Dalmata Mentés

Theo – gazdára talált (közvetített)

2021.11.28. Megoldódott, nem keres gazdát

2021.10.28.

Meglátogattuk Theot, aki nagyon vár egy gazdira!

Meglátogattuk Theot, aki már fél éve él a panzióban (ismét) gazdára várva! Itt már jól ismerik kiskora óta, itt tanulta meg anno az alapokat, és mindig felelősen ellátják, gondoskodnak róla, de ők is jobbat, egy saját családot szeretnének neki, ahogyan önhibáján kívül jelenlegi gazdája is.
Theo erős, jó felépítésű kan dalmata. Energikus, de nem szeleburdi, mint egy kölyök, sőt, nagyon is szófogadó, képzett eb. Mindene a labda, mondhatni labdamán! Teljes koncentrációval várja, hogy eldobja neki az ember a labdát, bravúrosan elkapja és azonnal hozza újabb dobásra, miközben elégedetten csammogja az erős gumit, majd az ember lába elé ejti, és kezdődik az izgatott fókuszálás előlről. Ezt a végtelenségig tudná csinálni, de azt is elfogadja, amikor vége a labdázásnak és elmegy a helyére. Nagyon jó lenne, ha ez a hely családjában, mondjuk a kanapé mellett lehetne és rendelkezésre állna egy udvar vagy kert, ahol minden nap labdáznának vele!
Más kutyák társaságát kifejezetten nem keresi, kisgyerek vagy más állat mellé nem befogadható, ő egyedüli kedvencnek való.

Theo története honlapunon elolvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/theo/
Több fotó: https://photos.app.goo.gl/uyjvBGDyUNjcUHui6

Gazdijelöltekkel többszöri ismerkedés szükséges, előzetes egyeztetést követően Dunakeszin látogatható.
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Theo), 06205953165 – az érdeklődéseket elsősorban bemutatkozó emailben várjuk!

Kérjük, olvassák el örökbefogadási rendszerünket weboldalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogadas-feltetelei/

Dalmata Mentés

 

 

2021.09.28.
Gazdát keres Theo, 8 éves kan dalmata – Közvetített gazdikereső!

Theot 2018-ban is közvetített gazdikeresőként hirdettük és sajnos ismét új családot keresünk számára:
“T Dalmatamentők!
Theo-t közel 3 éve fogadtam örökbe. (Akkor Önöknél is szerepelt a befogadandók között) Jelenleg megváltozott helyzetem miatt most én kényszerülök új gazdát keresni neki: 68 éves férfi vagyok, egy 8 éves fajtatiszta dalmát eb gazdája. Kora tavasz óta egyre súlyosbodó bénulásos betegségem miatt kerekesszékbe kényszerültem, napi tevékenységeim ellátásához folyamatos segítségre szorulok. Ilyen állapotomban négylábú társamat ellátni igazán jó gazdaként már nem tudom.”

Theo ivartalan kan, oltott, chippel ellátott, féreghajtott, egészséges kutya. Nagytestű, erős eb, aki kutyás tapasztalattal rendelkező, határozott gazdát igényel. Alap vezényszavakat ismeri, pórázképes.
Nagyon szeret labdázni, játszani, úszni. Egy gazdás eb.
Más emberekkel nem barátságtalan, de társaságukat nem keresi, gyerekektől inkább elhúzódik, nem javasolt kisgyerekes családba. Kutyákkal csak ritkán keres kapcsolatot, erős zsákmányos viselkedése miatt kistestű kutyákkal/macskákkal, egyéb kisállatokkal nem összeengedhető!
Lakásban tartott, szobatiszta, de igényli a sok mozgást és szeret kirándulni. Gyakkran vettek részt vele régebben vizslatúrákon.

Gazdijelöltekkel többszöri ismerkedés szükséges, előzetes egyeztetést követően Dunakeszin látogatható.
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Milo) – az érdeklődéseket elsősorban bemutatkozó emailben várjuk!

Kérjük, olvassák el örökbefogadási rendszerünket weboldalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbef … eltetelei/
Története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/theo

Dalmata Mentés

 

Theo gazdát keres

 

2019.06.26. Theo gazdira talált!

2018.11.02. Theo, az 5 éves dalmata kan még mindig gazdira vár!

Theo, az 5 éves dalmata kan június óta vár egy szerető gazdira. Fényképes leírása elérhető adatlapján: http://dalmatamentes.hu/portfolio/theo_budapest/

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Theo)

Kérjük, osszátok meg hirdetését, segítsünk Theonak gazdira találni! Köszönjük!

Dalmata Mentés

Theo

Theo

2018.06.11. Gazdát keres Theo – közvetített gazdikereső, 5 éves dalmata kan!

Egy aggódó gazda kereste fel Egyesületünket: megváltozott életkörülményei miatt dalmatája számára nem tudja biztosítani a megfelelő feltételeket. Kérünk titeket, ne ítéljétek el őt, azon esetek egyike Theoé, ahol maximálisan megértjük a gazdi helyzetét, ezért közös erővel szeretnénk megoldást találni a kutya számára.

Theo egy erős, nagy termetű, 5 éves ivartalanított dalmata kan. Emberekkel barátságos, de kisgyermekek mellé nem ajánljuk termete és a dalmatáktól megszokott hebrencssége miatt. Idősebb gyermekek mellé kiváló társ lehet.
Kisebb kutyákkal és cicákkal nem túl jó a viszonya, a vele azonos, vagy nagyobb termetűekkel viszont jól érzi magát, összeszoktatható.

Theo

Theo

Pórázképes, de 38 kg-os súlyával határozott kezet igényel, még akkor is, ha természete rendkívül barátságos. Gyönyörű kutya, de ahogy a többi dalmata, úgy ő sem való “dísznek”, kifejezetten energikus, aki rendszeres mozgáshoz van szokva, rajong a labdáért és szabad területen hatalmas köröket fut, ugrál, mint egy kiscsikó.
Nagyon értelmes, alap vezényszavakat kézjellel ismeri, a gazdi elmondása alapján “halk szóra reagál, de ingerültségre megmakacsolja magát”, valamint komolyan védelmezi a területét, családját. Ajánljuk számára kutyaiskola látogatását, főként a kezdeti beilleszkedési időben. Határozott nevelést és következetes gazdát igényel.

Gazdája eddig a fajtára jellemző egészségügyi problémákat (vesegondok, vesekő, allergia, hízási hajlam) abszolút szem előtt tartva kalóriaszegény hipoallergén táppal etette őt, melyet érdemes folytatnia az új gazdinak is Theo egészsége és jó kondija megőrzésének érdekében, valamint naponta több lehetőséget biztosítottak számára, hogy a szabadban dolgát végezze. A gondoskodást, foglalkozást rengeteg szeretettel hálálja meg, igazi hűséges társ.

Theo

Theo

Theo egészséges, oltott, microchippel rendelkezik, ivartalanított kan dalmata. Közvetített gazdikeresőként keresi új családját Egyesületünk segítségével. Lakásba és kertes házba is örökbe fogadható, utóbbi esetében bent lakással a házban. Többszöri ismerkedéssel, örökbefogadási szerződés aláírásával fogadható örökbe.

Ha úgy érzed, Te vagy Theo számára az ideális gazdi, várjuk bemutatkozó e-mailedet a kapcsolat@dalmatamentes.hu e-mail címre (tárgyban kérjük feltüntetni: “Theo”)!

Története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/theo_budapest/
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kozvetitett/Theo/

Dalmata Mentés

Categories: