ám most, annyi kétségbeesés és reménykedés után végre ő is megtalálta életre szóló otthonát.

Az újévbe belépve kívánunk sok boldogságot és örömteli pillanatokat családodban, Donnie! 🙂

Donnie története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/donnie/
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Donnie/

Dalmata Mentés


Donnie próbaidős gazdis!

Comments Off on Donnie próbaidős gazdis!

Sokat megélt védencünk több mint másfél éve várta már, hogy valakinek elnyerhesse a szívét. Komoly érdeklődője akadt egy kedves pár személyében, akik azóta követték nyomon történetét, hogy kölyökkorában egyesületünk gondozásába került. Donnie-nak tavaly nem volt szerencséje, szabályzatunkat megkerülve befogadója olyan helyre adta, ahol a foglalkozás és nevelés hiánya miatt hamar a család fejére nőtt a kamaszodó eb, ezért 8 hónapos korában eldobták maguktól, így Donnie visszakerült gondozásukba.

Teltek-múltak a hónapok, ő pedig még második születésnapján is gazdira várt… Arra a gazdira, aki extrém szeparációs szorongása és szökőssége ismeretében is elszántan kitart mellette. Októberben érkezett el a pillanat, hogy felcsillant a remény! A részletes bemutatkozó levél és a telefonos beszélgetések után érdeklődői több alkalommal is meglátogatták Donniet örökbefogadott kutyusuk, Keiko kíséretében. A szimpátia kölcsönösnek bizonyult, így december elején Donnie megkezdhette próbaidejét leendő otthonában.

Gazdijelöltjei végtelen türelemmel gondozzák és nevelik, kitartásuk példaértékű. Donnie ugyanis nem egyszerű eset, a kölyökkori szocializáció teljes hiánya miatt szeparációs szorongása szélsőséges mértékű, lakásban pillanatok alatt szétszed mindent, amihez hozzájut, a szobaketrecből is képes kiszabadulni, ezért biztonsággal csak kinti kennelben tartható. Juditék mindezek tudatában vállalták őt, megerősítették a kennelt, a szigetelt kutyaházban pedig Keiko-val együtt szundikálnak békésen a gazdik távollétében:

„Egy udvari séta után Keikot is bevittük a kennelbe, hogy lássuk, mi történik, hisz hétköznapkon osztozniuk kell rajta, míg mi dolgozunk. Sok játék után végül mindketten a házban kötöttek ki és több órát aludtak együtt. Délután sétára vittük Donniet a faluba, majd ki az erdőbe, Keikoval együtt. A séta nehéz, továbbra is megugatja a benti kutyákat, hajlamos mindent felzabálni a földről (beleértve a kakit is), így nagyon kell rá figyelni. Az etetés külön történik, Keiko a teraszon, Donnie bent a kennelben kapja meg a vacsit. Borzasztó mohó, abban maradtunk, hogy megemeljük a normál adagot, mert kicsit legatyásodott a hideg beköszöntével, így most hízókúrán van.

Amit összességében eddig láttunk rajta, hogy hihetetlenül okos, makacs és hisztis, és úgy eszik mint egy disznó. 🙂 Mégis imádjuk, és nagyon szeretnénk, ha a próbaidő jól sikerülne. Agressziónak jelét sem mutatta a hétvége folyamán senki irányába, a cicák felé is csak érdeklődést mutat. Mostanra nagyjából megszokta a helyét is, úgyhogy reméljük, idővel minket is elfogad feltétel nélkül. :)”

Donnie napról-napra oldódik, ám a 1,5 évnyi „gazdátlanság” nyomait hosszú időbe telik még levetkőznie. Bízunk benne, lassacskán megnyugszik majd és megérti, hogy ő is része lehet egy szerető családnak. Fogadjátok legfrissebb beszámolójukat:

“Gondoltam, újabb szösszenetet osztanék meg Donnie-ról. 🙂 Hétvégén elmentünk vele kutyasuliba, az egyik falubeli szervezte, ingyenesen. Donnie nagyon jól viselkedett, fokozatosan álltunk be a feladatokra, de mindent megcsinált, ügyes volt, nagyon büszkék voltunk rá. 🙂 Később elvittük őt a tatabányai ebrendészeti telep kutyakarácsonyára is. Megnéztük Keiko kutyaiskolájának a bemutatóját, és kicsit ismerkedtünk az ottaniakkal. Donnie ott is jól viselkedett. Volt ugyan, hogy meg-megmorgott egy kutyát, de pórázjelzésre azonnal reagált, és leállt. A séták alakulnak, egyre jobban viseli a kerítésen belüli kutyák ugatását, de azért persze vannak nehezebb pillanatok, gyakorolunk még.

Donnie

Donnie

Azt gondolom, hogy még hosszú út áll előttünk Donnieval, szerintem még nem meri elhinni, hogy a családunk tagja lehet, csak néha-néha engedi meg magának. Mi nem adjuk fel, igyekszünk neki bebizonyítani, hogy érdemesek vagyunk a bizalmára, a szeretetére és a hűségére. :)”

Drukkoljatok velünk együtt Donnienak, hogy továbbra is ilyen jól alakuljanak a dolgok!

Donnie története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/donnie/
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Donnie/

Dalmata Mentés


Lapaj hírek – köszönjük a támogatásotokat!

Comments Off on Lapaj hírek – köszönjük a támogatásotokat!

Szépkorú támogatottunk a novemberi kórházi kezelések óta ismét befogadója – Bori néni – odaadó gondoskodásában lábadozik. Sajnos a korábbi kezelésekkel nem zárult le az állatorvosnál tett látogatások sora. Kisöregünknek további három alkalommal kellett szteroidos injekciót kapnia, hogy legyengült fizikuma gyorsabban regenerálódni tudjon.

Ahogy a mondás is tartja, a baj nem jár egyedül: az épp gyengélkedő öregúr lábán egy seb jelent meg, mely feltehetően kiújuló bőrallergia eredménye. Bár a szteroidos kezelések sajnos lassítják a sebgyógyulás folyamatát, Bori néni és Lapaj orvosai egyaránt mindent megtesznek azért, hogy lába mielőbb rendbe jöjjön.

Ami viszont jó hír és bizakodásra ad okot, hogy Lapaj laboreredménye nem mutatott semmilyen problémát, idős kora ellenére minden értéke rendben volt.

Lapaj a novemberi kezelések során

Lapaj a novemberi kezelések során

Bár a novemberi betegség eléggé megviselte a kisöreg szervezetét, bízunk benne, hogy lassacskán sikerül megerősödnie. Természetesen egyesületünk ehhez továbbra is minden támogatást meg fog adni Lapajnak és Bori néninek, akinek nagy köszönettel tartozunk azért, hogy erőn felül gondozza hűséges társát.

Egyesületünk élete végéig vállalta Lapaj ellátását, de ezt csak a Ti segítségetekkel tudjuk finanszírozni!

A minőségi táp és az étrend kiegészítő vitaminok mellett a folyamatos állatorvosi kezeléseket is biztosítjuk a kisöreg számára.

Október óta Lapaj állatorvosi kezelésre összesen 75.875 Ft-ot fordítottunk, melyhez aktuális gyűjtésünk keretében eddig 32.667 Ft támogatást kaptunk Tőletek. A beérkezett összeget teljes egészében az állatorvosi számlák rendezésére fordítottuk.

2018.12.12. S. Marta 2.000 Ft
2018.11.21. B. László Mihályné 2.000 Ft
2018.11.14. S. László 5.000 Ft
2018.11.12. S. Marta 2.000 Ft
2018.11.12. M. Andrea 10.000 Ft
2018.11.10. K. Kinga 5.000 Ft
2018.11.09. B. Ildikó 3.000 Ft
2018.10.10. K. Kinga 1.667 Ft
2018.09.17. F. Emese 2.000 Ft

Kérjük, hogy továbbra is segítsetek nekünk Lapaj ellátásában! Ha módotokban van rá, kérjük, hogy akár pár száz forintos adománnyal támogassátok Lapajt! A támogatók nevét kérés esetén szívesen közzétesszük, az adományok felhasználásáról és Lapajról pedig a továbbiakban is rendszeresen hírt adunk.

Köszönjük, hogy velünk vagytok!

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
IBAN: HU57 1040 3923 5052 6590 8890 1008
BIC Code: OKHBHUHB
paypal-en keresztül: http://www.dalmatamentes.hu (Donate gomb a weblapunk főoldalán található)
közlemény: Lapaj

Lapaj története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/lapaj/

Több kép: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Lapaj/

Dalmata Mentés