Dalmata Mentés

Doris (Illatos út) – gazdis

Bekerülése óta kapcsolatban voltunk az ebteleppel, figyelemmel kísértük sorsát, a híradások szerint a szombati örökbefogadó napon gazdára talált az Illatos úton bent lévő dalmata szuka.
Köszönjük, hogy sokan aggódtatok érte és jeleztétek nekünk. Nem hirdettük, mert a telepre bekerülésekor nem volt kivihető egészségi állapotban, mi sem hozhattuk el. Kerestük folyamatosan a megoldást arra az időre, amikor elhozható lesz, a mai napra leszervezett fuvarja lett volna német partnereink részéről, azonban valakinek köszönhetően még ezt a két napot sem kellett megvárnia.
Az ebtelepen az elmúlt két hónapban gondoskodtak róla, belső, fűtött helyen volt, meggyógyították, ivartalanították és szombaton végül gazdához is adták a 9 éves elhagyott dalmata szukát.
Az elmúlt években tanúi voltunk 8-9 évnél is idősebb dalmaták új gazdára találásának (Pötyi, Mizo, Culi), minden gazditól örömteli hírek érkeznek a mai napig, mert ők is tudnak adni annyi szeretetet, örömöt, élményt, mint fiatalabb társaik. Örülünk, hogy Dorisnak is sikerült és bízunk benne, hogy végleges gondoskodó családra talált, ha olvassa befogadó gazdija, szívesen vennénk tőle néhány hírmorzsát, aminek együtt örülhetnénk veletek! 🙂

Idézet a hír24.hu oldal vonatkozó cikkéből:
“Ahogy mindig, most is a kölykök iránt érdeklődnek a legtöbben. A két kiskutya, aki velem egyidőben érkezik egy papírdobozban, mindössze negyed órát tölt a telepen. Vannak azonban, akik nem ilyen szerencsések. Az örökbefogadó szobából kifelé, a belső kennelsoron megakad a szemem egy dalmatán, aki a kennel sarkába húzódik a kíváncsi szemek elől. Reszket. Lopva a táblájára nézek: 9 éves. “Öreg” – mondja ki hangosan a gondolatom a mellettem elhaladó férfi.

Az esélytelen is gazdisodik

Újra nekiindulunk, hogy tegyünk egy kört búcsúzóul a külső kennelek között, és még épp láthatjuk, ahogy az épület ajtajában megjelenik az idősödő dalmata. “Úgy örülök, hogy végül mégiscsak sikerült neki” – szakad ki kísérőmből, majd hosszú percekig nézzük, ahogy megteszi első, bizonytalan,de már szabad lépéseit újdonsült gazdijával a nyomában.”
forrás: http://www.hir24.hu/elet-stilus/2015/01/25/orokbefogado-nap-38-kutya-es-7-cica-kapott-masodik-eselyt/

doris_illatos