Dalmata Mentés

Samy

2014.03.11. – Samy gazdis!

A kabai kutyusok találkozóján aláírtuk az örökbefogadási szerződést, így a felemás szemű dalmata fiú hivatalosan is gazdis lett. Élménybeszámolónk az alábbi linken található:

http://dalmatamentes.hu/a-9-kabai-kolyok-gazdis/

Samy képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazdiratalalt/2014/Samy/ 

 

2014.02.12. – Samy próbaidős gazdis

Samy több, mint három hete él ideiglenes befogadóinál, akik szinte az első perctől már próbaidős gazdijelöltekké váltak. A kölcsönös szimpátia és ragaszkodás nyilvánvaló volt az első pillanattól, számunkra is nagy öröm látni, ahogyan Samyből szeretett családtag válik!

Az elmúlt hetek beszámolóit, Samy fejlődését gazdijelöltje tollából olvashatjátok fórumunkon:

“Azt hiszem a kisfiam számára már az első pillanattól szerelem szövődött a kutya iránt, és mi is nagyon aranyos, barátságos kutyusnak láttuk őt. Nagy hálásak vagyunk, amiért hazahozhattuk, álmunkba sem gondoltuk, hogy ez tényleg megtörténhet. Az autóba beülve Samy úgy viselkedett, mintha mindig is a mi családunk tagja lett volna…
Rengeteget simogatjuk, ezt igényli is, ő a család középpontja.
Nagyon gyorsan tanul, bár mint egy kiskutya próbálkozik, hogy mit szabad neki és mit nem. Már egyre kevesebbet lopkod, ha rászólunk, akkor szégyelli magát és a lakás legtávolabbi részében lefekszik. A zárt kutyafuttatóban már egyre több kutyabarátot szerzett, így a tomboló energiája is levezetésre kerül. Nagyon sokat mozog, igényli a lakásban is, hogy sokat foglalkozzunk vele. Folyamatosan szoktatjuk, hogy az úttest előtt meg kell állnia és csak a mi parancsszavunkra mehet át az úton. Ezt még gyakorolnunk kell, de lassan meg fogja ezt is tanulni.
Rendre szoktatja a családtagokat, mert a cipőtartóban lévő cipőhöz nem nyúl hozzá, ami viszont mellette van, azt behozza a szobába. Nem rágja szét, csak leteszi. A hét végén kirándulást tettünk vidéken a nagyszülőknél, ahol szintén mintakutyaként viselkedett. A nagyszülőkkel barátságos volt, az új helyet elfogadta, semmi gond nem volt vele. Imádjuk Samyt!!!!!!”

A teljes leírást fórumunkon olvashatjátok: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=269

 

2014.01.21. – Samynek gazdijelöltje van

Samyt január első hetéig vállalta ideiglenes befogadója, ezt követően egy kutyapanzióban tudtuk elhelyezni, mivel a hátáridőig nem jelentkezett rá megfelelő ideiglenes befogadó.
Szakképzett kutyakiképző vette gondozásába, jól szocializált falkájával hamar megtalálta Samy a közös hangot, rögtön játszó pajtijukká fogadták a békés dogok.
Múlt hétvégén Samyt elhoztuk egy profi fotózásra a HopeOnline angyalaihoz, nagyon szuper képek készültek róla, ezúton is hálásak vagyunk az önkéntes segítségnek!
A fotózás után kicsit várni kellett egy újabb mentvényünkre, akivel együtt vittük Samyt az állatorvoshoz. Samy teljesen meggyógyult a köhögésből, így megkaphatta kombinált és veszettségi oltását is.
A néhány órás várakozás alatt új barátságot is kötött, nagyon jól elütötte az időt Mayával, aki nagyon hasonló habitus. Mindketten igazi ugri-bugri, játékos, fiatal kutyusok.
Sajnos az elmúlt héten érkeztek Samyről kevésbé örömteli információk gondozójától, miszerint a fiatalúr annyira felbátorodott, hogy többször bemutatta kerítés mászó képességét. Nem akadály neki az egyik kennelből a másikba átrumlizni a haverokhoz, de a 2,5 m magas kerítés sem tartóztatta fel világlátó kíváncsiságát, ezért kapva kaptunk az alkalmon, amikor a hét vége felé egy szimpatikus család ideiglenes befogadónak jelentkezett Samyre, lakásban elhelyezéssel.
Több fotó fórumunkon: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=269

 

2013.12.29. – Samyvel is összefutottunk a mai séta alkalmával

Sokat változott Samy. Ott voltam, amikor kipakoltuk a csomagtartóból a kabai fuvarból a másik 12 kutyával együtt, akkor még (három hete) zavarodott, stresszes volt. Lejelölte a lábunkat izgalmában.
Most felszabadult, boldog, eleven kamaszként futkosott, játszott a többi kutyával.
Jót tett neki, hogy elválasztottuk a stresszes falkától és külön foglalkoztak vele az elmúlt hetekben.
Egyébiránt pedig szobatiszta és illemtudó, ivartalanítása óta egyáltalán nem jelöl.
A víztől ő is bepörgött, ahogy Maya szokott. Szagolta, ásta, ugrándozott ki-be a szélén.
Samy egy arányos, szép megjelenésű, barátságos dalmata kan, akinek egy saját gazdi kellene mihamarabb! Olyan család, ahol picit értenek a kutyához, az alap dolgokat megtanítják és megkövetelik tőle, akkor ő egy boldog, kiegyensúlyozott, aktív társ lesz!

Érdeklődni: info@dalmatamentes.hu (Samy), 06303457051

Bővebben fórumunkon: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=269

 

2013.12.21. – Samy hírei

Samy, a felemás szemű dalmata fiú megérkezését követően hamar ideiglenes befogadójához költözhetett. Ő volt a mentvények közül a legkevésbé félős, bár ez sajnos nem jelenti azt, hogy ő kevésbé részesült rossz bánásmódban.
Ideiglenes befogadója jól ért a kutyák nyelvén és nyilvános blogjában napi rendszereséggel jelentkezik Samy mindennapjainak történéseivel.

https://www.facebook.com/Kittikutyul?fref=ts

Samy szépen oldódik befogadója gondoskodásának hála. Sajnos az elmúlt napokban sokat jártunk állatorvosnál vele, mert a belvárosi utcákon Samy elkapott egy betegséget, ami heves hasmenéssel jár, így naponta kell injekciókúrára járni, ami nem kis logisztikai problémát jelent mind befogadójának, mind nekünk.
Samy gyógyul, így reméljük néhány nap alatt helyreáll a rend a szervezetében.
Ivartalanítására is hamar sort kellett keríteni, ivaros kan lévén ez volt az egyik legfontosabb. Varratait már eltávolították, az apró seb be is gyógyult már és a tölcsért sem kell viselnie, aminek nagyon örül
A karácsonyt egy új befogadónál tölti, eddigi gondozója elutazása miatt. Ma délután költözött és új helyén is ugyanolyan szeretet veszi körül, mint eddig és így biztonságban heveri ki az ünnepek alatt a betegséget.
Januártól remélhetőleg a gazdikeresés is megkezdődhet számára.

988873_625970827464123_1660345648_n

 

2013.12.12. – Samy ideiglenes befogadóhoz költözött

Samynek (nagy szerencsére) hamar akadt ideiglenes befogadója! Belvárosi kutya lett hirtelen. A disznóólból villamosra szállt.  Ideiglenes befogadója tapasztalt kutyás, több ideiglenes eb talált gazdára az ő gondoskodásának hála. Mi is hálásak vagyunk neki Samy nevében, köszönjük Kitti, hogy ilyen gyorsan befogadtad őt!

 

2013.12.08. – Samy, a kb. 1,5 éves dalmata kan a kabai mentésből került hozzánk nagyon rossz körülmények közül.

A kabai mentésről: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=247

Egy szaporítónál élte le életének első, legfogékonyabb szakaszát zömében láncra kötve.  Sosem kapott egy jó szót, simogatást, értő gondoskodást. A bottal verés és némi odavetett csirkefej volt jobb napokon a rá jutó törődés. Samy ennek ellenére nagyon kedves, ember barát, érdeklődő, energikus és kissé izgága kamasz. Különlegessége, hogy egyik szeme barna, a másik kék színű.

A mentett 13 kutya közül ő az egyetlen felnőtt kan. A másik három felnőtt szukához képest sokkal hamarabb oldódott. Bizalommal fordult hozzánk, elvette az ételt, sőt próbálta produkálni magát érte. Pórázon is vezethető volt az első pillanattól. Alultáplált és szocializációra szorul. Mivel az elhozott kutya falkában a többiek bizonytalansága átragad egymásra, valamint a kutyák befogadója nem tud ennyi ebbel külön-külön foglalkozni, ami az ő esetükben (és gazdihoz adhatásuk érdekében) elengedhetetlen, ezért Samy számára is sürgősen ideiglenes befogadót kerestünk.

Categories: