Dalmata Mentés

Kabai mentvények hírei 1.

16 napja mentettük Kabáról a 9 dalmata kölyköt és a 4 felnőttet, akiknek azóta hatalmasat fordult az életük.
Ez a kicsit több, mint 2 hét borzasztó megfeszített munkával telt, igazi próbatétel ez kis látszámú csapatunk számára.
A következőkben összefoglaljuk a legfontosabbakat és megosztjuk veletek az elmúlt napok híreit is, amelyeket még nem volt időnk publikálni a rengeteg intéznivaló miatt.

Ahogy azt tudjátok, a 13 mentett kutya mellett meg kellett küzdenünk Szejke, a vemhes szuka által világra hozott 6 újszülött kiskutya jelentette problémával. A Dalmata Mentés életében először szembesültünk egy szülés levezetésének minden körülményével. Nem számítottunk rá és tudva a mamakutya szörnyű állapotát, igazi csodának voltunk részesei.
A kiskutyák ma 15 naposak, egészségesek és már az első féreghajtáson is túlestek a mai napon. Kinyitották a szemüket és szépen próbálgatják már a lábacskáikat. Rengeteget nőttek, napról napra erősödnek és előbújtak az első pöttyöcskék is már
Szejke, az anyuka nagyon gondosan ellátja gyermekeit, igazi jó anya. A szülés nem volt komplikációmentes, az anyaméhben lévő 2 halott kölyök miatt azonnali műtétre volt szükség. Méhét el kellett távolítani, így egyben megvolt az ivartalanítás is. A műtétet követő 10 napos lábadozási idő alatt is komplikációk adódtak, így ismételt műtétre volt szükség. A mai napon voltunk vele kontrollvizsgálaton, mára minden rendben van vele, a kiskutyákat is el tudja látni és 1 hét múlva a varratszedés után megkezdheti először a fizikai, majd a szocializációs felépülést is.