Dalmata Mentés

Foltoska (közvetített)

2015.03.14. – Foltoska gazdis

Március 10-én kaptuk a gazdis hírt gondozóitól, akik már több, mint két éve fogadták be Foltoskát, a dalmata kant, korábban Boti megnevezéssel is szerepelt már gazdikereső adatbázisunkban.
2011-ben besétált egy debreceni család udvarára, ahol befogadták, gazdát kerestek neki. Boti néven hirdettük, és néhány hónap múlva jelentkezett is rá egy család. Miskolcra költözött új otthonába, majd 2012 decemberében innen is meglógott, karácsonykor egy tiszaluci család fogadta be az utcáról, majd kértek segítséget gazdájának megtalálására. A gazdi előkerült ugyan, de nem kérte vissza.
Az elmúlt két évben igyekeztünk támogatni a Foltoskát gondozó családot, akiknek komoly anyagi terhet is jelentett a dalmata tartása saját kutyájuk mellett, ráadásul a két kutya nem is jött ki egymással. A beérkezett támogatásokból rendszeresen tápot, spot-ont küldtünk nekik, és az oltások árát is kifizettük, valamint folyamatosan hirdettük közvetített gazdikeresőink között Foltoskát.
2014. márciusát írjuk, Foltoska ismét gazdára talált, bízunk benne, hogy most már véglegesen és jó helye lesz.
Dalmata Mentés

folti_gazdis

 

Gazdát keres Foltoska, 6-7  év körüli dalmata kan kutya – Közvetített gazdikereső

Foltoska hosszú utat járt már be, 2012. karácsonyán egy tiszaluci család fogadta be az utcáról, majd kértek segítséget gazdájának megtalálására. A gazdi előkerült ugyan, de nem kérte vissza a kutyát, ezért a család gondoskodik róla azóta is.
Foltoska az emberekkel kedves, gyerekekkel is élt együtt, jól kijön velük. Bújós, szeretetéhes. Más kutyákkal vegyes a kapcsolata, nagytestű kanokkal dominánsan viselkedik, a kistestűeket, kölyköket könnyebben elfogadja. Elsősorban egyedüli kutyának vagy barátságos szuka mellé ajánljuk. Következetes, hozzáértő gazdit keresünk számára, aki folytatná Foltoska megkezdett szocializációját és szívesen elvinné kutyaiskolába is. Ismeri a pórázt, de hajlamos húzni. Szökésre hajlamos, ezért kertes ház esetén elengedhetetlen a biztonságos alappal rendelkező erős kerítés!

Jelenlegi befogadója nehezen tudja etetését, ellátását finanszírozni. Egyesületünk igyekszik ebben segíteni, de jó lenne a kutyusnak egy saját család, ahol csak vele foglalkoznak és jut idő/anyagiak/energia a sétáltatására, nevelgetésére, lemozgatására. Kertes házba szabad bejárással, bentalvással vagy megfelelő lemozgatás esetén lakásba is ajánljuk.

Foltoska egészséges, oltott, féreghajtott, microchipes. Ivartalanítása folyamatban van.

Érdeklődni: info@dalmatamentes.hu (FOLTOSKA)
+36303457051

További képek:  http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Kozvetitett_kanok/Foltoska/

Bővebb leírás: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=13&t=118

 

Categories: