Dalmata Mentés

Oltáson jártak a kölykök

Most, hogy kis betegeinket kikezeltettük a súlyos betegségből, folytathatjuk oltási programjukat, mellyel igencsak el vagyunk csúszva. A 6 kölyök közül hárman (akiket nem döntött le annyira a betegség) a héten megkaphatták második kombi oltásukat. Az állatorvosi viziten teljes kivizsgálást is végeztek orvosaink, mindent rendben találtak náluk.

Pierre, Pite és Pengő oltáson

Pierre, Pite és Pengő oltáson

A 3 kan, Pierre, Pite és Pengő nagyon ügyesek voltak a rendelőben, nem igazán voltak megszeppenve, talán csak a hőmérőzés nem volt annyira ínyükre. A második kombi oltásuk után egy héttel már elhagyhatják a karantént és kimehetnek sétálni is, mely nagy élmény lesz majd számukra, hiszen az élet ezen részét még nem tapasztalhatták meg. A tanulás időszaka folytatódik, megismerkednek a pórázzal és a sétálás szabályaival, közben természetesen a lakásban élést, a szobatisztaságot is tovább tanulják.

Másik 3 társuk, Piru, Parfé és Pemma is hamarosan átesik az állatorvosi vizsgálaton és oltáson, náluk kicsit több időt kell hagyni a betegségből való felépülés után.


Kérjük támogassátok a kölykök ellátását! Fejlődő szervezetük minőségi táplálást igényel, hogy erősek és ellenállóak legyenek a betegségekkel szemben! A 6 kölyök egy napi száraztáp-adagja 2 kg, egy zsák táp néhány nap alatt elfogy!
Segítsétek a kiskutyákat, minden kis összeg számít!

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
IBAN: HU57 1040 3923 5052 6590 8890 1008
BIC Code: OKHBHUHB
paypal-en keresztül: info@dalmatamentes.hu
http://www.dalmatamentes.hu (Donate gomb a weblapunk főoldalán található)
A közleménybe kérjük írjátok be: “Pécsi kölykök”

Minőségben a jelenlegivel megegyező tápadományt is elfogadunk, ezzel kapcsolatosan egyeztetni a kapcsolat@dalmatamentes.hu email címen lehet.

Az adományok beérkezéséről és a kutyák állapotáról folyamatosan beszámolunk!
Köszönjük!

Eddigi híreink a 6 kölyökről: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pecsi-mentes-6-kolyok/
Videók: https://www.youtube.com/playlist?list=PL7qUu_s7g9t2M1jcc3EsIHCgAwa1Oagf5

Dalmata Mentés

Pierre, Pite és Pengő oltáson

Pierre, Pite és Pengő oltáson