Dalmata Mentés

Gazdát keres Milo, 5 év körüli dalmata keverék kan kutya!

2022.02.09.
Gazdát keres Milo, 5 év körüli dalmata keverék kan kutya!

Milot bántalmazták. Fején máig viseli a balta vagy valami hasonló súlyos eszköz okozta sérülés nyomát. Éhezett.
Ez már a múltja, a Vasi Állatvédőkkel együtt felkaroltuk, biztonságba helyeztük. Pótoltuk a nyilvánvalóan elmaradt állatorvosi ellátását, fizikailag teljesen helyre jött, és lelkén is már halványodnak a múlt emlékei.
Milo bízik, nyitott, készen áll rá, hogy valakihez tartozzon, legyen egy saját családja, legyen lehetősége sétálni, szaglászni, a szőnyegen pihenni. Utóbbiakat mi sajnos nem tudjuk biztosítani neki 🙁 Végtelenül szomorúak vagyunk, mert Milo már több, mint egy éve várja érdeklődőit és senki sem látogatta meg. Pedig ő nem rossz kutya, nem is idős. Figyelembe kell venni sajnos a múltját, nem lehet tőle elvárni hogy mindent tudjon és rajongva ugráljon az emberre, de falattal nagyon is meggyőzhető, imád enni és emiatt tanítani is könnyű lesz annak, aki őt szeretné!

Legideálisabb számára egy kertes házas gazdi lenne, rövid szőre miatt a hideg hónapokban megoldott megfelelő hőmérsékletű pihenőhellyel és vagy bejárással a lakásba. A cicákat nem kedveli, kisebb állatok és kisgyerekek mellé előélete miatt nem javasolt.
Egyedüli kutyának, vagy méretben hozzá hasonló kiegyensúlyozott szuka eb mellé szívesen költözne.
Pórázon szépen sétáltatható.
Microchippel és érvényes oltásokkal rendelkezik, féreghajtott, ivartalanított, egészséges kutya.
Előzetes egyeztetést követően Pilisvörösváron látogatható.
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Milo) – az érdeklődéseket elsősorban bemutatkozó emailben várjuk!

Kérjük, olvassák el örökbefogadási rendszerünket weboldalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbef … eltetelei/
Milo története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/milo/

Dalmata Mentés