Dalmata Mentés

Rudi (közvetített) – gazdis

2015. 12. 28. – Rudi gazdis!

Örömteli híreket kaptunk! Túró Rudi, az Állat és Ember Állatvédő Egyesület mentvénye szerető családra talált! Hosszú ideig várt az álomgazdira, az ünnepeket már új otthonában tölti. Nézzétek, milyen boldog!

Még egy karácsonyi csodával, illetve az arról készült képekkel adós vagyok. Túrórudi, aki 2013-ban került a gondozásunkba, végre, ennyi idő után a számára lehető legmegfelelőbb gazdikat találta meg. Judit és László hihetetlen mértékű empátiával és szeretettel fogadták, sőt, ezt megelőzően látogatták őt, négyszer, a költözés előtt. Túróból budai úrikutya lett, a Csúcshegyen lakik immár, gyönyörű környezeben, Yoda ex-kutyánktól pár háznyira (utóbb kiderült, látásból ismerik is egymást). Az első hírek nagyon pozitívak, Judit-gazdi máris írt: “Túró valóban el sem mozdult mellőlünk, ahogy megjósoltad, bár a lépcsőn továbbra sem mer lejönni. Sétáltunk egy nagyot, a lányainkkal is megismerkedett, velük is kölcsönös lett a szimpátia. 🙂
A féreghajtót megkapta, és nyugodtan aludt az előszobában egész éjjel, szóval igazán rendes kutyus. Ma már nyugodtabbnak tűnik, nem járkál föl-alá folyamatosan, hanem ahogy gépezünk, békésen szundít (a reggeli séta után) a lábunknál. Egyszóval minden a legnagyobb rendben van.
Köszönjük a kedvességeteket és a sok tanácsot, meg hogy eddig gondoskodtatok erről a drága kutyáról. :)”

A lépcső még mumus neki, de Laci-gazdi lassan szoktatja hozzá, kétszintes ugyanis a ház, és Túrónak, majd ha bátor kutya lesz, mindegyik szintre bejárása van, természetesen. Én mondtam, hogy essünk túl az első alkalmon “sokkterápiával” (megfogva elöl-hátul, lesegíteni a lépcsőn, dicsérve folyamatosan, majd ugyanez felfele), de a gazdik lebeszéltek róla, mondván, idejük, mint a tenger, és Túrónak is, arra, hogy magától megküzdjön ezzel. 🙂
A gazdik kérése az volt, hogy ne tegyek fel róluk képeket, amit természetesen tiszteletben is tartok, de azért a családi fotóra rábeszéltem őket 🙂
Boldog gazdis életet, Túró!

Túró Rudi további képeit megtekinthetitek albumában ITT.

 

2013.11.02. – Rudi, 3 év körüli dalmata keverék kan – Közvetített gazdikereső

(Állat és Ember Állatvédő Egyesület gondozásában keresi gazdáját)

Túró Rudi Fülöpszállásról került a gondozásunkba. Gazdája meghalt, ő 5 hónapja élt már a szomszédok kegyelem kenyerén, egyedül az elhagyott házban, s a szomszédok sem akarták az idők végezetéig vállalni, ami valljuk be, Rudi számára sem is volt állapot: a kutya társas lény, így a segítségkérésre átvettük.
Túró Rudi körülbelül 2010 év elején született keverék kan kutya, pointer és/vagy dalmata ősökkel rendelkezik, pöttyös is, foltos is. Viselkedésre leginkább “vizslás”, azaz egy szeleburdi, aktív, hebrencs ‘perpetuum mobile’. Imád sétálni, sőt, rohanni séta közben, a pórázas sétája ebből kifolyólag jelenleg a mesebeli karakterekhez, Károly bácsihoz és Frakkhoz hasonlatos. Túró Rudi bújós, kedves kutya, szeret felugrálni, de ezt nem tolakodóan teszi, épp csak rátámaszkodik finoman a két első lábával az emberre, jelezve, hogy simogatást kér.
Szuka kutyákkal egy Don Juan, gáláns, és udvarol nekik, de nem domináns kanokkal is összeszoktatható.
Az étvágya remek, nem válogat, de csak jó minőségű ételt ehet (mind házi kosztban, mind kutyáknak való eledelben), mert a gyomra érzékeny.
Leendő gazdájának figyelnie kell arra, hogy Túró Rudi a durranástól, lövéstől (vagy ezekhez hasonló hangoktól) fél, így a tűzijátékok, petárdázások alkalmával fokozott figyelmet, és egy biztonságos helyet szeretne.
Jelenleg szobakutya, és mint olyan, szobatiszta is, így kertes ház esetén is csak ki-bejárós kutyának adjuk. Sportos, sokat kiránduló, aktív családnak remek társa lehet. Örökbe fogadója nagyon jót tesz saját magával, mert Túró Rudiban fantasztikus rajongót kap!
Érdeklődni róla Takács Katinál lehet a 06 70 223 64 76-os telefonszámon.
külső képtár http://www.flickr.com/photos/allatesember/sets/72157633862788538/
videók http://youtu.be/AgeAYvh3mEI
hely: Budapest, panzió
telefon: +3670-223-6476
e-mail: kasznakata@gmail.com

1014041_501944549875208_914099698_n
img_5254
9247889697_755f325939_o
img_5481
9596030419_0a7347b7ae_z
img_5260_001
1082354_539104702806073_493188559_n
1085483_540653945984482_944440715_n

Categories: