Dalmata Mentés

Perla próbaidős hírei

Perla, a pécsi mentésben átvett fiatal szuka közel három héttel ezelőtt kezdte meg próbaidejét leendő otthonában. A valaha rettegő kutya lassacskán oldódik Erikáék határozott irányításának köszönhetően, bizonytalan helyzetekben azonban még elő-előbújik félős énje. Az erdei séták alkalmával felszabadultan viselkedik, de a városi zajok és a tömeg egyelőre még ijesztően hatnak számára. Gazdijelöltjeivel kitartóan dolgoznak ezen is, az örömteli kutya-gazdi kapcsolat kialakításához folyamatosan tanulnak, fejlődnek együtt.

Perla

Perla

Beszámolót is kaptunk tőlük, nagyon örülünk, hogy ilyen odaadással és figyelemmel segítik az új családtag beilleszkedését!

„Sziasztok! 
Perla ma kapott egy szőnyeget az előszobába is, (ami csak neki áll jól, a környező bútoroknak már kevésbé), a kövön ugyanis csúszkált jobbra balra, ülni se tudott. ( féltünk hogy izomláza lesz szegény árvának )
A porszívóval, kézi robotgéppel is talizott, semmi gond. A nagy hóesésben ma már 2x voltunk az erdőben, imádja a havat… 
Tegnap a séta közben elkezdett saját akaratot érvényesíteni,(lecövekelt, húzott)kb 15 percig nyűglődtünk, de nem akartam belemenni a játékba, hogy arra menjünk amerre ő akar, úgyhogy hazának vettük az irányt. A házig rövidpórázon mentünk én vezettem. Úgy éreztem, picit felhúzott és így nem akartam folytatni, csak akkor, amikor újra tudok falkavezér lenni. Este már én hordtam a nadrágot, (nyakörv felett fogom a pórázt és néhany lépésig -vagy tovább- így vezetem) aminek meg is lett az eredménye. (aludt rá egyet az éjjel)

Perla

Perla

Ma az első ilyen próbálkozására átvettem az irányítást,ami úgy tűnik bevált, ma már ezzel sem volt gond, ez gyorsan kizökkenti az akarásból és újra élvezzük a sétát. 
Néhány antipatikus idegbeteg megugatta az első nap, így pórázon picit tartani kezdett a kutyuktól. Aztán ma taliztunk egy angyali tacsival, meg a nyüzsgő családjával, akik nagyon szimpik voltak neki és utána már sokkal oldottabban viselkedett, ha megint kutyuli jött szembe. A sétabotos embereket nem szereti, amint meglátja őket rájön a majré és iszkolna. De ilyenkor szépen megint én irányítok, szorosabban fogom és elsétálunk mellettük. 
Összességében, nagyon szépen haladunk. Nem ajnározzuk halálra, van saját tere, viszont, ha jön és kéri, szeretgetjük. Azt látom, hogy minden bizonytalan eseménynél ( kutya, botos bácsi, akaromság) határozottan át kell venni az irányítást tőle, ő nem tudja még mi ilyenkor a teendő es azonnal félni kezd.

Perla

Perla

Napról napra oldottabb és az látszik rajta, hogy a szabályok nagyon jót tesznek neki. Biztonságba érzi magát tőlük. Ajtó előtt kifele/befele már magától megáll, csak engedélyre lépi át a küszöböt. Bent (marad vezényszóra)leül a törölközőjére, megvárja, míg levetkőzök és megtörlöm vagy -mosom a lábát és csak akkor áll fel, ha engedélyt kap. És jajj, de sok mindent tanulunk még és szokjuk folyamatosan, már nem győzöm sorolni…! 
Tegnap voltunk rövid vendégségben is a Dani szüleinél. Nagyon udvariasan viselkedett és nem volt félős. Kedvesen barátkozott a nagyijaival. 
A kaját kézből kapja, és már azt is tudja, hogy addig vár míg engedélyt kap. 
Ui: mellékelt képek az ebéd utáni kanapé fetrengesről, amit csak akkor használ, mikor a baris takarója fent van..
Szerencsénk van vele, gyorsan tanul, és határozott irányításra jól reagál. 
Ő a legjobb választás!”

Perla története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/perla/
Perla fotói: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Perla/

Dalmata Mentés