Dalmata Mentés

Molly (közvetített) – gazdis

2018.04.06. Molly gazdis!

Közvetített gazdikeresőnk, a bájos Molly is megtalálta álmai otthonát! Családja kereste meg egyesületünket januárban, hogy segítsünk elhelyezésében, mivel körülményeik drasztikus megváltozása miatt minimális idő jutott az embercentrikus, aktív kutyára. Fájó szívvel ugyan, de olyan otthont kerestek számára, ahol ő lehet a gazdik szeme fénye, és megkaphatja mindazt a foglalkozást, szeretetet és törődést, amelyet ők nem tudtak biztosítani számára. Megbeszéltük a hirdetés részleteit, abszolút együttműködtek, Molly ivartalanítását is megoldottuk.
Néhány hét múlva Budapestről érdeklődött iránta egy család hirdetéseinkre jelentkezve – vállalva a több mint 200 km-es utazást -, a márciusi hosszúhétvégén meg is látogatták Mollyt.

Molly

Molly

Az első találkozó is jól zajlott (helyi önkéntesünk részvételével), a félénk, bátortalan dalmata hölgy szépen nyitott Lászlóék felé, a közös sétán figyelt rájuk. Másnap már boldogan köszöntötte leendő családját, majd a szükséges dokumentumok kitöltését követően együtt indultak útnak új otthona irányába.

Molly úton új otthonába

Molly úton új otthonába

A beilleszkedés kezdeti izgalmai fokozatosan alábbhagytak, Molly megszokta új környezetét, és azóta is hatalmas lelkesedéssel vesz részt a család mindennapi életében. Fogadjátok szeretettel a gazdik beszámolóját:

“Kedves Dalmatamentők!

Már akartunk jelentkezni, de a csoda, ami velünk történt lekötötte minden időnket. :)
Remélem, Molly megtalálta megfelelő gazdiját. 
Az első napok izgulósan teltek, legfőképpen Molly részéről, de szerintem az elmúlt napokban nagyon sokat oldódott.
Szomszédunkban két kutyus is van, akik először fenntartásokkal, de később már “haverként” fogadták Mollyt. És Ő is elfogadta őket. Az utcánkban lévő kutyusokkal is egyre közelebbi a kapcsolat, ahogy egyre többször találkoznak egymással.
Sokat volt velem, de Zita is kivette részét a beilleszkedésben. Minden reggel minimum 30 perces sétával kezdünk, amit nagyon élvez. Este is hasonló menetidővel abszolváljuk a lefekvés előtti időszakot. Többször volt velem munkaügyben, nagyon szereti az autókázást, és kezdi megszokni/elfogadni, hogy ha egyedül marad az autóban pár percre, akkor nem hagyjuk ott, csak épp dolgunk van. 

Molly

Molly

A napi rutint is egyre jobban megérti, és elfogadja. Egyre ritkább a remegése, ami az elején egy kicsit aggasztó volt. Teljesen szobatiszta, amitől szintén tartottunk egy picit, de időben jelez, és nem piszkít be a házba. Egyre jobban egymásra találunk, jelzi ha pocak simire van szüksége, vagy éppen csak ki szeretne menni egy kicsit sétálni.
Jó látni, hogy élvezi a sétáinkat. Jó érzés látni, amikor egy-egy séta alkalmával úgy érzi, hogy övé az egész utca, és keresztbe kasul rohangál, és ahogy egy bizonyos távolságot elér, megáll, visszanéz és figyeli, hogy vele vagyunk e még :).
Meglepett, de már az ötödik napon tesztelési jelleggel póráz nélkül sétáltam vele, 20 méternél messzebb soha nem ment el, és jelzésre mindig visszajött hozzám. 

Nagyon élvezi a törődést, és igényli is, amiben nincs hiányérzete.
Hétvégén a fiaim is velünk voltak. Zsombor fiam éjjel vele aludt egy ágyban, aminek Molly nagyon örült! :)
az elmúlt két napban, ahogy egyre “melegebb” volt felszínre kerültek a szagok, amiket Molly nagy előszeretettel próbált dekódolni, egyre jobban érzi magáénak a környezetet, egyre jobban megismeri a területét.
Érdekes volt megtapasztalni, hogy vannak helyek, állatok (macskák, kutyák), akikkel már az elején jól kijön, de vannak, akikkel még ismerkedési fázisban vannak csak.

Molly

Molly

Élvezi az életet, és mi is nagyon élvezzük a jelenlétét minden tekintetben.
Minden egyes séta, minden egyes találkozás, mindannyiunk számára “terápiás” jelleggel bír. Mi élvezzük, hogy velünk van és örül nekünk, és látjuk érezzük, hogy Ő is hasonlóan érez irántunk!!!!! :)
Szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy ilyen csodával lehetünk gazdagabbak!
Zita, Laci”

Mi pedig köszönjük, hogy vigyáztok rá! Hosszú, boldog életet kívánunk Mollynak új családjában!

Molly története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/molly_pecs/
Több kép: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Kozvetitett_szukak/Molly_pecs/

Dalmata Mentés

Molly

Molly

2018.03.05. – Meglátogattuk Mollyt 

Molly februárban átesett az ivartalanításon. Lábadozását gondos felügyelet alatt tölthette, a műtét kicsit megviselte szervezetét, lassacskán gyógyult. Helyi önkéntesünk elkísérte a varratszedése az állatorvoshoz, ahol megbizonyosodhatott afelől is, hogy Molly egy igazi dalmata hölgy: mozgékony, aktív, érzékenyebb lelkületű kutya, aki a véleményét a fajtára jellemző “beszédességgel” fejti ki.

A kezdeti bizonytalankodás után már osztotta a puszikat, és egy kis pocaksimire is hanyattvágta magát. Mindennél jobban vágyik a foglalkozásra és az emberi érintésre, jelenlegi helyén viszont sok időt kell egyedül töltenie. Szeretnénk megtalálni számára azt a családot, ahol szervesen részt vehet leendő gazdái életében, és igazi családtagként tekintenek rá.

Autóban szépen utazik. Kutyákkal, macskákkal jól kijön. Kajlasága miatt kisebb gyermekek mellé nem ajánljuk.

Molly (Pécs)

Molly (Pécs)

Molly közvetített gazdikereső, részletesebb jellemzése honlapunkon olvasható: http://www.dalmatamentes.hu/molly_pecs

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Molly_pecs) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
Kérjük olvassák el örökbefogadási rendszerünket webolalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogadas-feltetelei/
06303457051, 06208066919

Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Kozvetitett_szukak/Molly_pecs/

Dalmata Mentés

Molly (Pécs)

Molly (Pécs)

 

2018.01.19. Gazdát keres Molly, 4 éves dalmata szuka – Közvetített gazdikereső!

Családi körülményeik megváltozása miatt kérték segítségünket Molly gazdái. Lehetőségeiket mérlegelve fordultak egyesületünkhöz, hogy szerető gazdikat találjunk kutyájuk számára, akire a külföldi munka és az utazások miatt nem tudnak elegendő időt fordítani, így Molly sokat van egyedül.

Molly

Molly

Molly barátságos, kedves fiatal kutya, aki nagyon szereti az ember társaságát. Fajtájából adódóan nagy mozgásigénnyel bír, kiegyensúlyozottságához igényli a mindennapos lemozgatást, foglalkozást. Jelenleg másik kutyával él együtt, szeret vele játszani, futkározni. Kölcsönös szimpátia esetén akár második kutyaként is jól érezné magát. Macskákkal jól kijön.

Kajlasága miatt kisebb gyermekek mellé nem ajánljuk. Kutyával szépen bánni tudó, nagyobb gyermeknek viszont hű játszópajtása lehet.

Lakáshoz szokott, szobatiszta, az éjszakát nyugodtan végigalussza. Dalmatához híven nagyon szereti a pocakját is (a szemetest a biztonság kedvéért jól el kell zárni), ugyanakkor az illemszabályokat is elsajátította: etetésnél leül és vár, mikor kezdhet neki a vacsorájának.

Molly oltott, féreghajtott és microchippel rendelkezik. Ivartalanítva fogadható örökbe.
Lakásba és kertes házba egyaránt örökbe fogadható, utóbbi esetében házban bentlakással.
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Molly_pecs) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
Kérjük olvassák el örökbefogadási rendszerünket webolalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogadas-feltetelei/
06303457051, 06208066919

Története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/molly_pecs/

Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Kozvetitett_szukak/Molly_pecs/

Dalmata Mentés

Molly

Molly

Categories: