Dalmata Mentés

Gondozásunkba vettük Sacit

2012.november 21-én találták Sárazsadányban, már napok óta kóborolt a környéken. A sárospataki menhely fogadta be. Más lehetőségük nem lévén, külső kennelben helyezték el, egy szalmával kibélelt kiszuperált hűtőszekrény volt vacka az egyre hidegebb télben. Többen is felhívták rá a figyelmünket, folyamatosan kerestük a menhellyel a kontaktot. A 14 nap leteltével gazdikereső lett, a menhellyel is sikerült addigra már beszélnünk, elkezdtünk helyet szervezni számára.
A mínuszok, éjszakai fagyok egyre komolyabbá váltak ahogy teltek a napok, ezért a sovány dalmata kutyus számára sürgősen helyet kellett találnunk, majd ideiglenes befogadójához szállítását is meg kellett oldani valahogy.

Segítség kérésünkre jelentkezve hamar akadt őrangyala, aki elvállalta, hogy 500km-t vezet csak és kizárólag érte! Mai napon, december 14-én elhozta tagjainkhoz Budapestre. Köszönjük a fuvart Timinek! Délután vettük át. Nem vagyunk benne biztosak, hogy láttunk valaha ennyire sovány dalmatát! Emlőin látszik, hogy ellett, talán már nem is egyszer, de hogy rendesen nem volt táplálva az biztos. Erősen alultáplált, mégis élénk, érdeklődő, együttműködő és kedves csontvázka osztotta nekünk hála csókjait. Saci névre kereszteltük.
Egyenesen az állatorvoshoz mentünk vele ahol megvizsgálták, microchipet kapott.

Vannak rajta harapásnyomok és hemzsegtek rajta a bolhák. Az állatkórházban sajnos nem tudtuk otthagyni ezért s.o.s. ott helyben meg kellett oldanunk ideiglenes elhelyezését olyan helyen, ahol nincsen másik eb. Oda viszont így nem mehetett, ezért az állatkórházban szívélyesen rendelkezésünkre bocsájtott kozmetikai helységben némi segítséggel megfürdettük. Nagyon szépen tűrte, a hajszárítózást is szó nélkül viselte.

Ideiglenes befogadójánál bemutatta, hogy ő valaha nevelt, talán szebb napokat látott kutyus volt, bár nem értjük ki és miért vált meg egy ilyen kis gyönyörűségtől. Vadonatúj babzsák ágy és finom falatok várták. Valószínűleg hamar el fog pilledni, mert nagyon mozgalmas napon van túl ez a fiatal dalmata lányka.

Köszönjük a segítséget mindenkinek, aki megosztotta a vele kapcsolatos segítségkérést!
Saci további fotói: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Saci/

Saci szállításának, elhelyezésének leszervezése ismét lemerítette az egyesület telefonját. Ilyen esetekben simán elmegy 2-3eFt a telefonról mire a kutyus eljut a megfelelő, biztonságos helyre. További oltásokat, bolhamentesítő szereket, felerősödéséhez jó minőségű kutyatápot, vitamint kell még kapnia!
Ha úgy érzitek, segíteni szeretnétek Sacin, bármilyen kis adomány eljuttatásával megtehetitek, csak így tudjuk gondozásunkba venni és megfelelően ellátni a kutyákat, ha összefogunk!
Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
közlemény: Saci
Paypal-en keresztül is adakozhattok a weboldalunk jobb felső sarkában lévő Donate gomb használatával: http://www.dalmatamentes.hu
Minden rá érkezett adományt Sacira fogjuk fordítani!
Telefonkártyánk feltöltését is megköszönnénk, ha valakinek van erre lehetősége: +36303457051 T-Mobile