Dalmata Mentés

Molly

2016.12.20. – Molly 3,5 éve él boldogan gazdáival

Mollyt még 2013-ban adtuk örökbe, most hírt adott magáról! Azt hiszem a képeket látva senkinek sem kérdéses, hogy álom gazdira talált!
Nagyon örülünk az ilyen híreknek, ezúton bíztatunk mindenkit aki tőlünk fogadott örökbe, hogy bátran írjon nekünk a mindennapjaikról fórumunkon!

 

“Molly él és virul, most 4 éves, a saccolt születési dátum alapján, és továbbra is életem egyik legjobb döntése.
Molly egy izgő-mozgó energiabomba, imád tanulni, mozogni. Meg se kottyan neki egy egésznapos túra, másnap ugyanúgy menetre kész. Továbbra is borzasztó kajamániás, de megtanultuk kezelni ezt, szóval a 3,5 év alatt igazán jól összeszoktunk, és élvezem a felnőtt éveit. Molly pedig, hogy egyelőre még egyke…
Idén elkezdtünk agárpályára járni, ill. többször voltunk Szlovákiában, Ausztriában túrázni. Végre kizárólag nyershúst (és csontos húst) eszik, és meg is látszik rajta.
Igazából röviden összefoglalva gazdinak lenni időigényes, de fantasztikus!

A blogot is ritkán vezetem, de azért ott van több hír is: https://mollydalmata.blogspot.hu/

Többi kép a galériában: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazdiratalalt/2013/Molly/

Molly: http://dalmatamentes.hu/portfolio/molly/

2014.01.14. – Egy kölyökkutya örökbefogadása

Molly is korábbi mentvényünk volt, kölyökként került a gondozásunkba, és hamar gondoskodó, felelős gazdija lett, Molly pedig igazi családtag, aktív, boldog kutya! Ajánljuk figyelmébe azoknak, akik kölyök kutyusra érdeklődnek a gazdi alábbi bejegyzését! Olvassátok Molly blogját!
Köszönjük, Dóri!

http://mollydalmata.blogspot.hu/

Képek: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazdiratalalt/2013/molly

 

2013.05.29. – Molly hétköznapjai gazdijelöltjénél

Molly nagyon jól érzi magát gazdijelöltjénél. Mindennapjaikról a gazdi saját maga számol be fórumunkon, Molly topicjában: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=148
Olvassátok, kommenteljétek!

DSC07109  282244_10201213234592873_916759346_n

 

2013.05.10. – Molly próbaidejét tölti gazdijelöltjénél, az örökbefogadási szerződés aláírásával kerül át a gazdira találtakhoz!

Mollyra sokan érdeklődtek, az előzetes környezet felmérés után páran meg is látogatták, volt aki többször is. A mai napon pedig próbaidőre költözött. Gazdijelöltje ír az első napjukról fórumunkon, Molly topicjában: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=148

935644_519809108080296_1128455816_n

 

2013.04.27. – Mollynak kihullott az első tejfoga 🙂

Bár Molly mérete meghaladja a hasonló korú dalmata kölykök méretét, tejfogai csak most kezdtek el kiesni. Ezt valószínűleg az okozza, hogy élete első két hónapjában hiányos táplálásban és gondozásban volt része. Molly ma már nagyon jól érzi magát és a varratszedésig már csak pár napot kell kibírnia.

936425_513937472000793_602969516_n

 

2013.04.24. – Molly átesett az ivartalanításon

Mollyka is átesett az ivartalanításon, talán már el is felejtette:
“Mollybaba nagyon szépen gyógyulgat. Rendes kölökhöz híven a szokásos hévvel játszik Pankával, eszik, iszik. A hasa szép, nincs semmilyen szövődménye a műtétnek. Nagyon nem is foglalkozik vele, néha eszébe jut, hogy ahol le van borotválva ott nyalogatni kéne, de ha rászól az ember letesz erről.”
Bővebb híreit fórumunkon Molly topicjában olvashatjátok, ahol ideiglenes befogadója ír róla: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=148

58106_513344912060049_91386740_n

 

2013.04.12. – Kis kölyök – nagy kölyök

Tegnap Bonoval meglátogattuk Mollykát. Elvittük neki egy korábbi örökbe fogadónktól kapott 2 zsák táp ráeső részét (Köszönjük szépen az adományt!), az akciós áron megvásárolt csonterősítő vitamint és a fényképező gépet sem hagytuk otthon. Mivel mindkét kutyus apportos, hamar összehangolódtak a közös játékra, miután találtak egy botot.

Molly egy erős személyiség, igazi kis életre való dömperke.
Kevés pihenés után újra “feltöltődnek az elemei” és ha nincs kivel, akkor elfoglalja magát a tereptárgyak felfedezésével.

Több fotó Molly albumában: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Molly/

 

2013.04.11. – Gazdit keres Molly, a 4 hónap körüli dalmata kislány.

Utcára került kölyökként vettük egyesületünk gondozásába, származásáról ezért nincsenek igazoló iratai, azonosítói.
Molly igazi kölyök még. Olyan, mint az eleven tűz. Mozog, szimatol a nap nagy részében. Érdekli minden, legszívesebben meg is kóstolná- bár kellően erélyes fellépéssel meg lehet gátolni ebben.
Roppant tanulékony! Pórázon gyönyörűen sétál- bár még apróbb korrigálásokra szükség van.
Más kutyákkal jól kijön, bár azt érdemes szem előtt tartani, hogy dalmata- tempóval játszana- ezt nem minden kutya tolerálja. De semmiképp nem agresszív!
Etetésnél elég mohó és igen, kicsit pofátlan.
Kocsiban teljes nyugalomban utazik- bár be- és kiszállni még segítség nélkül nem tud.
Szobában egyelőre csak felügyelettel tartható, mivel a kis felfedező mindent játéknak tekint. Könyvet, szemüvegtokot, párnát. Előbb- utóbb ezt levetkőzi, de még szükséges, hogy az ember rászóljon ezekben az esetekben.
Az biztos, hogy ha valamivel kapcsolatban megfeddte az ember, kétszer nem próbálkozik vele. Talál mást…
A szobatisztasággal még küzdünk, de látszik rajta az igyekezet. Az alap engedelmességet tanulja, ismeri a Nem, a Helyedre és a Marad parancsszavakat, de folyamatosan gyakorolni kell vele.
Összességében elmondható, hogy Molly tökéletes kiskutya, azok minden bohóságával és esetlenségével, de annyira szerethető és annyira szeretetre éhes, hogy megérdemel egy felelős gazdit, aki szem előtt tartja, hogy Molly hipp-hopp felnőtt, 20-25kg-os, energikus kutya lesz, nagy mozgásigénnyel!
Szocializációját, nevelgetését elkezdtük, de ezt a feladatot leendő gazdájának kell átvennie. Kutyaiskolába járunk vele rendszeresen, ezt továbbra is javasoljuk, hogy probléma mentes és kellő képpen lefárasztott jó kutya legyen a mindennapokban.
Lakásba vagy kertes házba bent alvással, bejárással javasoljuk.
Egyesületünk gondozásában keresi új családját, örökbefogadása előzetes ismerkedéssel és az örökbeadási szerződés aláírásával lehetséges. Ivartalanítva fogadható örökbe.
Érdeklődni: info@dalmatamentes.hu (MOLLY)
+36303457051
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Molly/

 

2013.04.04. – Molly hírei

Molly karantén ideje lejárt. Több, mint 3 hetet töltött a Kutyaközpont kiképzőjénél, ahol már elkezdték nevelgetését, szocializációját. Mivel időközben megkapta az oltásait és kicsattan az egészségtől, ezért átköltözött egyik korábbi örökbefogadott védencünkhöz, Saci-Pötyihez ideiglenesen.

További híreit fórumunkon olvashatjátok: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=148

644347_10200217752220681_50779630_n

 

2013.03.17. – Molly

Molly még nagyon fiatal, és elég rossz kondícióban került hozzánk. Férgesen, bolhásan, büdin érkezett meg, tagunk rögtön az állatorvosnál kezdett vele.
3 hónap körüli dalmata kislány. Eleven, életvidám, de nagyon sovány szegényke. Bolhátlanításon esett át, tetettünk bele microchipet, kapott féreghajtót aminek hatására másnapra már le is ment a püffedtsége. Oltási programját a következő napokban kezdhetjük el.
Fiatal kora és állapota miatt egyelőre nem érintkezhet más kutyákkal, ezért kutyapanzióban helyeztük el, ahol biztosított a karanténja (lakásban van).
Minőségi kutyatáppal, játékokkal, új pokróccal hagytuk ott a kiképzőnél és egyik tagunk minden nap látogatja.
Szurkolunk érte, hogy egészséges legyen és hamar megerősödjön.
Molly egyelőre nem örökbe fogadható.

Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Molly/

 

2013.03.10. – Pöttyös babák

Az elmúlt hetekben sajnos érkeztek hozzánk s.o.s. segítség kérések kölyök dalmatákkal kapcsolatban is.
Így került gondozásunkba Bono, a 8 hónap körüli gyönyörűséges dalmata fiú, akinek meghalt a gazdája. Valamint Molly, az aprócska 3 hónap körüli talált kislány.
Be kell valljuk, erőnkön felül vállaltuk be őket…

molly

Molly

bono

Bono

 

Categories: