Dalmata Mentés

Dorkával állatorvosnál kezdtünk

2022.05.06. Dorka hírek
Egy hét telt el amióta Dorkát gondozásunkba vettük.
Mielőbb elkezdtük egészségi állapotának feltérképezését, ahogyan minden hozzánk kerülő kutyánál így teszünk. Dorka esetében meg főleg, mivel már az oltási könyvéből, előző gazdája legutolsó iránta tanusított “gondoskodásából” is látszik, hogy ilyen téren biztosan van mit pótolni, valamint az őt megmentő állatorvos is leírta múlt csütörtöki kórlapjára, hogy a fogaival gondok vannak.
Általános kivizsgálással, vérvétellel kezdtünk, aminek erdménye ma érkezett meg, alátámasztotta, hogy erős gyulladás van a szervezetében. Fájnak a brutálisan elhanyagolt fogköves fogai, begyulladt ínye, ezt gondozója is azonnal észre vette, fájdalomcsillapítot, antibiotikumot kap rá és rendbe kell tetetni a száját.
Sajnos a mikrofilária gyorstesztje is pozitív lett (az oltásai hiányosak, nem is lepődtünk meg, hogy szúnyog és egyéb élőskődő ellen sem védték), ezért és a fogászati beavatkozáshoz szükséges bódítás miatt sürgősen ultrahang vizsgálatra kellett időpontot szereznünk. A Lehel úton nagyon kedvesen találtak is egy kivételesen közeli időpontot, amihez Dorka odajuttatását rövid időn belül meg kellett oldanunk.
Egy korábban örökbe fogadott dalmata, Domino (Joey) gazdi jelentkezett elsőnek, akinek ezúton is hálásan köszönjük, hogy rászánta fél napját és részt vett Dorka mentésében, elvitte a vizsgálatra! Dorka az autóban szépen utazott, a rendelőben érdeklődő és barátságos volt, a vizsgálatot is jól tűrte.
A szív- és hasi ultrahang eredménye meglepően jó lett, ezek alapján szinte hihetetlen a kora! Kardiologiai lelete teljesen negatív, szerencsére kifejlett szívférgeket nem találtak. A belső szerveit is mind átnézték: máj, lép, vese, hugyhólyag, gyomor, bélcsatorna ultrahangos vizsgálat alapján rendben van, ennek nagyon örülünk!
A fenti állatorvosi vizsgálatok és eredményeik ismeretében tudunk felelősen tovább lépni: advocate-et kell kapnia, a fogai rendbe tételére műtéti időpontot kértünk, a vérében lévő mikrofilária gyógyszeres kezelését is el kell kezdeni.
Mindezen költségek fedezésére támogatásotokra számítunk. Eddig 68.000.- ft-nál tartanak állatorvosi számlái, és innen jönnek a fent felsoroltak szép sorban. Dorkára eddig 2×10.000.-ft adomány érkezett egyesületünk számlájára:
Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008 (megjegyzés: Dorka)
Köszönjük!
Dorka további híreivel hamarosan újra jelentkezünk
Dalmata Mentés