Dalmata Mentés

Sissy

Sissy fórumahttp://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=12&t=121

 

2014.09.22. – Sissy üdvözletét küldi

Sissy hercegnő 2013. januárjában került gondozásunkba a miskolci állatmenhelyről. Mivel családjának otthona előző nyáron leégett, és a költözéskor nem tudták Sissyt magukkal vinni, az idős nagymamánál helyezték el. Amikor már ő sem tudott megfelelően gondoskodni róla, és kórházba került, bejelentést kaptunk helyi állatvédőkről, miszerint egy idős dalmata szuka is tartózkodik a lakásban, és ha nem lépünk azonnal, a menhelyre fog kerülni. Ezt nem engedhettük, főleg nem télen, hiszen a fagyos időben nem sokáig bírta volna egy kennelbe zárva. Szerencsénkre jelentkezett egy család, hogy befogadnák, és a hosszú hónapok reménytelen gazdikeresése közben olyan szoros kapcsolat alakult ki közöttük, hogy úgy döntöttek, Sissy marad. :)

Gazdijának azóta sikerült elérnie előző állatorvosát, és kiderült, hogy a kutyus már 14 éves múlt! Jóval fiatalabbnak néz ki a koránál, tele van energiával, és majd kicsattan az egészségtől. Imád sétálni, nagy vadász hírében áll: rendületlenül keresi a kaját. ;)

Otthonában több kutyus is él, Sissy hercegnő azonban nem szívesen barátkozik. Egyedüli kutyaként élt előző családjában, így megszokta, hogy minden figyelem és szeretet csak az övé. Távol áll Őfelségétől, hogy elvegyüljön a kutyatársaságban, a család kis Yorkie-ját azonban elfogadta alattvalóként, nem átall megosztani vele a séta élményét, természetesen csak kellő távolságban.

A házban saját ágyikója és számos puha takarója van, mert kizárólag betakargatva tud elaludni és szép pöttyöseket álmodni. A tágas kertben külön részt tudhat magáénak, ahonnan egykedvűen figyeli a négylábúak tevékenységét, s ha valami nem tetszik neki, hangosan kinyilvánítja véleményét. A nyári felújítási munkálatok nélküle le sem zajlódhattak volna, minden percben felügyelte gazdáit, hogy még véletlenül se rontsanak el valamit.

Íme a gazdik vidám beszámolója, amelyből kiderül, hogy idős dalmata nem vén dalmata, és velük is élményekben gazdag tud lenni minden egyes nap. ;)

“Sissy hála az égnek nagyon jól van,tele van energiával
Imád sétálni és csak egy kutyát fogadott el a kis yorkit aki szintén bent van,van neki egy külön kis udvarrésze és a lépcsőröl szokta lesni a többi kutyát ,néha egyet gondol és nekiront a kerítésnek üvölt rájuk,de ők nem foglalkoznak vele.
Nagyon erős személyisége van és borzasztó irigy :)
El sem tudna aludni ha nincs betakarva ,rengeteg takarója van ,minden évszaknak megfelelő. Van hogy éjjel is ki kell mennie pisilni ,olyankor ki kísérni mert fél a sötétben. Nagyon szeretjük ,igazi házsártos vénasszony és ha nem kapja meg a megszokott időben a vacsorát ,akkor nagyon mérges ,óriási tányércsörömpölés van a házban :)

Sissy képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazdiratalalt/2013/Sissy/

 

2013.10.13. – Sissy gazdis!

Ideiglenes befogadója úgy döntött, nem adja már senkinek ezt a szeszélyes, imádni való dalmata hölgyet!
Sissy, a kissé elhanyagolt, idős dalmata szuka januárban került be a miskolci menhelyre, ahonnan sikerült hamar kihozni. Nagy szerencséje volt, hogy ilyen megmentőre talált, akivel a hosszú hónapok alatt szépen összecsiszolódtak. Nem volt könnyű, mert Sissyke egy igazi elkényeztetett hercegnő, de mára már erős kötődés fűzi őket össze.
Bevalljuk nem sokan kapkodnak tizen éves kutya után, és Sissyre nem is voltak sajnos komoly érdeklődők, akiknek jó szívvel odaadtuk volna, de erre most már nincs is szükség. Gondozója ma már nem adná senkinek, és mi is azt gondoljuk, hogy a lehető legjobb helyen van, szerető, gondoskodó családban élhet aktív életet, mert korához képest nagyon jó kondíciónak örvend!
Örökbe fogadását szerződéssel véglegesítettük. Befogadóját azonban továbbra is támogatjuk, mert Sissyke sokadik mentvénye, még ha szívében az első helyet is foglalja el. Bízunk benne, hogy nem lesz rá szükség, de ha bármilyen állatorvosi kezelésre szorulna, reméljük, hogy támogatóink segítségére is számíthatunk!
923003_589353917792481_532184281_n

2013.02.20. – Álomgazdi, hol vagy?

Lassan itt a tavasz, Sissy hercegnő pedig nagyon szeret kint bóklászni a kertben, szaglászni a póráz végén. Ideiglenes befogadójának sok kutyust kell ellátnia, gondoznia. Bár nagyon szeretik Sissyt, sajnos nem jut rá annyi idő amit egyedüli kutyusként megkaphatna egy végleges, szerető családnál.
Sissy várja érdeklődőit az info@dalmatamentes.hu email címen SISSY jeligével vagy a +36303457051 telefonszámon!

Álomgazdi, hol vagy?

45720_414640308624410_1719599609_n

 

2013.02.06. – Sissy várja az Igazit!

Ki szeretne egy éneklő, ágymelegítő, pöttyös hercegnőt?
Sissyke a tökéletes választás. Aktív, szeretetre méltó, okos kutyahölgy. Bár a többi négylábút nem tartja magához méltónak, az embereket egyszerűen imádja, hatalmas egyéniség. Sissy gazdát keres!

Több info: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Sissy/

 

2013.01.31. – Sissy gazdit keres!

Sissy tavaly megmentette családját jelzésével, amikor tűz ütött ki a családi házban. Mivel a ház leégett, gazdái kényszermegoldásokat találtak lakhatásukra, Sissyt a nagymamánál helyezték el, aki viszont nem tudott róla megfelelően gondoskodni.
A nagymama lemondott róla, a kutyát a miskolci menhelyről hoztuk ki, megvizsgáltattuk állatorvossal, jelenleg ideiglenes befogadónál van egyesületünk gondozásában, ahol sokadik kutyaként várja, hogy saját családja lehessen újra.
Sissy 10 éves kora ellenére nagyon aktív, imád sétálni, pórázon szépen vezethető. Korábbi tartási körülményei miatt jelenleg túlsúlyos, de már leadott jó pár kilót ideiglenes befogadójánál és további diéta, napi mozgás javasolt számára.
Szeret a kertben is futkározni, de nagyon szereti a kényelmet, a fűtött szobát, a kanapén/ágyon heverészni.
Nevéhez híven egy igazi hercegnő, aki egész életében a kenyeztetésért élt. Szeretnénk, ha továbbra is szeme fénye lehetne egy lehetőleg más állattal nem rendelkező családnak. Elviseli ugyan a cicákat és más kutyákat, de leginkább kellő távolságból, igazából nem barátkozik négylábú társaival. Az emberekért azonban odavan, dalmata mosollyal üdvözli a körülötte lévőket.
Gyerekekkel is nagyon jól kijön, kedves, beszélgetős kutyahölgy. Ideális családi eb, de egyedülálló gazdinak is ajánljuk, ha a kellő foglalkozást tudja biztosítani számára. Hercegnő lévén a férfiakat különösen kedveli, nekik mindig megvillantja dalmata mosolyát.
Oltott, féreghajtott, teljesen egészséges, microchippel rendelkezik. Szobatiszta.
Lakásba napi legalább 3x sétáltatással vagy kertes házba bejárással, bent alvással fogadható örökbe.
Egyesületünk gondozásában keresi új családját, örökbefogadása előzetes ismerkedéssel és az örökbeadási szerződés aláírásával lehetséges.
Érdeklődni: info@dalmatamentes.hu (SISSY)
+36303457051

Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Sissy/

22091_406552986099809_1610437872_n

 

2013.01.26. – Híreket kaptunk Sissy ideiglenes családjától!

Sissy igazi hercegnő, imád a figyelem középpontjában lenni és természetesen mindig övé az utolsó szó. Nagyon szereti az embereket, gyerekek körében is jól érzi magát. Szívesen barátkozik idegenekkel és a vendégeknek is örül. A fiúkat különösen kedveli, folyamatosan mosolyog rájuk.

Sissy egyedüli kutyaként élte életét, az elmaradt szocializációt nem könnyű bepótolni egy idősebb kutya esetében. Rendszeresen sétálnak lakott területen is, ahol a kerítésen belül ugató kutyák alig keltik fel Sissy figyelmét, csóválva puffog egyet, és már megy is tovább. Befogadói kutyáit és cicáit eleinte nem kedvelte, mostanra azonban már nem morogja őket. A biztonság kedvéért egyelőre egyenként ismertetik össze őket séta közben.

Az alapos orvosi vizsgálat szerint Sissynek a korához képest megfelelő az általános kondíciója. Szépen haladnak a fogyókúrával, a mérleg szerint 25 kg a jelenlegi súlya. Az elmúlt hónapokhoz képest most naponta több alkalommal is elviszik sétálni, aminek kimondhatatlanul örül, élvezi a havat is. Estére azonban elfárad, bevonul a helyére, be kell takargatni, mert úgy kényelmes aludni.

Sajnos az étvágya nem a legjobb, s mivel a kevéske elfogyasztott táplálék is gyakran visszajött, elvégeztek rajta egy ultrahangos vizsgálatot, amelyet a napokban meg kell ismételni. Antibiotikumos kezelést kap, a jövő héten is vissza kell mennie az állatorvoshoz. Menhelyes számlája is megérkezett (chipezés, oltás, féreghajtás).
Sissyvel együtt egyesületünk jelenleg 5 kutyát gondoz, ellátásuk, állatorvosi kezelésük támogatók nélkül nagy falat kicsiny csapatunk számára.

Kérjük támogassátok Sissyt!
Bármilyen kis összeg számít, sok kicsi sokra megy!

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
megjegyzés: Sissy

Eljuttathatjátok adományotokat Paypal-en keresztül is a weboldalunkon lévő Donate gomb segítségével: http://www.dalmatamentes.hu

Köszönjük!

 

2013.01.21. – Sissy, az életmentő dalmata

Sissy az életmentő, aki szintén mentésre szorul (már egyesületünk gondozásában van) – az élet fintora :s

“A kutya mentette meg egy anya és fia életét amikor leégett a házuk Miskolcon. A tető gyulladt ki, kívülről, bent nem hallották, mert aludtak. A dalmatájuk viszont megharapta az alvó fiú kezét, hogy felébressze. Végül a fiú és az anyja is ki tudtak menekülni az égő házból. A ház viszont leégett.”
http://tv2.hu/musoraink/tenyek/21313_eletet_mentett_a_kutya_-_tenyek_riport.html

480113_398396416915466_1336244863_n

 

2013.01.20. – Kérjük támogassátok Sissyt!

Sissy, a duci dalmata hölgy étvágya ugyan jó, de sajnos a táplálék visszajött, ezért ideiglenes befogadója állatorvoshoz vitte. Sajnos régóta elhanyagolták, de most már gondoskodó kezek között van.
Antibiotikumos kezelést kap, és elvégeztek rajta egy ultrahangos vizsgálatot, amit pár nap múlva meg kell ismételni.
Menhelyes számlája is megérkezett (chipezés, oltás, féreghajtás).
Sissyvel együtt egyesületünk jelenleg 5 kutyát gondoz, ellátásuk, állatorvosi kezelésük támogatók nélkül nagy falat kicsiny csapatunk számára.

Kérjük támogassátok Sissyt!
Bármilyen kis összeg számít, sok kicsi sokra megy!

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
megjegyzés: Sissy

Eljuttathatjátok adományotokat Paypal-en keresztül is a weboldalunkon lévő Donate gomb segítségével: www.dalmatamentes.hu

Köszönjük!

1223_397670430321398_1588391856_n

 

2013.01.16. – Sissy megérkezett!

Ismét egy jól összehangolt csapatmunka eredménye, hogy ilyen hamar megoldódott az elhelyezése ennek az elhanyagolt, fiatal dalmata lánynak.
Szombaton került be a miskolci menhelyre, mivel idős gondozója már nem tudta megfelelően ellátni a kutyát. Egyesületünkhöz vasárnap érkezett meg a segítségkérés, azonnal feltettük a hirdetéseit és elkezdtünk helyet keresni számára. Hétfőn este jelentkezett egy család aki elvállalta, és ma, azaz kedden már nem kell az éjszakát kétségbe esetten a menhely kicsi, hideg ketrecében töltenie. A menhelyen bechipezték, oltást, féreghajtást, bolhairtót kapott, egyesületünk gondozásába vette. Az autózást szereti, de mint sok más dalmata, végigénekelte az utat. Ideiglenes befogadója már küldte is a híreket, Sissy szépen elfoglalta az ágyikóját és az elmúlt mozgalmas napok hatására már békésen alszik.
Köszönjük szépen a segítséget miskolci önkénteseinknek, akik a menhely zárásától az ideiglenes megérkezéséig gondját viselték, valamint ideiglenes családjának, hogy vállalták a messzi utazást és befogadták Sissyt.

Kép 211

 

2013.01.13. – S.O.S. IDEIGLENES BEFOGADÓT keresünk Sissynek!

Tegnapi nappal került be a miskolci menhelyre, miután az idős hölgy, akire rábízták rosszul lett, a kutya pedig nem maradhatott (az egyébként fűtés nélküli) lakásban. A néni nem tudta levinni sétálni, önmagát is alig tudta ellátni, ezért Sissy már évek óta a lakás “rabja” :( .
Egyesületünk szeretné gondozásába venni, de csak 2 napot kaptunk a menhelytől!!!
Jan.15-éig, azaz Keddig kellene elhozni! Az is megoldás lenne, ha valaki be tudja vállalni legalább 1-2 hétre, 2 nap alatt szinte lehetetlen befogadót keríteni.
Ellátását biztosítjuk, szállításban segítünk! A menhelyen kapott féregtelenítőt és beoltották.
Jelentkezni: info@dalmatamentes.hu, +36303457051
Dalmata Mentés

Categories: