Benett, aki már Perec próbaideje szépen alakul, mert gazdijelöltjei nagyon felkészültek a beilleszkedési időszakra, hiszen hosszú távra terveznek, komolyan gondolják az örökbe fogadást!
A próbaidő második hetétől elkezdtek kutyakiképzőhöz járni, ahogyan már az elején is tervezték, ugyanis az új környezetbe kerüléskor való megszeppenés után ekkor kezdi el a befogadott eb biztonságban érezni magát (általában az örökbe fogadásnál így szokott lenni), megjön az önbizalma és elkezdi feszegetni a határokat, így történt Pereccel is. Ennek első jeleit észre is vették felkészült gazdijelöltjei, például azt, hogy Perec elkezdte magáénak érezni a területét, ugatással védeni azt, és be-be próbálkozik kinél meddig lehet elmenni. Ilyenkor dől el, hogy ki fog kit irányítani a jövőben, és Gáborék következesen viszik tovább elképzeléseiket, azon vannak, hogy megmaradjon a falkarend, és továbbra is kiegyensúlyozott, sportos társuk maradjon Perec, akit mindig el tudnak vinni magukkal biciklizni, futni, étterembe, kutyás társaságba, kirándulni, stb., de amikor szükséges biztonsággal otthon is lehet hagyni egyedül a házban. Szakszerű segítséget is igénybe vettek, mert egy kis okosodás sosem árt, és egy ilyen hatalmas mozgásigényű kutyát csak akkor lehet igazán megfelelően kimozgatni, ha 100%-osan behívható és ezzel együtt elengedhető szabadon futkosásra és játék idején.
Példaértékű, ahogyan csinálják, olvassátok ti is beszámolójukat:
“Voltunk vele múlt héten megint kutyasuliba, ahol elkezdtük tanulni a behívást és megmutatták, hogyan szoktassuk a lábhoz sétálásra.
Minden rendben van, sokat próbál csintalankodni amit a tettenéréskor igyekszünk mindig csírájában elfojtani.
Szépen beállt a széklete, mostmár egy-két kivétellel mindig szilárd.
Nagyon keményen próbáljuk lenevelni az utcán hentergő kaják felzabálásáról, ami nem egy egyszerű feladat, mivel van hogy mire rászólunk már le is nyel egy fél zsömlét.
Amire nagyon rákapott az a kanapé nagyon szeretné ha ott lenne a helye, mi nagyon nem ezért megy a küzdelem.
Összességében minden rendben van nagyon sok türelemre és kitartásra tanít minket Perec : )”
Benett (Perec) története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/benett/
Dalmata Mentés