Dalmata Mentés

Letty – gazdis

2021.05.02. Letty próbaidős gazdis!

Keverék növendékünk néhány hete költözött leendő otthonába, ahol már nagyon várták. Anna több évtizedes kutyás múlttal, felkészülten fogadta Lettyt; annak tudatában, hogy a játékos kis energiabombával bizony lesz teendő. A kezdetektől figyelmet fordítanak a következetes nevelésre, rendszeres testmozgásra a kalandos séták keretében, és örömmel tanulnak, fejlődnek együtt, kutyakiképző is jár hozzájuk.

“Szuper hetünk volt. Cicával egyre jobban vannak, de ez igazából a cicán múlik inkább. Továbbra is nagyokat sétálunk, sokat alszik, hangosan horkol, meg játszik. A héten az első oktatása is megvolt, úgyhogy azóta sokat gyakorolunk. Egyre magabiztosabb szerencsére, és majdnem teljesen szobatiszta. Letty új neve Poppy lett, amire már nagyon szépen hallgat.”

Letty

Letty

Letty

Letty

Csupa jó híreket kaptunk eddig Lettyről, nagyon okos, gyorsan tanul, egy igazi kis álomkutya! Aktív életet élnek, Anna sokat jár futni, lovagolni és kirándulni, ahova természetesen viszi a pöttyöst is:

“Poppy szuperül van és nagyon szeretjük. Már volt vendégségben, családi ebéden, lovasversenyen, meg hát mindenhol is. 🙂 És, ha épp nem valahol van, akkor itthon alszik, vagy a macskát kergeti. Szerintem a legszociálisabb kutyám, aki valaha volt.”

Élményeit pedig a kanapén pihenheti ki. 🙂 Bízunk benne, minden ilyen jól alakul továbbra is!

Letty adatlapja honlapunkon olvasható: http://www.dalmatamentes.hu/letty
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Letty/

Dalmata Mentés

Letty

Letty

Letty

Letty


2021.02.23. Letty gazdira vár!

Letty kb. 6 hónapos dalmata keverék szuka tavaly decemberben került gondozásunkba. Elképesztően aranyos, barátságos kölyök, a korának megfelelően játékos és kissé szeleburdi is. Sokat kell még tanulnia, ami a leendő gazdik feladata lesz. Szobatisztaság, lakásban élés szabályai, sétálás pórázon, ismerkedés másokkal, és természetesen az alapvető engedelmesség is ide tartozik. De Letty nagyon okos, figyelmes és tanulékony, örömmel járna kutyaiskolába. Olyan gazdit keresünk számára, aki tisztában van azzal, mivel jár egy kölyökkutya nevelése, tartása a mindennapokban, és vállalja a vele járó teendőket.

Letty második kutyának is ideális. Jelenleg is több kutyával él együtt, szereti a társaságukat, biztonságot nyújt számára, és nagyon szívesen játszik, barátkozik.

Letty veszettség elleni és 2 db kombinált oltással rendelkezik, mikrochipes, féreghajtott, ivartalanított, egészséges kölyök. Egyesületünktől fogadható örökbe.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Letty) – az érdeklődéseket elsősorban bemutatkozó emailben várjuk!

Kérjük, olvassák el örökbefogadási rendszerünket weboldalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogadas-feltetelei/

Letty adatlapja honlapunkon olvasható: http://www.dalmatamentes.hu/letty
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Letty/

Dalmata Mentés

Letty

Letty

Letty

Letty


2020.12.22. Gondozásunkba került Letty!

Letty kb. 4 hónapos dalmata keverék kölyök. Segítőnk vette észre az utcán szaladgáló kutyát, és hamar kiderült, hogy gazdái nem tartanak rá igényt. Így került egyesületünk gondozásába a fiatal szuka.

Mint minden kölyök, Letty is nagyon játékos, kíváncsi, telis-tele van energiával. Szívesen barátkozik emberekkel és kutyákkal is. Neve ismerős lehet a “Halásos iramban” filmekből – hasonlóan vagány, belevaló csajszi, aki még keresi a helyét a világban, szereti feszegetni a határait. De nagyon okos, tanulékony kiskutya, figyel az emberre, alkalmazkodik.

Letty

Korából adódóan még sok mindent meg kell neki tanítani, ami a leendő gazdik feladata lesz. Szobatisztaság, lakásban élés szabályai, sétálás a pórázon, ismerkedés másokkal, és természetesen az alapvető engedelmesség is ide tartozik. Kutyaóvoda, majd kutyaiskola látogatása javasolt a harmonikus együttélés érdekében.

Letty oltási programját megkezdtük, mikrochippel rendelkezik, féreghajtott, egészséges kölyök. Ivartalanítást követően, egyesületünktől fogadható örökbe.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Letty) – az érdeklődéseket elsősorban bemutatkozó emailben várjuk!

Kérjük, olvassák el örökbefogadási rendszerünket weboldalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogadas-feltetelei/

Letty adatlapja honlapunkon olvasható: http://www.dalmatamentes.hu/letty
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Letty/

Dalmata Mentés

Letty

Letty

Categories: