Dalmata Mentés

Samy és Szonja gazdit keresnek

Samy és Szonja elhelyezését csak panzióban tudtuk megoldani, mivel sajnos nem jelentkeztek rájuk megfelelő ideiglenes befogadók, gazdijelöltek sem.
Köszönjük a segítséget eddigi gondozóiknak Kittinek és Violának. A két rossz körülmények közül mentett kutyáról továbbra is szakértő kutyakiképzők gondoskodnak, folytatják a korábban megkezdett szocializiációjukat és rehabilitációjukat. Jó helyre kerültek, egymást is segítik a fejlődésben, de igazából mindegyiküknek saját család, végleges gazdi lenne a legjobb mielőbb.

Fotózásra hoztuk őket a hétvégén, néhány órát együtt töltöttek Mayával is ideiglenes befogadójánál.
Samy és Maya azonnal egymásra találtak, néhány perc után már ment a gyürkőzés, játék. Samyt előbb érdekli a többi kutya, mint az emberek vagy a környezete, borzasztóan aktív, energikus.
Szonja is feltalálta magát a számára teljesen idegen, új környezetben. Eddigi életében sosem volt még fűtött lakásban, de nagyon bátran rögtön körbe járt, megvizsgált minden bútort, ajtót, néhány perccel érkezése után a kutyafekhelyet óvatosan de határozottan elfoglalta :mrgreen:

A két disznóólból, láncról, éhezéstől mentett fiatal kutya ilyen jól kényelembe helyezte magát a rövid látogatás alkalmával. Hasonló környezetben szeretnénk látni őket végleges családjuknál is, akik reméljük mihamarabb jelentkeznek ezekre a szeretetre méltó dalmatákra!
Érdeklődni: info@dalmatamentes.hu (Szonja) (Samy), 06303457051