Bemutatkozás

Kedves Barátunk!
A dalmatamentés.hu még gyermek cipőben jár. Szándékunkban áll felépíteni egy olyan csapatot, akik aktívan képesek fellépni az árván maradt, éhező, vagy rossz körülmények között élő Dalmata kutyusok érdekében. Ehhez sok mindenre van szükség, de legfőképpen őszinte, lelkes segítőkre. Várjuk hát mindazok jelentkezését, akik segítséget nyújtanak a Dalmata Mentés céljainak megvalósításában.

Kikre számítunk?

  • Örökbefogadókra, akik tudnák vállalni egy vagy több Dalmata kutyus szerető, gondoskodó nevelését. (Akkor is várjuk a jelentkezőket, ha esetleg minden Dalmata már otthonra talált, hiszen így, amint otthontalanná válik egy kutyus, vagy fény derül rossz körülményeire, máris tudjuk riasztani Rá váró gazdiját.)
  • Ideiglenes befogadókra, akiknél a kutyusok biztonságban, otthon érezhetik magukat mindaddig, míg megérkezik értük az álomgazdi.
  • Támogatókra, akiknek módjukban áll hozzájárulni tevékenységünkhöz, valamint a nélkülöző kutyusok ellátásához. Ez többféleképpen lehetséges: nagyon örülünk kutyatápnak, egy-egy meleg pokrócnak, nyakörvnek, póráznak, vagy egyéb felszerelésnek is.
  • És persze mindazon lelkes kutyabarátokra, akiknek bármiféle ötletük, pozitív, építő véleményük van!

Köszönettel,

A Dalmata Mentés Csapata

Tovább a kapcsolat oldalra!

Támogasd a Dalmata Mentést! Minden kis összeg életet menthet!
Adószám: 18268991-1-14
Bankszámlaszám:
10403923-50526590-88901008
"Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik."
Lao-tzu
Gyűjtés helyzet jelző
dyerware.com


Nyelv
Ingyenes mikrochip nyilvántartás

Prémium Kutyaeledel Webáruház


Facebook
Hirdetés
Látogatók
free counters
Copyright © Dalmata Mentés