Dalmata Mentés

Lapaj ismét állatorvosnál járt – ellátásához támogatókat keresünk!

Idős védencünk, Lapaj a napokban állatorvosnál járt a szokásos egészségügyi kontrollon. Gyenge ízületeire kapott szteroidot és levágták a karmait is, hogy könnyebben tudjon járni. Akadnak ugyan nehézségek időnként, de Bori néni továbbra is hatalmas szeretettel és figyelemmel viseli a kisöreg gondját:

„Küldök néhány képet Lapajról. Nekem a kedvencem, mikor melléült az ágyának, és beszorult a nyomtatós asztal alá. Nem lehetett kiszedni, mert harapott! Egyedül meg nem tudott kijönni. Ezért szét kellett szednem a lakberendezést!!!
Az udvari képen látszik, hogy nemigen tud állni. Ez a kezelés előtt volt. Most kicsit jobb, de fura, mert nem igazán tud állni most sem. Azért talán nyertünk megint egy újabb időt. Kicsit szenilis szegénykém, de aranyos végtelenül. És sose kakil be. Kivétel a dokinál, mert egy váratlan pillanatban a körömvágás közepette alattomban odarottyintott a rendelő közepére. Azt mondja a dokinő: “Nah, pont most akartam kérdezni, milyen a széklete…”

Lapaj

Lapaj

Lapaj ellátását élete végéig vállaltuk – két és fél éve támogatjuk speciális táppal és idős kutyák számára fontos kiegészítőkkel, valamint aktuális állatorvosi költségeit is fedezzük – a Ti segítségetekkel!

A napokban megrendeltük a gyógytápot és a szenior-csomagot is, melynek teljes összege 44.795 Ft-ot tesz ki. Állatorvosi látogatására 6.750 Ft-ot fizettünk. (A számlákat megtekinthetitek honlapunkon.)

– DogVital ARTHRO 500 izületvédő 300 tabletta 13.999Ft
– Gastroferm Pet probiotikum és vitamin por 100 gr. 1.499Ft
– Exspot bőrre cseppenthető oldat: 6×1 ml tubus 5.299Ft
– Cibau sensitive medium/maxi hal 2*14=28kg. 23.998Ft

Kérjük, hogy továbbra is segítsetek nekünk Lapaj ellátásában! Ha módotokban van rá, kérjük, hogy akár pár száz forintos adománnyal támogassátok Lapajt! A támogatók nevét kérés esetén szívesen közzétesszük, az adományok felhasználásáról és Lapajról pedig a továbbiakban is rendszeresen hírt adunk.

Köszönjük, hogy velünk vagytok!

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
IBAN: HU57 1040 3923 5052 6590 8890 1008
BIC Code: OKHBHUHB
Paypal-en keresztül: http://www.dalmatamentes.hu (Donate gomb a weblapunk főoldalán található)
Közlemény: Lapaj

Lapaj története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/lapaj/
Több kép: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Lapaj/

Dalmata Mentés