Dalmata Mentés

Dalmi első napjai Németországban

Családja szerint nagyon aranyos és bújós kutyus, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Szépen viselkedik otthon és séta közben is, bár idegen kutyákkal még tartózkodó. Tetszik neki, hogy a figyelem középpontjában lehet, amit azért néha a család cicája is megkövetel magának. Az utcáról mentett kedves kishölgy annyi mindent megélt az elmúlt hónapok során, otthona és a kölykei elvesztésétől kezdve az utcai élet, majd az ideiglenes otthon után természetesen időre van szüksége ahhoz, hogy megszokja új környezetét. Mindenesetre jól érzi magát, és mindenhova követi gazdiját. Az első éjszaka még óriási kosarában aludt, második nap azonban már az ágyban hajtotta álomra fejét. Ott mégiscsak kényelmesebb. 🙂