Dalmata Mentés

Lili szerető otthonra talált!

Varázslatos hírről adhatunk számot: idős gazdikeresőnk, Lili szerető otthonra talált! Másfél hónapja él boldogan új családjában, örökbefogadóival már a látogatások alkalmával is megvolt az összhang, és azóta is hálás szemmel tekint rájuk, végtelenül ragaszkodik hozzájuk. Megbecsüli új helyét, ahogy gazdái is őt. <3

Igazi sikertörténet Lilié – bár nem indult fényesen, de örömteli véget ért. A 9 éves dalmata szukát áprilisban mentettük a hajdúböszörményi gyepmesteri telepről, ahova gazdája adta le. Napokon át sírt magányában, nem értette miért történt vele mindez… Kihozatalát követően szép lassan kinyílt ideiglenes befogadóinál, és megmutatkozott tündéri természete is. Az állatorvosi vizsgálatokon sajnos fény derült szívférgességére, a szükséges kezelést megkapta, melynek folytatását gazdái is vállalták.

Lili

Lili

Az összefogásnak köszönhetően egy álom valósulhatott meg. Reméljük, Lili története mindazok számára reményt ad, akik velünk együtt végigkövették sorsát.

Köszönjük a Pacsi Kutyamenhely Alapítványnak, hogy gondját viselték, míg segíteni tudtunk rajta!
Köszönjük ideiglenes befogadóinknak, hogy kérésünkre azonnal vállalták Lilit, és vigyáztak rá, míg megérkezett álomcsaládja!
Köszönjük örökbefogadóinak, hogy Lilit választották, és oly nagy szeretettel veszik körbe élete minden egyes napján!

Sok boldogságot kívánunk, Lili! 🙂

Lili története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/lili/
Több kép: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/szuka/Lili/

Dalmata Mentés