2017.11.04. – Híreket kaptunk Culiról
Culit 2014 januárjában vettük gondozásba, kalandosan került Egyesületünk szárnyai alá. A Boráros téren árulták, egy fiatal lány nem tudott elmenni mellette, megvette és hazavitte, ő kért tőlünk segítséget. Megtaláltuk eredeti gazdiját, aki korábban is lemondott már a kutyáról és ezt újra megtette az Egyesület javára, így Culinak el is kezdtük keresni új családját. Ekkor 8 éves volt. Fél évig várta, hogy végre jelentkezzenek az álomgazdik, akikkel az első pillanattól megvolt az összhang és azóta is a legnagyobb boldogságban éli mindennapjait velük.
“Kedves Dalmatamentők,
Gondoltuk hírt adunk Culiról, aki idén tavasszal már a 11. életévét töltötte be. Máig nagyon játékos, egy igazi energiabomba, egy kicsit sem látszik rajta a kora. Hatalmasakat rohangál az udvaron és a séták alatt is, sokszor megyünk a Duna-partra, ilyenkor mindig rohangál a vízben, harapdálja azt. Családi vonatkozás miatt korábbi mentvényeitekkel, Lunával és Kirával is sokat találkozik, ilyenkor a 3 dalmata nagyokat játszik.
Culinak külön kanapéja, fotelje van, imád ezeken pihenni, de nyáron például sokszor napozott az udvaron is. Vannak azért kisebb rosszaságai, néha annyira pörög, hogy megőrül tőle az ember, előfordult már, hogy véresre csapkodta a farkát a falakon, ajtókon, annyira izgatott volt (rendszerint kajára teljesen bepörög, de azért megvan a rend, nem hagyjuk elkanászodni). A most 15 hónapos kisunoka érkezését is nagyon jól fogadta, kedvesen simogattatja magát a legkisebb családtaggal is.
Igazi családtag ő nekünk, el sem tudjuk már képzelni, hogy nincs velünk és örülünk, hogy anno idősebb kutyát fogadtunk örökbe (még akkor is, ha Culin egyáltalán nem látszik a kor).”
Culi története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/culi/
Képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazdiratalalt/2014/Culi/
Köszönjük, hogy ilyen jó helyen lehet Culi és boldog életet élhet!
Dalmata Mentés
2014.09.01. – Culi gazdis hírei
Culi élete nagyon vidám és élményekkel teli. Új családja borzasztóan szereti és sokat foglalkoznak vele. Rendszeresen járnak a Duna-partra, ahol nagyokat lubickolhat a folyóban, Culi nagyon élvezi a vizet, amint meglátja, rohan, hogy minél előbb csobbanhasson. Amikor csak lehetőség adódik, mennek vele sétálni, kirándulni. Vannak kutyapajtásai, akikkel rendszeresen találkoznak és sokat játszanak együtt.
Otthon szabad kijárása van az udvarra – azért így írom, mert alap, hogy a kutya bent lakik, pedig kertes házban élnek. Külön kis kanapéján trónol, de több ponton is van helye a házban. Úrinő módjára élhet, minden földi jó az övé
Culi szerződését egy hónapja véglegesítettük, mely által végleg új családjával maradhat, teljes értékű gazdis kutya lett. Az újdonsült teljes jogú kutyatulajdonosok így nyilatkoznak az új családtagról:
” Mindig is kutyások voltunk, soha nem volt a család kutya nélkül. Culi érkezése igazi öröm volt, miután télen elpusztult öreg spánielünk. Már a második héten olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna, annyira természetes, hogy van nekünk ez a pöttyös hölgy. Nagyon jól telnek napjaink, így teljes az életünk, hogy újra van egy négylábú társunk!”
2014.08.02. – Culi gazdis!
2014.06.24. – Culi próbaidős hírei
Culi, a 8 éves dalmata hölgy egy hónappal ezelőtt kezdte meg próbaidejét leendő otthonában. A személyes találkozók pozitívan zajlottak, és a család már nagyon várta a pöttyös szeretetgombóc érkezését. Az eddigi hírek alapján minden a lehető legjobban alakul, a gazdijelöltek sorai magukért beszélnek:
“Culi nagyon hamar megszokta az új helyét. Pár nap alatt igazán otthon érezte már magát. Nagyon szeret a kertben rohangálni, hempergőzni, játszani. Van több kisebb plüss állata, amiket cibál és büszkén dobálja. Már érkezése másnapján látszott rajta, hogy “védi” a kertjét és a házat, ha meghall valami zajt vagy más kutyákat hall. Szeret a Duna parton sétálni, a vizet imádja. Jókat alszik esténként a kialakított helyén. Az étvágya remek. A kislányommal sokat játszik, szeretik egymást. Utaztunk már vele autóval is, szerette. Szófogadó kutya (90%-ban). Amikor délutánonként hazaérünk, örömmámorban úszik!
Culi nagyon megérdemli, hogy szép, hosszú és boldog élete legyen! Azt hiszem és tudom, hogy nálunk mindez adott neki, és a legnagyobb szeretetben fogunk róla gondoskodni!”
Nagyon boldogok vagyunk, mikor ilyen jó híreket kapunk mentvényeinkről! 🙂
Culi képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Culi/
Culi története fórumunkon olvasható:
http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=353&p=13103#p13103
2014.05.25. – Culi próbaidőn, gazdijelöltnél
A mai napon Culi próbaidőre költözött leendő családjához. Két alkalommal is találkoztunk érdeklődőivel, akikkel az első pillanattól fogva megvan a tökéletes összhang. Ideiglenes befogadója sajnos már nem tudott tovább gondoskodni Culiról a felhalmozódott teendői miatt, így ez a pozitív fordulat éppen jókor jött mindnyájunknak.
Culi január közepén még egy darab kartonpapíron fagyoskodott Budapest belvárosában, várva, hogy “megvásárolják” pár ezer forintért… Egy állatbarát azonban nem tudott elmenni mellette, hazavitte, és a segítségünket kérte. Szerencsére napokon belül sikerült helyet találnunk a csupaszív dalmata hölgynek, és most, négy hónappal később végre beteljesedni látszik az álma, hogy olyan családra leljen, ahol élete végéig szeretetben és megbecsülésben élhet. 🙂
2014.04.29. – Culi is eljött velünk a Népligetben megrendezett Örökbefogadó Napra
Az eseménydús nap dalmatás beszámolója az alábbi linken érhető el:
http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogado-nap-nepliget-beszamolo/
2014.04.15. – Culi – 8 éves szuka – GAZDIT KERES!
Bemutatjuk Culit, aki néhány hónapja van Egyesületünk gondozásában.
Hozzánk kerülése kalandosan kezdődött, egy fiatal hölgy keresett fel minket, hogy a Boráros téren árulnak egy dalmata szukát, aki nagyon sovány és fázik, elhozta onnan. Tartani nem tudja saját kutyája miatt, így elkezdtük felkutatni a lehetőségeket. Mivel Culinak vezetett oltási könyve volt, így chipszáma alapján felkutattuk eredeti gazdáját, aki – ahogy korábban is – most is lemondott a kutyáról, melyet lemondó nyilatkozat aláírásával bonyolítottunk le.
Culit szokásos módon elvittük állatorvosunkhoz, aki kivizsgálta és szerencsére semmi baja nem volt a kutyának, azon kívül, hogy hatalmasak voltak a körmei, amit nem nagyon akart engedni levágni, 3 felnőtt ember fogta le a kutyát, hogy meg tudjuk oldani ezt az egyszerűnek tűnő dolgot.
Culit SOS el kellett helyezzük ideiglenes befogadónál és éppen kezdődő tüzelése miatt is fontos volt számára, hogy biztonságos és jó helyen vészelje át ezt az időszakot. A kabai mentés kellős közepén esett be ő hozzánk és ekkor pontosan 22 kutya volt Egyesületünk gondozásában, mely igazán erőt próbáló volt. Végül találtunk számára befogadót, aki gondját viselte a tüzelés alatt, majd átkerült egy új ideiglenes gazdihoz, ahol megfelelő helyen tölti idejét gazdisodásig.
A tüzelési időt nagy nehezen átvészelve Culit is bejelentettük ivartalanításra, melyre néhány hete kaptunk időpontot. Az ivartalanítási műtét rendben zajlott és a 10 napos tölcsérezés után a varratok is ki lettek szedve. Közben megismertük jellemét, habitusát és igényeit, így elérkezett az idő, hogy meghirdessük ezt az életrevaló, aktív leányzót is gazdikeresőként.
Culi 8 éves, ivartalanított, egészséges, vezetett oltási könyve van, kivizsgált. Korát meghazudtolóan energikus, fiatalos, pajkos, rendkívül intelligens kutya. Tudja az alap parancsokat, nagy haspók, falattal jól motiválható. Szobatiszta, abszolút lakás kompatibilis, mivel eddig is ott élt egész életében. Pórázon gyönyörűen sétál, jól szabályozható, ismeri a városi közlekedést és tudja a szabályokat.
A többi kutyával inkább semleges, mint barátkozós, ezért egykének ajánljuk, és mivel sok figyelmet igényel, így ez lenne számára a legideálisabb.
Nagyon kedves, jól kezelhető kutya, kora ellenére borzasztó aktív és mozgékony. LAKÁSBA, vagy HÁZBA BENTLAKÁSSAL, BEJÁRÁSSAL adjuk örökbe.
Egyesületünk gondozásában keresi új családját, örökbefogadása ELŐZETES ISMERKEDÉSSEL és szerződés aláírásával lehetséges.
Érdeklődni: info@dalmatamentes.hu (CULI)
+36303457051 ; +36203324632
Bővebb információ az örökbefogadás menetéről honlapunkon elérhető: http://www.dalmatamentes.hu/
Culi képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Culi
Categories: 2014
Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
Hungarian Dalmatian Rescue
www.dalmatamentes.hu
info@dalmatamentes.hu
Adószám: 18268991-1-14
Bankszámlaszám: 10403923-50526590-88901008
IBAN: HU57 1040 3923 5052 6590 8890 1008
BIC Code: OKHBHUHB