Dalmata Mentés

Lizzy (közvetített) – gazdis

2021.03.01. Lizzy gazdis! 🙂

Lizzy, a 4 éves dalmata hölgy is megtalálta álmai otthonát! Szeptember óta hirdettük közvetítettként, és januárban eljött az ő napja is: egy kedves pár érdeklődött iránta. Odaadásuk és elkötelezettségük már az ismerkedések során is nyilvánvaló volt, a többszöri látogatást követően Lizzy beköltözhetett leendő otthonába. Korábban vidéki kutya lévén új volt számára minden: a nagyváros látványa, zaja, a forgalom, és a lakásban élés is. De hihetetlenül jól alkalmazkodott a körülményekhez, sőt! Érezhette, hogy betette a popóját a tutiba. Rengeteg foglalkozásban van része, egyre ügyesebb a sétákon, más kutyusokkal is barátkozik, egyre oldottabb a mindennapokban, és ezerszeresen meghálálja a törődést. Nagyon szeretik és ő is nagyon szereti gazdáit – már a kezdetektől fogva csodálatosan egymásra hangolódtak! Lizzy próbaideje lejárt, innentől fogva ő is az örökbefogadott kutyusok táborának büszke tagja. Fogadjátok szeretettel a gazdik levelét:

“Kedves Mentés!

 Nagy örömünkre tegnap lejárt Lizzy próbaideje és jelentjük, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Lizzy nagyon jó kutyus, leszámítva, hogy olyan az utcákon időnként, mint egy porszívó, és legszívesebben minden vacakot megenne (dolgozunk a leszoktatáson).
Sokan nagyon meglepődnek, hogy milyen szófogadó és mennyire figyel és hallgat ránk, pedig még csak néhány hete vagyunk egy család. Hozzám valamivel jobban kötődik, de Tomit is nagyon szereti. Nekem lesi minden mozdulatom, a lakásban követ, ahová csak tud, és elsősorban hozzám jön oda, amikor játék közben vissza-visszatér hozzánk a futtatóban.
Nagyon sokat tanult az elmúlt hetekben, és a séták 95%-ában remek partner, és már nem ő sétáltat minket, hanem mi őt. 🙂

Lizzy

Lizzy

Hétvégenként egy tréner segítségével tanulunk új dolgokat, amiket aztán a hétköznapokban gyakorolunk.
Más kutyákkal barátságos és érdeklődő, de legszívesebben a vele azonos méretű vagy nála kicsivel kisebb kutyákkal játszik.
A félénksége is javult, de a hangos zajok mint pl. nehézgépjárművek hangja megriasztják még, és az ismeretlen felületeket is inkább elkerülné, ha hagynánk neki. Idegen emberekkel eleinte tartózkodó és félénk, aminek mi kimondottan örülünk, de a már megszokott családtagokkal nagyon kedves és nyitott, örömmel és magabiztosan megy vendégségbe a második-harmadik alkalommal már. 
 
Összegzésként csak annyit mondhatunk, hogy egyértelműen óriási szerencsénk van a kis hölggyel. Szerintünk biztosan nem véletlen, hogy egymásra találtunk. 
 
Még egyszer nagyon köszönjük a munkátokat és a sok támogatást amit Kingától kaptunk! 
 
Üdvözlettel,
Bea és Tomi”

Sok-sok boldogságot kívánunk neked és a kedves gazdiknak is, Lizzy! 🙂

Története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/lizzy

Több kép: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kozvetitett/lizzy/

Dalmata Mentés


2021.02.14. Lizzy próbaidős gazdis!

Lizzy, a 4 éves dalmata hölgy családi okok miatt keresett új otthont. Közvetítettként hirdettük és néhány hónap múltán meg is érkezett első komoly érdeklődője. Beáék vállalták a többszöri ismerkedést, a többszáz km távolság ellenére is. Lizzy kezdetben tartózkodóan viselkedett, de az újabb látogatások alkalmával már boldogan fogadta őket, és nemrég megkezdhette próbaidejét leendő otthonában. Nagy örömmel olvastuk leveleiket:

“Kedves Mentés,

Szinte hihetetlen, de már eltelt két hét is azóta, hogy Lizzy beköltözött az otthonunkba és a szívünkbe.
Nagyon jó természetű és nyugudt kutyus, szerintünk nagyon jól illik a személyisége a miénkhez. Valószínűleg emiatt is érezzük úgy, mintha már évek óta a társunk lenne. Sokkal több kezdeti nehézségre számítottunk, de Lizzy nagyon jól alkalmazkodik a új életéhez. Rendkívül együttműködő és türelmes, ami például a kutyakabát vásárlásakor is megmutatkozott. Igaz, láthatóan nem élvezte, de teljes nyugalommal tűrte a ruhapróbákat.
Mi úgy látjuk rajta, hogy kiegyensúlyozott és boldog. Élvezi a sétákat és hogy a kifutóban játszhat más kutyákkal, de ugyanakkor a pihenést sem veti meg. Amikor nem ő főszereplő, akkor szívesen pihen az ágyában és időnként elégedett nyögés szerű hangokat hallat. Bár még csak rövid idő telt el, de máris kötődik hozzánk és játék közben is keres minket és oda-oda szalad, nem csak akkor, amikor hívjuk őt.
Lizzy

Lizzy

Lizzy jó tanuló is egyben. Persze sokat kell még együtt dolgoznunk azon, hogy egy behívható és szabálykövető kutyus váljon belőle, de a trénerrel való találkozók nagyon hasznosak voltak eddig és látjuk a gyakorlások gyümölcsét is, mert Lizzy egyre ügyesebben sétál mellettünk.
Időnként dalmatához méltón makacskodik, például nem szeretne menni egy bizonyos irányba vagy egyáltalán nem tetszik neki a séta az esőben és minden kapualjban a menedéket keresi, de ezek a helyzetek is abszolút kezelhetőek biztatással.
Jártunk állatorvosnál is, ahol megnézték a belső szerveit ultrahanggal és vettek tőle vért. Bár az ultrahang képe nem mutatott semmi rendelleneset, de a vérvételi eredmény alapján Lizzynek 1 hónap vese- és májkímélő diétát javasoltak. Illetve kértünk egy szívféreg teszet is egyúttal, ami szerencsére negatív lett.
 
Szeretnénk Nektek megköszönni, hogy időt és energiát nem kímélve kiharcoltátok nekünk a lehetőséget, hogy megismerhessük Lizzyt, aki így lehetőséget kapott egy új, teljesebb életre.
 
Hamarosan újra jelentkezünk.
 
Üdvözlettel,
Bea és Tomi”
Lizzy

Lizzy

2021.01.31.

“Kedves Dalmata Mentés Csapat!

Ezúton értesítünk benneteket, hogy Lizzy immár egy hete él velünk az új otthonában és sok pozitív hírrel tudunk szolgálni nektek.
Egy hete szombat délelőtt mentünk el Lizzyért, ahol megkaptuk néhány személyes holmiját is (póráz, hám, száraz eleség, labda, kis pulcsi). Amikor megérkeztünk örömmel fogadott bennünket, még a kezünket is nyalogatta és bár az autóba csak rásegítéssel szállt be, a közel másfél órás utazást egészen jól és csendben viselte. Miután Budapestre értünk eleinte zavart volt és ijedt, de a több órás sétát az erőben és a patak parton nagyon élvezte. Este az új otthonába bátran lépett be, ahol messziről, de egyből megismerkedett a két új lakótárssal, Joda és Rudi cicával. Az első találkozás és az azóta eltelt egy hét a kutya-macska viszonyt nézve jól alakult. Lizzy érdeklődő és minden alkalommal örül, ha a cicák feltűnnek a közelben, és nagyon türelmesen, lassan közeledik feléjük. A cicák is nyitnak már felé, lassan, de biztatóan és szépen halad az állatok egymás közti szocializációja.
Nagyon büszkék vagyunk Lizzyre, mivel nagyon ügyesen csak kint végzi el a dolgát, annak ellenére, hogy korábban nem volt szobatisztaságra szoktatva. Az első két napot leszámítva nagyon szépen eszik, jó étvágya van és jó az alvókája is, az éjszakákat teljes csendben végig alussza. Napközben a lakásban nyugodt és szívesen pihen a saját ágyában, amit az első pillanattól fogva imád használni.
Lizzy

Lizzy

A napi többszöri sétákat nagyon élvezi, bár még a városi életet és zajokat szoknia kell. Úgy vettük észre, hogy Lizzy félénk, de nagyon barátságos más kutyákkal, időnként menne már játszani is velük.
A félősségén és a szocializációján sokat kell dolgoznunk és ennek neki is láttunk. Következetesen szabályokat állítunk fel neki, amiket szépen be is tart – pl. abba a szobába, ahol a cicák vannak egyenlőre nem mehet be és az elejétől fogva tudja, hogy neki nincs bejárása oda. Rendkívül okos és viszonylag könnyen tanítható.Tegnap találkoztunk egy trénerrel, akinek a segítségét rendszeresen igénybe fogjuk venni és jelenleg keresünk fogadóképes kutyaiskolát is.
Lizzy nagyon kedves, szeretettel teli és bűbájos kutya, sok bókot kap az utcán is idegenektől. Szinte állandóan csóválja a farkát, jön puszit adni és reggelente teljes az extázis, amikor kimegyünk hozzá. Úgy látjuk, hogy jól érzi magát az új helyén, az új családjában. Azonnal belopta magát mindenki szívébe.
Jövő héten megyünk a saját állatorvosunkhoz, ahol Lizzy teljes körű egészség- és állapotfelmérésen fog átesni.
Bár csak egy hete van velünk ez az imádni való pöttyös, de számunkra olyan, mintha mindig is tagja lett volna a mi kis falkánknak, immár elképzelhetetlen nélküle az élet. Nagyon hálásak vagyunk a Mentésnek, hogy végig támogatták és segítették a kommunikációt a korábbi gazdival és azért, hogy Lizzy ma velünk lehet. Köszönjük a munkátokat!
Hamarosan újra jelentkezünk Lizzy új életének további részleteivel, addig is csatoltan küldünk néhány fényképet.
Üdvözlettel,
Bea és Tomi”

Bízunk benne, hogy Lizzy története továbbra is ilyen szépen alakul, és hamarosan újabb mesés híreket kapunk róla!

Története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/lizzy

Több kép: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kozvetitett/lizzy/

Dalmata Mentés

Lizzy

Lizzy


2020.09.06. Lizzy – Gazdát kereső, 4 éves dalmata szuka (közvetített gazdikereső)

Gazdát keres a képen látható 4 éves dalmata szuka kutya.

Aktív, játékos, nagy mozgásigényű kutya. Lizzy kifejezetten embercentrikus, igényli az ember napi szintű társaságát. Megszokta, hogy szabadon mozoghat a kertben, ezért kertes házba költözne szívesen, ahol a házba bejárással, kinti-benti kutyaként élhetne. Rendszeres sétákkal, lemozgatással lakásban is jól érezné magát. Jelenleg nem szobatiszta, de egy türelmes gazdi mellett némi gyakorlással elsajátítaná e készséget is.

Nagyon szeret sétálni és futni is, pórázképes, de más kutyák jelenlétében erősen húz.

Kiskorától kezdve macskákkal nőtt fel, jól kijön velük.

Lizzy

Lizzy

Lizzy nem jön ki jól a család másik kutyájával, ezért szeretnének neki olyan helyet találni, ahol egyedüli kutyaként élhetne, és minden figyelem rá irányulna.

Más kutyákkal szemben hajlamos kezdetben dominánsan fellépni. Még tanulnia kell, hogyan viselkedjen megfelelően fajtársai jelenlétében. Ebben sokat segíthet neki egy következetes, határozott gazdi és kutyaiskolai tanfolyam vagy szocializációs foglalkozás látogatása. Mivel mozgékony, ugrálós kutya, kisgyermek mellé nem ajánlott.

Lizzynél idén áprilisban szívférgességet diagnosztizáltak, erre megkapta a szükséges kezelést. A kontrollteszt nemrég negatív lett felnőtt szívféregre és mikrofiláriára is. Természetesen ezután is kapja a szívférgesség megelőzésére szolgáló gyógyszert.

Kizárólag egyedüli kutyaként, a fajta energiaigényét és temperamentumát szem előtt tartó, határozott ember mellé ajánljuk!

Microchippel és érvényes oltással rendelkezik, féreghajtott, jelenleg ivaros, de kizárólag ivartalanítást követően fogadható örökbe!

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Lizzy) – az érdeklődéseket elsősorban bemutatkozó emailben várjuk!

Kérjük, olvassák el örökbefogadási rendszerünket weboldalunkon: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/orokbefogadas-feltetelei/

Története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/lizzy

Több kép: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kozvetitett/lizzy/

Dalmata Mentés

Lizzy

Lizzy

Lizzy

Lizzy

Categories: