Dalmata Mentés

Próbaidős gazdisunk, Clyde hírei

Clyde egy év gazdikeresés után gondoskodó családot talált! 

Tartjuk a kapcsolatot a próbaidő alatt a gazdijelöltekkel, akik a második hét elteltével is fényképes beszámolót küldtek a kutya beilleszkedéséről:

“Már két hete, hogy Borisz (Clyde) nálunk van próbaidőn. Egyre inkább hallgat az új nevére, bár még nem mindig kapja fel a fejét, ha így szólítjuk. Túl vagyunk az első egyedülléten, amit nagyon jól viselt. Először benn a házban, majd az udvaron. Most már mindig az udvaron van, ha nem vagyunk itthon, és amikor hazaérünk, kitörő örömmel köszönt minket.

Egyre otthonosabban mozog mindenhol. Kétszer volt a férjemmel futni, egyelőre csak 20 percet, de majd növeljük az adagját, mert úgy tűnik, hogy meg sem kottyan neki. A házunk mögött lévő hatalmas rét kedvenc helyévé vált. Már bátran elengedjük a séták során kóborolni és szaladni, mert mindig visszatér hozzánk. Ha benn van a nappaliban, jókat szundizik a szőnyegen, de a teraszunkon álló kanapét is elfoglalta ebből a célból.
Sajnos az autózást egyelőre nagyon nehezen viseli. Rövidebb utakkal próbálkoztunk eddig, de végig hisztizett és folyatta a nyálát, szemmel láthatólag nagyon meg volt rémülve. Még azért nem adjuk fel, hiszen eléggé mobil család vagyunk (még egy lakókocsink is van, amivel szeretünk Európában utazgatni), és lehetőség szerint őt is vinnénk magunkkal. A következő alkalomra kölcsönbe kaptunk egy kutyaboxot, kipróbáljuk, reméljük az megkönnyíti a dolgunkat.

Clyde

Clyde

Fokozatosan próbáljuk az udvaron való tartózkodáshoz szoktatni, ami nem mindig sikeres, mert legszívesebben ott van, ahol mi, ezért bizony előfordul, hogy nem hajlandó kimenni. Sőt, arra is volt eset, hogy ezért megmorgott és megugatott minket. Ez ma reggel történt, és őszintén szólva meglepődtünk kissé, de nyugodtan és határozottan kezeltük a helyzetet, úgyhogy azóta nem fordult elő ilyesmi. Az előzménye ennek a furcsa reagálásnak a tegnap este lehetett. A délutáni séta során ugyanis belefetrengett valami számára mennyei illatú, de számunkra förtelmesen büdös cuccba, így szerettük volna kicsit megfürdetni. Tudtuk, hogy ez egy új helyzet a számára, ezért nem erőszakoskodtunk, finoman próbáltuk a fürdő felé csalogatni, természetesen sikertelenül, ezért végül csak vizes ronggyal lemostuk. Az „élmény” azonban így is maradandó lehetett számára, ezzel magyarázzuk a ma reggeli furcsa viselkedését, amikor a nyakörvéhez próbáltunk nyúlni.
Valószínűleg ilyen reakciói lesznek még, hiszen sok ismeretlen helyzet várja, amivel meg kell majd barátkoznia. De reméljük, sikerrel.”

Clyde története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/folti-nyirabrany/

Dalmata Mentés