Dalmata Mentés

Donnie két hete került újra gondozásunkba

Donnie 2 hete került újra gondozásunkba. Egy megtört, erősen viselkedésproblémás kutyát kaptunk vissza, aki komoly egészségügyi gondokkal is küzd.

http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=934&p=19367#p19273

Gondozója jelezte, hogy könyökén egy dudor keletkezett, mely egy hét alatt szinte teniszlabda nagyságúra növekedett. A korábban eltitkolt csípődiszpláziája miatt bejelentettük röntgenre és kivizsgálásra, a héten a pécsi ötös mellett ő is járt az állatorvosnál. Jó híreink nincsenek. A röntgenképek súlyos kétoldali csípődiszpláziát mutatnak, ortopéd szakorvosunk diagnózisa szerint Donnie pont az az eset, akivel (jelenleg) nem sokat lehet kezdeni.

A kilátások nem túl jók, a kutyának fájdalmai lesznek, melyeket gyógyszeresen lehet kezelni és enyhíteni, felmerült egy későbbi műtét lehetősége is, mely komplikált és nagyon drága beavatkozás, de egyenlőre nem indokolt. Állapotát ízületvédelemmel és fizikális kímélettel ideig-óráig fenn lehet tartani, de a jövőben fokozatosan jönnek majd elő a gondok.

A könyökén lévő dudor egy bursitis (burza), mely ütődés hatására alakul ki. Ezt a gyulladt, folyadékkal telt csomót gyógyszeresen kezelték, de vár ránk egy bonyolult műtét, mert csak így lehet eltávolítani és megszüntetni.

Donnie

Donnie

Donnie sokat változott az elmúlt 2 hétben, hozzáértő gondozója napi több órát foglalkozik vele. Lelkileg nehezen stabilizálódott, megviselték az elmúlt hetek, látszik a tekintetén, hogy tudja: eldobták, elhagyták. Nem ezt érdemelte. Gondozóját szereti, de pontosan tudja, hogy nem ő az igazi gazdája.

Szépen csinálja az ül-fekszik, fekvésből felül gyakorlatokat, adja a mancsát, figyelmes, szeret tanulni. A gyerekek közelségétől feszült lesz, de már dolgoznak azon, hogy oldják a félelmeit. Tanulja a pórázon közlekedést, szépen utazott BKV-n. Más kutyákkal alapvetően barátságos, de pórázra kötve hajlamos a kötekedésre. Sok idő lesz, míg a korábbi helyén berögzült rossz dolgokról leszokik, de mind rehabilitációját, mind egészségügyi ellátását megkezdtük.

Donnie folyamatos gondozása és kezeltetése a pécsi mentés mellett extra terhet ró Egyesületünkre, panziós díjat fizetünk utána. A kilátásban lévő állatorvosi költségek magasak!

Kérjük támogassátok a mentést, minden kis összeg számít!

Dalmata Fajtamentő Közhasznú Egyesület
K&H 10403923-50526590-88901008
IBAN: HU57 1040 3923 5052 6590 8890 1008
BIC Code: OKHBHUHB
paypal-en keresztül: info@dalmatamentes.hu
http://www.dalmatamentes.hu (Donate gomb a weblapunk főoldalán található)
A közleménybe kérjük írjátok be: Donnie panzió, állatorvosi kezelés támogatása

Donnie története, előzmények: http://dalmatamentes.hu/portfolio/donnie/

Dalmata Mentés

Donnie

Donnie