Dalmata Mentés

Híreket kaptunk Pengőről!

Pengő 2018 elején került gondozásunkba, a közel egy éven át tartó pécsi mentésünk során. Az akkor 5 hónapos dalmata-keverék kölyökről később kiderült, hogy légcső-diszpláziával jött a világra, állapota azonban még inkább arra ösztönözte gazdijelöltjét, hogy örökbefogadja és hozzáértő, szeretetteljes gondozásában részesítse élete minden egyes napján.

Pengő-Kodi

Pengő-Kodi

Új otthonában Kodi névre keresztelték, két kis csivava társával azóta is kellemesen telnek napjaik, és igazi barátokat is szerzett a séták során, akikkel imád játszani, kirándulni. A kis család boldogságának megörökítéséhez pedig még egy profi fotózáson is részt vettek nemrégiben. Fogadjátok szeretettel a gazdi sorait:

“Sziasztok!
Már több mint egy éve életünk része Kodi (Pengő). Életem egyik legjobb döntése volt az ő örökbe fogadása. Minden napunkat bearanyozza. Sokat szeretgetjük egymást, sokat kirándulunk, fantasztikus emlékeket szereztünk már együtt Mégegyszer szeretném megköszönni, hogy anno ránk esett a választás, mi lehettünk Kodi gazdái. További sok sikert kívánok nektek!”

Mi is köszönjük Angéla, hogy ilyen szeretettel vigyázol Kodira! Minden jót kívánunk! 🙂

Pengő-Kodi története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/pengo/
Képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/pengo/

Dalmata Mentés

Pengő-Kodi

Pengő-Kodi

 

Pengő-Kodi

Pengő-Kodi