Dalmata Mentés

Carmen & Lucky

Egy délután Carmennel és Luckyval 🙂

Az elmúlt héten Carmennel is találkoztunk, akihez gazdijelöltek jöttek látogatóba. Úgy alakult, hogy több pöttyös mentvényünk is megjelent ezen a találkozón, így nagy látványosságnak számítottunk a Duna-parton: ott volt Molly, aki már több, mint egy éves felnőtt kutyává cseperedett és a sok foglalkozásnak hála, nagyon okos és jól nevelt lányzó lett. Kira, a kabai kiskutyák pótmamája is kiszakadt egy kicsit a gyermeknevelés fárasztó mindennapjaiból, Mese és Szofi szintén örültek, hogy kicsit kimozdulhatnak, illetve Lucky is tiszteletét tette, mint egyetlen kan kutya a csapatban.
Lucky nagyon szépen felfejlődött, jó kiállású, szép kanként ide-oda perdült a sok csajszi között. Mollyval jókat hemperegtek és sokat játszottak egymással. Lucky gazdája a közeljövőben tervezi kutyasuli rendszeres látogatását, hogy Lucky szellemileg is fejlődjön és pl. a behívás is 100%-osan működjön nála.
Carmen is elkezdett kinyílni, szépen oldódik és nagyon sokat tanult ideiglenes befogadójánál. Jövő héten vizsgát is tesz a tanultakról Közben komoly érdeklődője is akadt Carmennek, akik már 2x is meglátogatták a pöttyös leányzót és eddig nagyon pozitívnak tűnik az ismerkedés. A jövő hét folyamán még egy találkozóra sort kerítünk, reméljük minden rendben lesz és Carmen is elköltözhet próbaidőre!

carmen_lucky carmen_lucky2