Dalmata Mentés

Gazdisunk, Donnie bejelentkezett!

Donnie, aki nagyon hosszú ideig várt az álomgazdira, már 2018. decembere óta élvezheti boldog mindennapjait új családjában. Köszönjük gazdáinak, hogy kitartásukkal és szeretetükkel kutyát faragtak Donnie-ból és nagyon sok további boldog évet kívánunk nekik! 🙂 Olvassátok a gazdik beszámolóját:

Donnie

Donnie

“Sziasztok!
Kisebb kihagyás után, gondoltam, bejelentkezem újra.
Donnie nagyon jól van, egész jól sikerült leküzdenie sok rossz beidegződést, de azért van, ami még mindig megvan. Ismerős terepen már közvetlenül a kerítés mellett is lehet vele sétálni, nem érdekli a kutyaugatás, kevésbé ismert terepen viszont továbbra is befeszül, vissza-visszaugat. Nagyon szeret sétálni, séták alkalmával már póráz nélkül is ügyesen jön mellettünk, ha el is távolodik, a behívás stabil nála. Most már szép finoman is el tudja venni a jutifalatot, nem kell attól félni, hogy bekapja a kezünket is. 🙂 Ölben pedig továbbra is nagyon szeret lenni. 🙂

Donnie

Donnie

A legtöbb probléma akkor van, amikor vihar közeledik, vagy vihar van. Donnie ilyenkor szinte pánikrohamot kap, menekülne el a világ végére, alig lehet lefogni, megnyugtatni, állandóan követ mindenhova, egy tapottat sem mozdul mellőlem. Ha nem vagyunk itthon vihar idején, akkor folyamatosan ugat.

Tavasszal elkezdtük a kutyasulit, Donnie-val és Keikoval vasárnaponként suliba jártunk. Donnie nagyon ügyes, az oktatók is megállapították, hogy még mindig bizonytalan picit, de nagyon okos, fogékony, és jól reagál az utasításokra. A kitartó gyakorlást követően már a középhaladó csoportba kerültünk, és az iskola vezetője kiemelte Donnie-t, hogy milyen fantasztikus, mekkora átalakuláson megy át ahhoz képest, amit először látott rajta. 🙂 Borzasztó büszkék voltunk rá! 
Küldök pár képet is. :)”

Donnie története honlapunkon olvasható: http://dalmatamentes.hu/portfolio/donnie/
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Donnie/

Dalmata Mentés

Donnie & Keiko

Donnie & Keiko

Donnie

Donnie